A küzdősportokat értékelte a MET

A küzdősportokat értékelte a MET

2016. 11. 11.
Megosztás


Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának (MET) elnöke szerint az olimpiai küzdősportokban nagyon kevés a nemzetközi szinten jegyzett, magas színvonalat képviselő magyar sportoló.

Erről a MET ülésén beszélt, amelyen a riói szereplést értékelő sorozat részeként a küzdősportok kerültek terítékre csütörtökön. Példaként említette az egyik legeredményesebb olimpiai sportágat, a birkózást, amelyben 2000 óta a korábbinál szerényebb az éremtermés, a riói olimpián pedig el is maradt, pedig előtte, Londonban hárman dobogón végeztek. Molnár - a jochapress.hu beszámolója szerint - emlékeztette a megjelenteket, hogy az utóbbi hat évben a korábbinál ötször-tízszer több pénzt kapott a magyar sport, ennek ellenére a minőségi eredmények mellett az utánpótlás mennyiségével is komoly gondok vannak.

Komáromi Tibor, a birkózók szövetségének szakmai alelnöke a gyakori súlycsoportváltásról, a nem olimpiai kategóriákban elért sikerekről, a fogyasztásról, az új lebonyolítás nehézségeiről beszélt, majd oda lyukadt ki, hogy mára gladiátorokra van leginkább szükség. Külön kiemelte, hogy Sastin Marianna és Barka Emese egy súlycsoportban küzdött, végül Barka ki sem jutott az olimpiára, a 63 kilóba kényszerült Sastin pedig gyorsan búcsúzott.

A Rióban ugyancsak érem nélkül maradt cselgáncsozókat képviselő Bíró Tamás szakmai alelnök kegyetlennek nevezte azt a tempót, hogy két év alatt 70 nemzetközi versenyt bonyolítottak le, és azokon az olimpiai kvalifikációhoz részt kellett venni. Azt állította, hogy a maratoni küzdelemsorozat végén a Rióba kijutók alaposan kimerültek és legtöbbjük úgy volt vele, hogy legyenek túl az olimpián.

Kovács László, a nyári játékokról szintén dobogós helyezés nélkül hazatért ökölvívók elköszönt kapitánya, a szövetség szakmai igazgatója kiemelten szólt a bírók minősíthetetlen produkciójáról, emlékeztetett rá, hogy három bírót hazaküldtek, tízet eltiltottak és harmincat felfüggesztettek. Egyúttal elfogadhatatlannak nevezte, hogy a nők tíz súlycsoportjából mindössze három szerepelt az olimpiai programban. Ugyanakkor megjegyezte: női utánpótlás nincs, és a férfiaknál is hasonló a helyzet.

A Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, Fábián László, korábbi öttusázó olimpiai- és világbajnok, a sportág szakedzője zárta a hosszúra nyúlt tanácskozást. Legfőbb konklúzióként sikeresnek minősítette a magyar olimpiai csapat riói szereplését, amelyet legfeljebb 2-3 bronzérem tehetett volna még teljesebbé.

(MTI, fotó: MOB/archív)