A lefújás előtt dobott góllal nyert a Szeged

A lefújás előtt dobott góllal nyert a Szeged

2012. 10. 07.
Megosztás

Közvetlenül a lefújás előtt dobott góllal nyert 30-29-re a Pick Szeged a vendég svájci Schaffhausen ellen a férfi kézilabda BL-ben.

Büntetőből elért gólokkal kezdődött a fontos összecsapás a Bajnokok Ligájában, utána azonban mindkét oldalon sok volt a hiba, és alig esett gól (10. p: 1-2). Prodanovic kiállítása alatt 2-4 lett az állás, Skaliczki László vezetőedző pedig időt kért. A vendégek kapusa, a korábban a Dunaferrnél is megfordult Vaskevicius még egy rövid ideig jól állta a rohamokat, 3-6-ot követően azonban szép lassan elkezdett feljönni a Szeged, és a 21. percben egyenlített (8-8). Fordítani ugyanakkor már nem sikerült, így jöttek a cserék.

Tatai védéssel mutatkozott be, ám a szünetig hátralévő időben megint inkább kollégája remekelt - a litván légiós három hétméterest is megfogott - és ez schaffhauseni előnyt ért.

A folytatásban gyorsan emberelőnybe került a szegedi együttes, amelynek sikerült egyenlítenie a remek napot kifogó Sulc révén. Ettől kezdve felváltva vezettek a csapatok, ám amíg a Pick sok hibával tartotta a döntetlen körüli állást, addig a svájciak szinte minden kínálkozó gólszerzési alkalmat kihasználtak.

Negyedórával a vége előtt a Szegednek változatlanul futnia kellett az eredmény után, mivel Vaskevicius újabb két büntetőt hárított. Az 53. percben aztán megtört a jég, újból vezetett a Szeged, amely azonban kettős emberhátrányba került. A francia bírókettős ezekben a kritikus pillanatokban több ítéletével is borzolta a kedélyeket, sorra jöttek a kiállítások mindkét oldalon.

A záró perc elején egyenlített a vendéggárda, Skaliczki pedig időt kért az utolsó támadás előtt. Emberelőnyt is sikerült kicsikarnia a hazaiaknak, majd Vadkerti a bal szélről jól játszott középre, a berepülő Prodanovic pedig nem hibázott, így megszerezte a győzelmet a Szeged.

A magyar együttes jövő vasárnap az előző idényben negyedik német Füchse Berlint fogadja.

A találkozó után a főszereplőket a Délmagyar kérdezte.

Skaliczki László:
"Egy nagyon szép mérkőzést láthattunk, ahol mindkét csapat sokat és viszonylag jól lőtt. Mi a hetesek értékesítésével kilógtunk ebből. Nem volt sok technikai hibánk, mégis mindig azokat megbüntette a Kadetten. A mérkőzés kimenetelét nagyban meghatározta az, hogy a kiállításokat ki hogyan használta ki, illetve vészelte át. A végjátékban Dobojban hasonló helyzetben ikszekre mentettünk meccseket, most hasonló helyzetben a győzelmet vívtuk ki. Néhányan BL Final Fourosnak tartanak minket, ettől még egy kicsit messze vagyunk. Fontos győzelem volt, köszönöm a közönségnek a buzdítást!"

Vadkerti Attila:
"Igaza volt az ellenfél mesterének, amikor azt mondta, mindkét csapat már korábban is megnyerhette volna a meccset. Gratulálok az ellenfélnek, viszont örülök annak, hogy ezen a hitchcocki meccsen végül nekünk volt szerencsénk és happy enddel végződött a találkozó."

Petr Hrahovec:
"Nehéz értékelnem ezt a mérkőzést, a játék alapján megérdemeltünk volna legalább egy pontot. Egy nagyon jó meccset játszottunk, meg kell dicsérnem a csapatomat, morálisan is helyt álltunk. Nagyon jól védett a kapusunk, ebből sok kontrát tudtunk indítani, amiket többnyire sikerült is befejeznünk. Az ilyen szoros meccseken, amikor egy-két gólon múlik, akkor nagyon fontos, hogy ne vétsünk technikai hibákat. Sajnos nem tudtuk kihasználni a kettős előnyünket a mérkőzés végén."

Andrija Pendic:
"Nagyon kemény meccset játszottunk egy fantasztikus atmoszférájú csarnokban. A legjobbat hoztuk ki magunkból, a végjátékban sajnos nem volt szerencsénk."

Velux férfi Bajnokok Ligája, 2. forduló:
D csoport:
PICK-SZEGED-KADETTEN SCHAFFHAUSEN 30-29 (12-14), Szeged, játékvezetők: Dentz, Reibel (franciák)
SZEGED: Mikler, Tatai (kapusok), Ancsin 1, Balogh 1, Blazsevics 4, Buday, Czina, Hegedűs, Kekezovics 1, Larholm 4, Nagy, Pribanic 1, Prodanovics 3 (1), Sulc 11 (2), Vadkerti, Zubai 4
SCHAFFHAUSEN: Vaskevicius, Wyss (kapusok), Bucher, Cvijetic, Dissinger 5, Emrich, Goepert 2, Jurca 1, Mamic 1, Pendic 5 (1), Prieto, Schelbert, Starczan 4 (2), Sztojanovics 5, Tominec 3, Ursic 3
Kiállítások: 12, ill. 12 perc. Hétméteresek: 8/3, ill. 4/3.
Barcelona (spanyol)-Füchse Berlin (német) 34-23 (15-10)
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Croatia Zagreb (horvát) 27-27 (14-11)
Az állás: 1. Barcelona 4 pont, 2. Zagreb 3, 3. Szeged 2 (57-59), 4. Berlin 2 (52-59), 5. Minszk 1, 6. Schaffhausen 0

B csoport:
Celje (szlovén)-Atlético Madrid (spanyol) 22-28 (15-13)
Constanta (román) - MKB Veszprém 27-37 (12-19)
Vasárnap:
THW Kiel (német)-Sdvehof (svéd) 16:45 ó
A Veszprém legközelebb október 14-én lép pályára az előző idényben finalista spanyol Atlético Madrid otthonában.
Az állás: 1. Veszprém 4 pont/2 mérkőzés, 2. Kiel 2/1 (32-27), 3. Sdvehof 2/1 (35-31), 4. Madrid 2/2 (55-54), 5. Constanta 0/2 (58-72), 6. Celje 0/2 (44-60)
A csoportokból az első négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe.

(Forrás: MTI, fotók: Kovács Anikó)