A MOB vezetése a Világjátékok sportágainak magyar képviselőivel találkozott

A MOB vezetése a Világjátékok sportágainak magyar képviselőivel találkozott

2013. 03. 19.
Megosztás

Az MKKSZ nagylelkű felajánlása

„Ha jobban el akarjuk fogadtatni magunkat a magyar sporttársadalommal, akkor mindenképp eredményesen kell szerepelnünk a kolumbiai Világjátékokon” – jelentette ki dr. Leyrer Richárd, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke kedden a Magyar Olimpiai Bizottság székházában.

A nem olimpiai sportágak világversenyére készülő sportágak képviselőinek első értekezletén részt vett Fábián László, a MOB sportigazgatója és dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója is.

A Világjátékokra kijutó versenyzők felkészülésére 35 millió forint áll rendelkezésre, aminek az első felét a MOB saját bevételei terhére, a gyors kifizetés érdekében megelőlegez az érintetteknek. Ennek egyik alapfeltétele, hogy az érintett szövetségek szerződést kössenek a Magyar Olimpiai Bizottsággal. Dr. Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára bejelentette: a maratoni szakág a felkészülési támogatását, 7 millió forintot felajánlja a többi sportágnak, mivel az MKKSZ szövetségi keretek között megoldja a Világjátékokon induló versenyzők felkészítését.

Az egyeztetésen elhangzott, hogy a világjátékokon való részvétel jogokkal és kötelezettségekkel is jár. Mint dr. Nagy Zsigmond elmondta, a résztvevő sportolóknak – az olimpikonokhoz hasonlóan – nyilatkozatot kell majd aláírniuk, mely a doppingmentes versenyzésre is kiterjed. A versenyzőknek a „zéró tolerancia” elvét kell követni, a világjátékok előtt legalább két doppingvizsgálaton kell átesniük, és negatív mintát szolgáltatniuk. A sportolók egészségügyi szolgáltatásban is részesülni fognak.

A Világjátékokat a kolumbiai Caliban rendezik meg július 25. és augusztus 4. között. A játékokon azok a sportágak vesznek részt, amelyek nem szerepelnek az olimpia programján.

Az utóbbi időben felgyorsult a kvalifikációs folyamat. Legutóbb a siklóernyősök és a tájfutók szereztek kvótát. A tájfutáson és a siklóernyőn kívül az eddigi eredmények alapján szumóban, íjászatban, erőemelésben, ritmikus gimnasztikában, táncsportban, maratoni kajak-kenuban és búvárúszásban lesz magyar érdekeltség.

A megbeszélésen, dr. Nagy Zsigmond kezdeményezte, hogy közösen találjanak a MOB nem olimpiai sportágak tagozatának egy másik elnevezést, ami jobban kifejezi, hogy a „sport mindenkié”, és a MOB-ban minden sportágat egyenlő mércével mérnek.