A MOB továbbra is partnerként számít a sportújságírókra

A MOB továbbra is partnerként számít a sportújságírókra

2018. 05. 29.
Megosztás


Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte a Magyar Sportújságírók Szövetségének kongresszusát Kecskeméten. A sportvezető azt mondta, öröm és megtiszteltetés számára, hogy azok között lehet, akik a magyar sport hírét viszik.

„Fontosak vagytok nekem, hiszen elnökként már tavaly is ide – illetve Győrbe – vezetett az egyik első utam. Érdemes hangsúlyoznom az együttműködésünk fontosságát: év közben is a rendelkezésetekre állok; remélem ti is tapasztaljátok, hogy nem kizárólag a protokoll-eseményeken vagyok aktív, hanem ténylegesen segítem a munkátokat: megtisztelem az olvasóitokat, hallgatóitokat, nézőiteket azzal, hogy tőletek minden információt megkapjanak.”

Kulcsár Krisztián gratulált a sportdiplomáciai sikerekhez: tavaly május óta a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) vezetőségének tagja Csisztu Zsuzsa, Szöllősi Györgyöt pedig az AIPS Europe végrehajtó bizottságába választották.

„Közös siker, ezért itt elmondom és gratulálok: tavaly novemberben az egykori sportállamtitkár, MOB-alelnök, edző, és újságíró, számos könyv írója, Gallov Rezső a „European Olympic Laurel” - díjában részesült. Gratulálok az Év sportolója gálához is, ilyen magas színvonalú gálán még nem vettem részt.”

„Velünk pulzáltok a mindennapokban: Csisztu Zsuzsa a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának is tagja, továbbá közületek hárman is tagok a MOB közgyűlésében. Ennyi tagot csak a legeredményesebb sportági szakszövetségek adnak.”

A MOB elnöke a jövővel kapcsolatban elmondta, továbbra is számít a sportújságírókra. „Dolgozunk tovább: idén még nyári ifjúsági olimpia, jövőre téli és nyári EYOF, majd Európa Játékok és World Beach Games, 2020-ban téli ifjúsági olimpia. A pont az i-re természetesen a tokiói játékok lesz. Ezen a hosszú úton számítunk rátok! Együttműködést ígértem a Csillag Imre Ösztöndíjban. Ez megtörtént, nekem minden közös ügyünk közül ez a legfontosabb, hiszen a MOB és a sportújságírók ugyanazért a célért dolgoznak: legyen minél több kommunikálható magyar sportsiker. Köszöntelek benneteket, jó munkát kívánok a kongresszusnak, és külön köszönetet mondok a házigazda Kecskemétnek!”

A köszöntő után Kulcsár Krisztián átadta Kő Andrásnak a MOB Média Életműdíját.

A kongresszuson részt vett dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár és Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője is. A résztvevőket köszöntötte Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia is.

A kétnapos eseményen előadások, prezentációk és újságírók díjazása mellett éves közgyűlés is programba került, valamint a sportújságíró-szövetség együttműködési megállapodást írt alá a Testnevelési Egyetemmel.

Bővebb információk az MSÚSZ honlapján olvashatók.

(MOB, fotó: Róth Tamás)