A magyarok számára is kezdődik a síidény - sportolóink már Pjongcsangra terveznek

A magyarok számára is kezdődik a síidény - sportolóink már Pjongcsangra terveznek

2015. 11. 10.
Megosztás

A sísportok küzdelmei a magyarok számára is hamarosan megkezdődnek. Mint Kaszó Klára, a szövetség ügyvezetője sajtótájékoztatón elmondta, alpesi versenyzőink célja, hogy az idény folyamán minél előkelőbb helyre kerüljenek a FIS-ranglistákon, hiszen a 2016/2017-es idényben megkezdődnek az olimpiai kvalifikációs versenyek, s nem mindegy milyen pozícióból rajtolhatnak az egyes versenyeken.

Az alpesi szakágban férfivonalon bekapcsolódott a munkába a horvátoktól igazolt Samsal Dalibor, akinek a formája alapján esélye lehet világkupapontok gyűjtésére. Az ő erőssége a műlesiklás, de a tervek szerint idén többször óriás-műlesiklásban is megméretteti magát.

Legjobb alpesi versenyzőnk, az olimpiai 7. helyezett (Szocsi, 2014) Miklós Edit felkészülését a rossz európai hóviszonyok miatt Chilében végezte. Az ott töltött három hét alatt jól összecsiszolódott új edzőjével, Walter Hubmannal és szervízemberével, Renato Gasparral. Világkupa-bronzérmesünk november 11-én utazik az Egyesült Államokba, ott és Kanadában készül idei első világkupa-szereplésére. Mivel az idei évben nem rendeznek világbajnokságot, így Edit célja a minél több dobogós helyezés lesiklásban és a rendszeres pontgyűjtés óriás-műlesiklásban.

"Álltam már a pódium harmadik fokán, szeretnék annak második és első fokára is felállni!" - fogalmazza meg célját az alábbi videóban Miklós Edit.


Miklós Edit idei tervezett versenyprogramját itt megtalálják.

A keddi sajtótájékoztatón az is kiderült, az északi sízők új edzővel, az orosz Denis Rudinnal készülnek a FIS-versenyekre. Biatlonban Franz Weber irányítja Ramsauban a felkészülést. A szocsi olimpikon Szőcs Emőke és Gombos Károly mellett Juhász Fanni, Bánszki Bence és Lágler Kristóf készülnek az e hónapban kezdődő IBU-kupára. A közeljövőben Svédországba utaznak, ahol tíz napon át az első világkupa helyszínén versenykörülmények között készülnek az Idre-ben megrendezendő első IBU-kupára.

(MOB/BL)