A MOB elnöke is köszöntötte a MOA-iskolák igazgatóit

A MOB elnöke is köszöntötte a MOA-iskolák igazgatóit

2019. 12. 03.
Megosztás


A Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) a hagyományos őszi értekezletét az olimpiai iskolák vezetői részére a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tanácstermében rendezte november 27-én. A résztvevőket köszöntötte Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is. A 27 iskolából 19 képvi-seltette magát az értekezleten, legtöbbjük intézményvezetői szinten.

Kulcsár Krisztián megköszönte az olimpiai iskolák munkáját és kiemelte, hogy az olimpiai eszme terjesztése fontos feladat a közoktatási intézményekben, továbbá felajánlotta a MOB szükség szerinti segítségét.

Győr Béla MOA-főtitkár üdvözölte az iskolák megjelent képviselőit, majd tájékoztatást adott az akadémia idei munkájáról, a nógrádi nyári táborról.

Elsőként Lernyei Ákos, az újként meghívott Gyulai István Általános Iskola igazgatója tartott képes ismertetőt az intézményről.

Gombár Erzsébet, a zuglói Dr. Mező Ferenc Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy ebben a tanévben 750 fő tanulójuk van. Elköszönt kollégáitól, mert január elsejétől nem vállalja igazgatói megbízását. Iskolájukban a sportot támogatják. A Mező családdal jó a kapcsolatuk, tárlatot nyitottak az iskolában, a Mező-nap a legnagyobb rendezvényük. Eredményesek a sportban, részt vesznek a sportrendezvényeken, ahol csak lehet.

Tiborcz Márta, a Budapest XIV. kerületi Németh Imre Általános Iskola igazgató tájékoztatása szerint idén 26 osztályban összesen 550 gyermeket tanítanak. Jelezte, segítség kellene a tornaterem építési programban általában, nemcsak az ő iskolájukban.

Tóth András, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola igazgatója jelezte, hogy az iskolák között a nevük miatt ők a „kakukktojások". Nagyon büszkék, hogy kérésükre csatlakozhattak az olimpiai iskolák közé. Az olimpiai bajnok birkózóról elnevezett Kocsis Ferenc Sportegyesület működik az iskolában, így névvel is kapcsolódnak az olimpiai mozgalomhoz. A kerületben a birkózók és a vívók bölcsője volt az iskola, abból nőtt ki a két kerületi egyesület. Irigylésre méltó kézilabdapályájuk egy éves, tornatermük most épül.

Kékesi László, az Egri Kemény Ferenc Sport Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy 22 éve vesz részt az igazgatói értekezleten, de az első elnök Kulcsár Krisztián, akivel találkozott itt. Beszámolt róla, hogy újra megrendezték a MOA úszóversenyét. Minden évben megemlékeznek névadójukról, Kemény Ferencről. Sikeres sportolókat nevelnek az iskolában, vízilabdás program indult náluk. A diákolimpiai rangsorban rendre az országos élmezőnyben végeznek.

Nemes Tibor, a Tiszaföldvári Papp Bertalan Általános Iskola testnevelője ismertette, hogy először a tornacsarnokot nevezték el az iskolában Papp Bertalanról, a város szülöttjéről. A kézilabda a legeredményesebb sportáguk. Októberben sporthetet rendeznek, amelynek a Papp Bertalan nap fénypontja. Papp Bertalan lánya személyesen részt vesz a legtöbb rendezvényükön. Köszönetet mondott a MOA segítségéért és Rédli András látogatásáért.

Szakács Tibor, a Bozsik József Általános Iskola testnevelője elmondta, iskolájukban 280 főt tanítanak. Legnagyobb közös rendezvényük a Bozsik-nap, olimpiai iskolák részvételével, melyet jövőre május 20-án rendeznek. Olimpiai tablóikat az iskola falán felújították. Sportlétesítményeik jó állapotúak.

Deákné Domonkos Julianna, a Hepp Ferenc Általános Iskola és Művészeti Iskola igazgatója Békésről úgy látta, hogy vidéken könnyebb a helyzetük. A város új polgármestere a tanítványuk volt, szereti, támogatja az iskolát és a sportot. A Hepp családdal jó kapcsolatot ápolnak, a szokásos jótékonysági bált nagy sikerrel rendezték meg idén is. A Hepp-sírt rendszeresen koszorúzzák. A 110 éve született névadójuk, Hepp Ferenc tiszteletére emlékévet rendeznek több állomással és kosárlabdatornával.

Kegyes Jenő, a miskolci Gyarmati Dezső Általános Iskola igazgatója köszönetet mondott a táborért. Elmondta, hogy infrastruktúrájuk jó, szívesen mennek oda a diákok. Novemberben Gyarmati-bált, áprilisban Gyarmati-napot, az év végén a Gyarmati kiválóságok napját rendezik.

Szitt Zsolt, a Kovács Pál Baptista Gimnázium igazgatója ismertette, hogy iskolájuk teljes önállóságú egyházi iskola, ahol élsportoló tanulókat tanítanak folyamatosan, az órarendet hozzájuk igazítják. Két fő díjuk a Kovács Pál-díj, és az Év diákja-cím. A Hajós Alfréd napot decemberben, a Kovács Pál napot áprilisban rendezik. Délután az iskola kiürül, közösségépítés csak iskolai időben lehetséges.

Sali Attila, a Kolonics György Általános Iskola igazgatója másfél éve igazgató. Tornatermükben annak idején a névadójuk is tornázott. Sportiskolai osztályaik vannak, de a gyerekeknek nem kell versenyzőnek lenni, életviteli kérdés legyen inkább náluk a sport. Együttműködésre törekszik olyanokkal, akik bérmentve segítik az iskolát.

