A legjobbak egy helyen

A legjobbak egy helyen

2014. 01. 11.
Megosztás

Izgalmasan kezdődött az új esztendő a Kertvárosban, hisz alig telt el kilenc nap az évből, s máris olyan sztárok látogattak hozzánk, mint az Év Sportolónője, illetve az Év Edzője. Hosszú Katinka és Shane Tusup kerületi bemutatkozására pedig olyan sokan kíváncsiak voltak a Corvin Művelődési Ház Harmónia termében, hogy oda már az Év férfi Sportolója, Gyurta Dániel és az Év Csapata, a férfi vízilabda-válogatott nem is fért volna be.

Az izgalmakat aztán egy váratlan helyzet is fokozta: a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör rendezvényét ugyanis eredetileg január 9-én 14.30-ra hirdették, ám a két vendég csak két óra késéssel érkezett meg.

- Először is elnézést kérek mindenkitől, de nem rajtunk múlott mindez – mondta a tavalyi esztendőben Magyarországon és Európában is legjobbnak választott úszónő.
– A programot a szövetség és a klub szervezte, és kommunikációs problémáknak köszönhetően egyedül csak hozzánk nem jutott el az információ. Minket csak ma délután értesítettek, hogy sokan várnak ránk a XVI. kerületben, mi pedig, ahogy tudtunk, siettünk.

Bravó, Katinka! Hisz köztudott, hogy a legjobb és legeredményesebb sportolóink számos felkérést kapnak, és mivel minden percüket az edzéseken, versenyeken töltik, érthető, hogy a rövid szabadidejükben nem tudnak minden felkérésnek eleget tenni. Ő azonban, ahogy meghallotta, hogy milyen helyzet állt elő a Kertvárosban, gondolkodás nélkül autóba pattant, és robogott a kerületbe. Ahol addigra már nem volt ugyan telt ház, ám még mindig nagyon sokan voltak. Akik pedig kivárták Katinka és Shane érkezését, azok nagyon jól szórakoztak.
A közel kétórás rendezvényen ugyanis nagyon sok mindenről szó esett: Hosszú Katinka pályája kezdetéről, a bajai évekről, a Los Angeles-i edzésekről, Dave Salóról, az amerikai úszóválogatott (és Katinka korábbi) edzőjéről, a magyar úszólány és az amerikai úszófiú romantikus találkozásáról, Shane magyarországi edzői debütálásáról, a világbajnoki sikerekről és az olimpiai kudarcról, illetve az elmúlt másfél év dinamizmusáról.

A kérdésekre mindketten őszintén válaszoltak, a rendezvény alatt végig közvetlenek és kedvesek voltak, amit a közönség is nagyon értékelt. Katinka néhány kulisszatitkot is elárult nekünk: többek között, hogy már a londoni olimpiát követően megkezdte a felkészülését Rióra. Új edzőjével - azóta már férjével -, Shane-nel egy nálunk szokatlan edzésmódszert dolgoztak ki, egész évben versenyeznek, és megpróbálnak az olimpiáig annyi versenyrutint szerezni, hogy Katinka bármilyen váratlan helyzetben is tudása legjobbját nyújthassa majd.

A háromszoros világbajnok, kétszeres rövidpályás világbajnok, hatszoros Európa-bajnok és négyszeres rövidpályás Európa-bajnok úszónő éremkollekciójából ugyanis már csak az olimpiai medál hiányzik, és ő ezen a helyzeten szeretne majd mindenképpen változtatni. Ha ma lenne az olimpia, Katinka néhány számnak – a két vegyesúszó-távnak – első számú esélyese lenne, ám, hogy két év múlva mi lesz, azt ma nehéz lenne megjósolni. Kínából ugyanis bármikor kikerülhet egy új Je-siven, aki 400 vegyesen azt a gyanúsan fantasztikus világcsúcsot repesztette a londoni olimpián. Annyi biztos, hogy a Katinka-Shane duó mindent meg fog tenni a sikerért, és az is biztos, akik ott voltak január 9-én a Corvin Művelődési Házban, azok ez után az este után még jobban fognak majd szurkolni neki.

(Riersch Tamás)