A MOB elnöke az RTL kamerája előtt újra a lovon

A MOB elnöke az RTL kamerája előtt újra a lovon

2012. 06. 12.
Megosztás

A Tornacsarnokba látogatott Berki Krisztián kétszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok tornász edzésére hétfő délután a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

A találkozás apropójából Borkai Zsolt a Tornacsarnokban, az RTL Klub Híradójának forgatásán levette zakóját, majd ahhoz a szerhez lépett, melyen 1988-ban olimpiát nyert.

Az egykori olimpiai-, világ- és Európa-bajnok tornász sportvezető röviden beszélgetett Berki Krisztiánnal, illetve edzőjével, Kovács Istvánnal, majd rögtönzött bemutatót tartott a kamera előtt, felelevenítve a 24 évvel ezelőtt történteket.
Szöul bajnoka, kérdésünkre válaszolva elmondta, több mint 8 esztendeje nem tornázott azon a szeren, melyen egykor a világ legjobbja volt.

Ezután Borkai Zsolt interjút adott, melyben hangsúlyozta, minden rendben a magyar csapat kiutazásával, szállásával, akkreditációjával kapcsolatban.
„A versenyzőknek nincs más dolguk, mint megérkezni és jól szerepelni Londonban!”

Az elnöki interjú után az operatőr a Londonra készülő Berkire irányította optikáját.
„Gyermekkori álmom teljesült azzal, hogy kijutok az olimpiára, minden, ami ezen felül jön, az már plusz jó dolog lesz!” – mondta Berki Krisztián Novák Andrásnak, az RTL Klub riporterének, majd gyakorlatot mutatott be, mely tartalmazta a repülő ollót, a „Tomas-kört”, mellyel egyedülálló a világon.

Az RTL Híradó, és benne a tornász-interjúk (29:35-től):

http://www.rtlklub.hu/most/30469_hirado_szerencses_-_ez_volt_a_harmadik_baleset_amit_tulelt_a