Olimpikonok a helyszínen, a MOB alelnöke nyitotta meg a Téli Sportágválasztót

Olimpikonok a helyszínen, a MOB alelnöke nyitotta meg a Téli Sportágválasztót

2018. 01. 28.
Megosztás

Orendi Mihály, a MOB téli sportokért felelős alelnöke, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója, az esemény fővédnöke nyitotta meg szombaton a IV. Téli Sportágválasztót. Jó hangulat, sok sportág, rengeteg gyermek érkezett a káposztásmegyeri Jégpalotába.

A külső helyszíneken elkelt volna egy kis hó, de a szervezők kisegítették a természetet. 30 méter hosszú lesiklópálya épült, külön kis domb várta a hókorcsolyával ismerkedőket, a kutyák pedig szán helyett scootert (rollert) húztak. Bent, a jégen a már megszokott programbőség várta a látogatókat.

Már kapunyitásra is sokan érkeztek, látszott, hogy aki rendszeresen jár a Nagy Sportágválasztóra vagy éppen a Téli Sportágválasztóra, az tudja, hogy ezeken a rendezvényeken a nyitással egyidőben, azonnal elindul a sportágak bemutatása az összes helyszínen. Így történt ez most is. Bár a hivatalos megnyitó csak 11 órára volt meghirdetve, a 10 órai kezdés után pár perccel már az első gyerekek le is csúsztak a 30 méteres sípályán, és tulajdonképpen minden helyszínen beindult a nagyüzem.

A korcsolyázás mindig nagy vonzereje a Téli Sportágválasztónak, de idén is sok egyéb dolog volt, amiért megérte kilátogatni a rendezvényre. A sportágak bemutatásán túl a szervezők minden évben számos egyéb programmal is készülnek, hogy még nagyobb élményt nyújtsanak az eseményen résztvevő családoknak.

Az edzőpályán sokan korcsolyáztak, de folyamatosan ment a fakutyázás és bobozás is. A két curlingpályán sem nagyon állt meg a játék, és ugyanezt egyébként el lehet mondani az asztali változatról is, hiszen a crokinole is nagyon népszerű volt. Kipróbáltuk, és tényleg rá lehet kattanni, nem csoda, hogy mind a négy táblán egyvégtében zajlottak a mérkőzések. A jelentkezők harci kedvét nyilván fokozta, hogy az aktuális magyar bajnok is ott volt az egyik asztalnál.

Bajnokokból egyébként nem volt hiány - a téli sportok képviselői mellett többek közt Horváth Gábor kajakozó, Foltán László kenus és Kiss Gergő vízilabdázó olimpiai bajnok -, de ezzel sok újat nem mondunk, mert a Sportágválasztókon mindig elég magas az egy főre eső olimpikonok száma. Hagyomány az is, hogy nem múlik el rendezvény valamilyen újítás, újdonság nélkül, és már meg is érkeztünk a hókorcsolyához, ami szintén óriási népszerűségnek örvendett a gyerekek körében, és a sípályán kívül ez volt a másik helyszín, ahol még zárás után jó pár perccel is kitartottak a srácok. Értve ezalatt a lelkes gyerekeket és a fáradhatatlan oktatókat egyaránt.

A kutyás sportágak nem tartottak ki ilyen sokáig, úgy tűnik, a négylábúak csak legfeljebb hatórás munkanapot vállalnak, mert egy órával zárás előtt elhagyták a helyszínt. Természetesen a magyarázat ennél sokkal rokonszenvesebb, hiszen míg egy síoktató maga döntheti el, hogy még ráhúz egy negyedórát, addig a gazda nem hoz ilyen döntést a kutyái nevében, tényleg nagyon odafigyelnek a megfelelő pihentetésükre. A szán szintén pihent egész nap, hó nem lévén, viszont a kutyás futás, és a dogscooter, azaz a kutyás rollerezés is nagyon népszerű volt, Utóbbi annyira, hogy ezt még kutya nélkül is űzték a gyerekek, amíg az eredeti hajtóművek déli pihenőidejüket töltötték.

Nemcsak kimondott téli sportágak képviseltették magukat a IV. Téli Sportágválasztón, hanem például a cyclocross is, hiszen bringázni télen is lehet. És a gyerekek bicikliztek is, mint ahogy minden mást is kipróbáltak. És éppen ez jelenti a rendezvény sikerét. A sok kipirult arcú, boldog gyerek. Jó, hogy megint sokezer látogatóról beszélhetünk. Jó, hogy elmondhatjuk, hogy hány nagy név állt a sportágválasztás ügye mellé. De a legjobb, hogy tudjuk, mennyi mesélnivalójuk lesz a hazatérő gyerekeknek, és hogy nemcsak élményt nyújtottunk nekik, hanem több esélyt is arra, hogy a sportot, a mozgást megszeressék, és így egészségesebb felnőtté váljanak.

(sportagvalaszto.hu, MOB)