Nekünk 8: olimpiai bajnok női kajaknégyesünk!

A magyar lakosság büszke a riói eredményekre

2016. 09. 08.
Megosztás


A lakosság döntő többsége büszke a magyar sportolók riói olimpián elért sikereire – derült ki a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásából.

A felnőttek körében végzett felmérés szerint a társadalom 88 százalékából pozitív érzéseket vált ki, 66 százalékát pedig nagy büszkeséggel tölti el a magyar sportolók jó teljesítménye. A kutatási eredmények emellett arra is rámutattak, hogy a válaszolók 53 százaléka úgy véli, a magyar csapatért, sportolókért való szurkolás erősítette a magyar emberek összetartását.

A megkérdezettek 80 százaléka kísérte figyelemmel az olimpiai eseményeket, mintegy 70 százalékuk pedig rendszeresen nézte a közvetítéseket. Utóbbi kategória 96 százaléka jellemzően otthonában követte a versenyeket. A válaszadók 40 százaléka az olimpia hátteréről is nézett, olvasott híreket, valamint 23 százalékuk televíziós és rádiós szakértői beszélgetések iránt is érdeklődött, 16 százalék pedig olvasott is ilyen elemzéseket. Tíz nézőből kilenc elégedett volt a Magyar Televízió közvetítésének színvonalával (61 százalék teljes mértékben, míg további 27 százalék elégedett volt).

A kutatás alapján a lakosság 74 százalékának általában jó véleménye van a magyar sportolókról. A vizsgálat arra is irányult, hogy melyek azok a sportágak, illetve olimpikonok, amelyeket/akiket figyelemmel kísértek a megkérdezettek. A válaszok alapján 43 százaléknak nincs kifejezetten kedvenc sportága, illetve 60 százalékának nincs kedvenc olimpikonja. A válaszadók nem egyes személyeknek, hanem az olimpián résztvevő magyar csapatnak, sportolóknak szurkoltak. Az olimpiai sportágak közül az úszás, a vízilabda és a kajak-kenu a legkedveltebbek a magyar lakosság körében, míg a legnépszerűbb olimpikonok az úszók és a vívók közül kerülnek ki, a leggyakrabban Hosszú Katinkát, Szilágyi Áront, Cseh Lászlót, Kozák Danutát és Imre Gézát jelölték meg a válaszadók.

A kutatás arra is kereste a választ az olimpiai szereplés kapcsán, hogy a magyar lakosság szerint van-e összefüggés a sport kiemelt kormányzati támogatása és a sportolók jó teljesítménye között. A válaszadók kétharmada szerint van kapcsolat a két tényező között. A válaszadók szerint kiemelten fontos a szabadidős sport, valamint a fiatalok sportolásának kormányzati támogatása is, a megkérdezettek 91 százaléka, valamint 97 százaléka említette ezen két területet.

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett augusztus 15. és 29. között. Ennek során 2000 véletlenszerűen kiválasztott felnőttkorú személyt kérdezett meg CATI-módszerrel. A kutatás korcsoportra, nemre, iskolai végzettségre és településtípusra reprezentatív. Az elemzésben közölt adatok – a mintavételből fakadóan – legfeljebb plusz-mínusz 2.2 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

A riói Magyar Olimpiai Csapat 8 aranyérmet, 3 ezüstöt és 4 bronzot nyert, amivel az összesített éremtábla 12. helyén zárt.

(MOB/MTI)