Hatcsapatos döntő lesz a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában

A LEN 60 milliót kért, Szerbia vitte volna az Eb-nket

2013. 10. 19.
Megosztás

A 2014-es budapesti vízilabda Eb-rendezéséhez a LEN váratlanul még idén 60 millió forintnak megfelelő euró átutalását kérte a magyar szövetségtől, amit az elnök állami támogatás híján azért vállalt, hogy a lecsapni kész szerbek ne vigyék el tőlünk a kontinenstornát – mondta el Kemény Dénes a Digi Sport Reggeli Start című műsorában, hozzátéve: idén a szövetség anyagilag a túlélésért küzd, mert a vb-győztes férfi válogatott jutalmazását is meg kell oldani.

Kemény szerint a BL végső hatosa a két magyar csapat célja, amiben a magyar bajnokság erősödő középmezőnye is segíthet.

„Idén áprilisban kellett aláírnunk a végleges szerződést az európai szövetséggel a 2014-es budapesti Eb-ről, amelynek rendezési jogát még 2011-ben ítélték oda nekünk. A marketingjogok megvásárlására az állam adott korábban garanciát, nyoma viszont nem volt annak, hogy a LEN-nek már idén fizetnünk kellene érte százezer eurót, mégis kérték. Mivel már a rendezési prezentáció előtt voltunk, aláírtam ezt, nem lett volna célszerű elkezdeni veszekedni velük, mert a LEN-kongresszuson elvehették volna a rendezést, hisz a szerb Sostar kapus ott ül az elnökségben és azonnal lecsapott volna a lehetőségre” – mondta el Kemény Dénes.

„Már akkor jeleztem minden állami illetékesnek, hogy idén előre kell fizetni ezt a részletet, de határidőig sehonnan sem kaptam választ, ez nehezítette meg a dolgomat. A határidő lejárta előtt a pólószövetség ezért megelőlegezte a pénzt a saját kasszájából, ami az év utolsó szakaszára nehéz helyzetbe hozott minket, hiszen nekem még egy olyan kedves feladatom is van idén, hogy megoldjam a vb-győztes válogatott jutalmazását. Szerencsére komoly ígéretem van immár arra, hogy januárban megkapjuk az államtól a pénzt, addig meg a következő LEN-fizetési határidőt megpróbáljuk eltolni. Az érdekes az lesz, hogy december végéig hogyan tudunk túlélni. Sajnos nincs pénz az idei állami költségvetésben, de azért reménykedem egy novemberi telefonban és utalásban” – jelezte a pólósok elnöke.

Kemény beszélt a BL-ről, bajnokságról, szabályváltozásokról is: „Tényleg felemás a vízilabda BL csoportsorsolása, de ez nekünk a válogatottból ismerős dolog, úgyhogy fogjuk fel úgy, hogy a nehéz beosztás felkészíti majd a két magyar klubot a végső hatba kerülésre, ahol jól tudnak majd szerepelni. A magyar bajnokság ezt segíteni fogja, mert a kiemelkedő három, az Eger, Szolnok, Szeged-trió mögött nagyon kiegyensúlyozott a derékhad: Fradi, Honvéd, Vasas, Kaposvár, Pécs és a többiek. Nagy meglepetés lehet, hogy ki lesz a negyedik elődöntős a végén. A szabályváltozások kapcsán pedig arra kell figyelnünk, hogy kiegyensúlyozott legyen a szemlélet, ami segíti a tehetséges támadójátékosokat, egyszersmind nem öli meg a póló férfias jellegét, nem csinál belőle mondjuk kosárlabdát.”

A háromszoros olimpiai bajnok edző kitért a futball mostani válságára is: „Nagyképűség lenne most összehasonlítani a magyar pólóedzők és a focitrénerek felkészültségi szintjét, tudását. Nyilván vízilabdában sokkal kisebb a konkurencia világszinten is, mint a labdarúgásban, ám ez a különbség ötven éve is megvolt, viszont akkor a két sportág magyar képviselői egyaránt ott voltak az élmezőnyben. Tehát könnyen lehet, hogy edzőképzés terén a futball nemzetközi mezőnye előrébb tart, mint mi – pólóban ezt nem érzékelem, az eredményekből sem. A fociban viszont az eredmények azt mutatják, hogy valami nincsen rendben a képzés körül.”

(Forrás: NSO)