Vincze Judit, a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese ismertette, hogy Polgár Anikó az új igazgató tavaly óta. Központi téma a sport és az olimpiai nevelés náluk. Kiemelt sportosztályaik vannak, jó tanulókkal, jó sportolókkal, kis létszámmal. Mentor-programot építettek ki élsportolókkal. Judotermük van, kint műfüves pálya, kis udvaron erősítő szerek. Olimpiai tantermeiket megújították, alapítványi-szülői bált rendeznek folyamatosan, digitális tantermeik is vannak. Volt tanulóik szívesen visszajárnak. Megállapodásokat kötnek sportegyesületekkel, a sportágakat népszerűsítik. Csik-napot rendeznek a sport jegyében, melyen megemlékezések, koszorúzások vannak.

A nagykanizsai Mező Ferenc Gimnázium intézményvezető-helyettese, Szeléné Matus Ildikó örömét fejezte ki, hogy ilyen összetartó csapat az olimpiai iskoláké. Három osztályuk van évfolyamonként. testnevelés irányultságú osztályuk megszűnik. Jó beiskolázású iskola az övék a városban. Tornatermük kicsi, de az öltözők felújításra kerültek, jó állapotúak. Mező Ferenc szellemiségét próbálják átadni tanulóiknak. A szellemi diákolimpián rendszeresen részt vesznek. Az iskolában a kosárlabda van a középpontban, tornájukat huszonhetedszer rendezték meg. Mező Ferenc emléktáblájának koszorúzása minden jeles alkalomkor megtörténik.

A budapesti XX. kerületi Hajós Alfréd Általános Iskola igazgatóhelyettese, Zsidóné Szalai Zsuzsanna tájékoztatott, hogy 2020. március 20-án rendezik meg a hagyományos Fehér Miklós emléktornát az iskolában. Meghívót küldenek az iskolák számára. Tehetséges sportolóik vannak, testnevelés-tagozatuk is van mások mellett. Infrastrukturálisan jó a helyzetük.

Szabó-Szikszay Viktória, a Halassy Olivér Német Nyelvet Emelet Szinten Oktató Általános Iskola intézményvezető-helyettese elmondta, hogy a névadó Halassy Olivér sírjának gondozását folyamatosan elvégzik. A Halassy-kupát rendszeresen megrendezik és a központi koszorúzásainkon is részt vesznek; a Halassy nap a legnagyobb rendezvényük. Érdekességként megemlítette, hogy a gyerekeik egy féllábú galambot ápolnak egy ideje, akit Halassy-galambnak neveztek el.

Miskolczi Erzsébet, az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola igazgatója tájékoztatta kollégáit, hogy a Bene-napot jövőre 2020. május 21-én rendezik, idén nagyon sikeres volt a rendezvényük. Sportiskolai funkciót is ellátnak, ahol torna, úszás, vízilabdázás, kézilabdázás, labdarúgás sportágakban működnek osztályok. Olimpiai projektjük egyik fénypontja a táboruk, ahol egy hétig együtt van az iskola összes tanulója.

Rabi Ferencné, a Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Gimnázium igazgatója elmondta, hogy az osztályaikban az 1-12. évfolyamig mindenki sportol a 420 tanulójukból. 49 olimpikont adott eddig az iskola. A sportoló fiataljaikat segítik, az egyesületeikkel megállapodásokat kötnek, jó kapcsolatot építenek ki. Az infrastruktúrájukra a fejlesztés ráférne. Tornaszobájuk van csak, tornateremük nincsen. Csanádi-nap a legnagyobb olimpiai rendezvényük, amelyet mindig május utolsó péntekén rendeznek meg. Nagy ünnepség keretén belül adják át elismeréseiket, köszöntik volt és mai tanulóikat. Sportfórumok keretén belül legtöbbször volt tanulóikkal találkoznak.

Zmák Julianna, a Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola intézményvezetője mosolyogva osztotta meg, hogy már 19 éve jár ő is ide a vezetői értekezletekre, mindig nagy örömmel. 656 fős az iskolájuk, 26 osztályt tanítanak emelt testnevelés-óraszámmal. Hajós-nap a legnagyobb helyi ünnepük. Olimpiai évre készülnek, Cél Tokió címmel rendezik a versenyeiket. Megköszönték a nyári tábor, a fáklyás futás és az úszóbajnokság lehetőségeit diákjaik számára. Céljuk egy vizes osztály indítása. A szövetségek segítségét kérik olyan országos vizes programok összeál-lításában, melyek a Nemzeti Alaptantervbe (NAT) illeszthetők.

Molnár Márta, a Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója elmondta, nagy tornaterem, műfüves pálya, rekortánpálya áll rendelkezésükre, melyek összefogással készültek. Nagyon aktívak, rendszeresen részt vesznek a MOA-rendezvényeken. Hajós-nap a legnagyobb rendezvényük. Hajós Alfréd felújított síremlékének avatásán is képviselték az iskolát. Jó tanulóknak ösztöndíjpályázatot működtetnek az alapítványuktól. Tehetséges sportolóik vannak, annak ellenére, hogy nem sporttagozatosak.

„Összességében jól látható az, hogy az olimpiai iskoláink nagyon aktív programokkal járulnak hozzá a mindennapos olimpiai neveléshez. Ezeken az iskolákon keresztül naponta több mint 10 ezer gyermek találkozik az ötkarika szellemével. Ezt meg kell becsülnünk, segítenünk kell. A vezetők nagyra értékelik, hogy a MOB elnöke és főtitkára is szívügyének tekinti munkájuk segítését" – összegzett Győr Béla.

(MOB-MOA/GyB; fotó: MOB/VF)