Borkai Zsolt és Czene Attila elégedett a rajttal

A magyar sportolók tettei bejárták a világsajtót

2012. 08. 14.
Megosztás

Borkai Zsolt szerint sikertörténet a magyar csapat szereplése a londoni olimpián.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke ugyanakkor úgy véli, a magyar sport nem ennyire erős, ezért fontos a támogatási rendszer kiépítése.

A magyar csapat nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel a kilencedik helyen végzett az összesített éremtáblázaton. Ezzel messze felülmúlta a MOB hivatalos célkitűzését, amely tíz érem, közte három arany megszerzése volt.

„Az olimpia előtt azt mondtam, ha elérjük a pekingi teljesítményt akkor, örülni fogok, ha annál jobb lesz, akkor boldog leszek. Most nagyon boldog vagyok – nyilatkozott a magyar csapat szereplését értékelve Borkai Zsolt. Négy éve a magyarok három aranyat, öt ezüstöt és két bronzot gyűjtöttek. – Majdnem háromszor annyi aranyat szereztünk, mint Pekingben, s több mint ötven százalékkal több érmet. Ez egy sikertörténet. Különösen örülök annak, hogy az eredményeket az egész csapat sportszerű magatartással érte el. Rengeteg olyan eredmény, gesztus, nyilatkozat volt a magyar sportolóktól, amely bejárta a világsajtót.”

A MOB-elnök szerint sok tényezőnek kell összejönni az ilyen kimagasló szerepléshez.

„Kell egy jó versenyző, egy jó edző, aki rátalál, kell a család támogatása és a helyi támogatások mellett a MOB és a kormány támogatása is. Két éve olyan rendszert állítottunk fel, hogy a kvalifikált versenyzőket maximálisan támogatjuk. S kell még szerencse és pillanatnyi forma. Például az esélyeket latolgatva nem sokan számoltak a hosszútávúszó Risztov Éva vagy a kardozó Szilágyi Áron győzelmével. Nyolcvan százaléka ugyanakkor odaért azoknak is, akiket esélyesnek gondoltunk.”

Borkai Zsolt kiemelte, fontos, hogy egy aránylag széles bázist jelentenek az éremszerző sportágak.

„Nemcsak a kajak-kenu szállította az aranyérmeket, hanem a vívás, a torna vagy az úszás, de meg kell említeni a cselgáncsozókat is, akik ugyan nem nyertek, de érmeket szereztek.”

A MOB-elnök hozzátette, ugyanakkor a magyar sport nem ennyire erős.

„A siker az adott sportágnak adhat lendületet, ráirányítja az emberek figyelmét a sport fontosságára, de ha nem visszük tovább az elkezdett folyamatot, akkor megint mély gödörbe zuhanhatunk. Szükség van a kormányzat támogatására, amit egyforma szinten kell tartani.”

Borkai Zsolt az olimpiai jutalmakról elmondta, azért nem döntöttek az ötkarikás játékok előtt, hogy megóvják a versenyzőket ettől a tehertől.

„Az összeg a költségvetésben rendelkezésre áll. A MOB tesz javaslatot, s a kormány dönt.”

A MOB-elnök jelezte, a jutalom várhatóan nagyobb lesz a pekinginél. Négy évvel ezelőtt az egyéni aranyérmes 20 millió forintot kapott.