A maximális három olimpiai kvóta megszerzése a magyar kenuválogatott célja

A maximális három olimpiai kvóta megszerzése a magyar kenuválogatott célja

2018. 11. 02.
Megosztás

A maximális három olimpiai kvóta megszerzése lesz a magyar kenuválogatott célja a jövő nyári, szegedi világbajnokságon, mondta Vécsi Viktor, a szakág múlt pénteken kinevezett szövetségi vezetőedzője.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség döntése értelmében a jövőben a legjobb nyolc-kilenc hazai versenyző együtt készül, ennek a tavaszi, meleg égövi edzőtábor is része lesz.

Vécsi Viktor az M1 aktuális csatornán csütörtökön kiemelte, a központosítás célja, hogy csoportban dolgozhassanak a versenyzők, majd a jövő nyári, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon megszerezzék a maximális három kvótát a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra.

Az edző úgy fogalmazott, a kenusok technikai tudása jó, az újdonság az edzésmódszer lesz, amely alapján a 2008-as pekingi olimpia bajnokát, Vajda Attilát is felkészítette Szegeden. Vécsi elárulta, a sportolók vegyes érzésekkel fogadták a központosítást, sokan ódzkodnak tőle, de van, aki kifejezetten várja.

A 2020-as olimpián már csak 1000 méteren, egyesben és párosban versenyezhetnek a férfi kenusok. Ebben a két számban legutóbb 2016-ban született magyar érem rangos világversenyen: a moszkvai Európa-bajnokságon Vasbányai Henrik és Mike Róbert harmadik lett.

(MTI, fotó: MOB)