Olimpiai értékek és tradíciók – terítéken a sporttudósok konferenciáján

A májusi közgyűlés napirendjét is tárgyalta, csapatvezetőről is döntött a MOB elnöksége

2018. 05. 09.
Megosztás


A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége Kulcsár Krisztián vezetésével ülést tartott május 9-én a szervezet székházában. A megbeszélésen az elnöki beszámoló mellett gazdasági témák, csapatvezetői kinevezés és a május 26-ai közgyűlés napirendje is szerepelt.

Kulcsár Krisztián az elmúlt ülés óta eltelt időszakra visszatekintve beszámolt többek közt az Algériai Olimpiai Bizottsággal kötött együttműködési megállapodásról, és elmondta azt is, hogy már megbeszéléseket folytattak a mexikói partnerrel az 1968-as nyári olimpia 50. évfordulója alkalmából meghirdetett emléktúrával kapcsolatban. Az utazásra 2018 októberében kerül sor, a mexikóiak érdeklődéssel várják az ünnepi alkalmat.

Az elnökség tárgyalta a 2017-es szakmai beszámolóját, a könyvvizsgáló jelentését, a MOB 2017-es pénzügyi beszámolóját és annak közhasznúsági mellékletét, valamint a szervezet 2018-as költségvetését.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége 2017. május 2-ai megalakulása óta 8-szor ülésezett, a megbeszélések során 70 határozatot hozott. Az üléseken kívül 8 alkalommal tartott elektronikus szavazás útján további 23 határozat született. Vékássy Bálint főtitkár a testület munkájával kapcsolatban három nagyobb területet emelt ki: a győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, a phjongcshangi téli olimpiát és a sportági eredményességet. A sportvezető kitért a szponzorációra, a nemzetközi szerepvállalásra és elismerésekre, a szervezeti felépítésre, a Testnevelési Egyetemmel közösen szervezett sportszakmai továbbképzésekre, a szociális tevékenységre és a hagyományőrzésre, továbbá a Budapest 2024 Zrt. tevékenységére és végelszámolására is. Kitért rá, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz hasonlóan a MOB elnöksége is kiemelt feladatként tekint sportolóink kettős életpálya-modelljének kidolgozására; támogatta a MOB Életút Programjának és a BOM a Magyar Sportért Alapítvány tanulmányi ösztöndíjprogramjának összevonását. Mindezen túl az elfogadásra javasolt szakmai anyag úgy fogalmaz, 2018. a MOB életében a valaha volt legerősebb évkezdettel büszkélkedhet, hiszen az év februárjában Magyarország történelmének első téli olimpiai aranyérmét nyerte meg a férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltó a phjongcshangi játékokon.

Az elnökség javaslatot tett a 2018-as nyári ifjúsági olimpián és a 2019-es téli EYOF-on résztvevő Magyar Csapat és küldöttség összetételére. Elfogadták a két multisport-esemény, továbbá a II. Európa Játékok csapatvezetőjének személyét: a feladattal Dósa Viktóriát, a MOB nemzetközi főmunkatársát bízzák meg.

Az elnökség korábbi határozatában döntött 15 darab Toyota személygépkocsi odaítélésről az utóbbi 4 nyári olimpia eredményességét figyelembe véve a legsikeresebb sportági szakszövetségeknek. Az akkori elosztás szerint a Magyar Úszó Szövetség egyéb szponzori elkötelezettsége miatt nem tud igénybe venni két gépjárművet, így azok újraosztása szükségessé vált. Az eredeti eredményességi kritériumot szem előtt tartva a korábban már 2-2 autót kapott szövetség (Magyar Kajak-Kenu Szövetség, Magyar Vívó Szövetség) eredményességben határozottan kiemelkedik a többi közül, így ők kapják a két Toyotát. A MOB elnöksége elfogadta, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött TOP szponzori megállapodás keretében, a korábbi elnökségi határozatban a Magyar Úszó Szövetség számára biztosított, ám általuk fel nem használt két gépkocsit a MOB a Magyar Kajak-Kenu és a Vívó Szövetség, Magyar Vívó által javasolt sportolók használatába adja 2020. augusztus 31-ig.

Az elnökség az éves közgyűlés időpontját már korábban meghatározta. A május 26-án 10 órára, a Hotel Héliába meghirdetett esemény napirendjén az Elnökség 2017. évi szakmai beszámolójának és könyvvizsgáló jelentésének elfogadása, a felügyelő bizottság 2017. évi beszámolójának és 2018. évi ellenőrzési tervének jóváhagyása, a MOB 2017. évi pénzügyi beszámolójának és közhasznúsági mellékletének és a 2018. évi költségvetésének elfogadása, Alapszabály-módosítás, a 2018-as Téli Olimpiai Játékok beszámolója, a 2018-as Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokkal, a 2019-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivállal és a 2020. évi Nyári Olimpiai Játékokkal kapcsolatos célkitűzések, felkészülési irányelvek elfogadása szerepel. Döntés születhet az idei nyári ifjúsági olimpián és a jövő évi téli EYOF-on történő részvételről, valamint a részt vevő Magyar Csapat és küldöttség összetételéről; a 2019. évi nyári EYOF-on, a 2019-es Európa Játékokon és a 2019. évi ANOC World Beach Games-en történő részvételről.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)