A MOA Nemzetközi Olimpiai Táborának 5. napja Szarvason

A MOA Nemzetközi Olimpiai Táborának 5. napja Szarvason

2013. 07. 27.
Megosztás

Pénteken délelőtt, a reggeli után a táborlakók útja először a Szabadság út 23.szám alatti Gyógyszertárhoz vezetett, melynek falán 1978 óta található Tersztyánszky Ödön kétszeres olimpiai bajnok vívó emléktáblája.

A Tersztyánszky családnak országszerte 40 különböző helyen volt gyógyszertára, és a család több helyen is a gyógyszertár mellett lakott. Annak idején így lakott ebben a házban is a bajnok.

Az emléktáblánál Győr Béla táborvezető köszöntötte a táborlakókat. Néhány mondatos bevezetője után felkérte Deme Bálintot, a Boronkay György Szakközépiskola (Vác) tanulóját, idei szellemi diákolimpiai bajnokot a megemlékezés megtartására.
A megemlékezés végén Győr Béla, Auer Dorina és Deme Bálint helyezte el a Magyar Olimpiai Bizottság koszorúját az emléktáblánál, és a tábor résztvevői közösen hajtottak fejet a tábla előtt.
Kedves színfolt volt, hogy a ház lakói, ahogy észrevették a kis megemlékezésünket, megköszönték, és segítettek a fényképeink elkészítésében.

Visszaérve a szálló előadótermében került sor a szokásos szellemi vetélkedőre, ezúttal Tömösvári Sándor felkészítő mérnök koordinációjában. A hét csapat három fordulóban mérte össze erejét. A vetélkedő végén pótkérdésekre volt szükség a harmadik hely eldöntése érdekében. A vetélkedőt a Budai Mátyás vezette 3 fős csapat nyerte.

Ebéd után Németh „Nyiba” Sándor birkózó olimpikon, költő, zenész élménybeszámolóját, verses-zenés előadását hallgathatták meg a tábor résztvevői. A közös fényképek elkészítése után a tábori versenyek eredményeinek kihirdetése, a jutalmak átadása következett.

Külön köszöntötte a tábor vezetője a Szabadkáról érkezett István Gittát, aki pénteken ünnepelte a 18. születésnapját, valamint Litauszky Sára rekreátort, aki Fodor Rajmund kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó megbízásából segítette az egész heti tevékenységünket.
A jól megérdemelt jutalmak, és emléktárgyak átadása után a Holt-Körösön úsztak a táborlakók.
Vacsora után játékos vetélkedő, címek, e-mailek cseréje, pontosítása zárta a nap programját.