A MOB elnöke is pályára lép a Manager Openen

A MOB elnöke is pályára lép a Manager Openen

2015. 05. 24.
Megosztás

Idén a 10 regionális állomásból és a budapesti döntőből álló XI. Manager Open, a 2015. évi Országos Menedzser Teniszbajnokság első versenyének - immár hatodik alkalommal - Győr adott otthont, még április végén. A viadalon a MOB elöke, a város polgármestere, a verseny fővédnöke, Borkai Zsolt is pályára lépett. Folytatás Szegeden, május 30-án.

Az olimpiai bajnok tornász ezúttal Serfőző Eszterrel, a győri polgármesteri hivatal osztályvezetőjével, korábbi neves versenyzővel indult el a versenyben.

"A páros színes, technikás játékát, a MOB elnökének több szellemes megoldását is tapssal jutalmazta a szépszámú közönség" - számol be a viadal honlapja.

A második állomásra Szentendrén került sor május 16-án, a következő megmérettetést május 30-án, szombaton 10 órától a szegedi Gellért Szabadidőközpontban rendezik nyílt páros (női-, férfi- és vegyes) kategóriákban. Az indulás feltétele: legalább az egyik résztvevő menedzser, cégvezető vagy vállalkozó, míg a másik amatőr játékos kell, hogy legyen.

Érdeklődni és jelentkezni Hámori Tamás versenyigazgatónál a 06 20 419 6008 vagy a 06 30 668 3938-as telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail címen lehet.

A XI. Manager Open, a 2015. évi Országos Menedzser Teniszbajnokság állomásai:

  • április 25. Győr
  • május 16. Szentendre
  • május 30. Szeged
  • június 6. Tordas
  • június 20. Budapest
  • július 11. Siófok
  • augusztus 22. Székesfehérvár
  • augusztus 29. Salgótarján
  • szeptember 5. Debrecen
  • szeptember 19. Kecskemét
  • szeptember 27. Budapest /döntő/

Bővebb információk: manager.org.hu

(MOB)