A mosoly a védjegye

A mosoly a védjegye

2015. 01. 11.
Megosztás

Sorozatunkban a Magyar Olimpiai Bizottság november végén megjelent kiadványában, a Sport 2014-ben olvasható érdekesebb anyagokat közöljük – Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyhajítóról Novotny Zoltán rádióriporter emlékezett meg.

Nézem a fényképeket. Mosolyog és egy kicsit a nyelvét is kidugja, amint a gerelyt elhajítja. Mosolyog és integet a mexikói dobogó legfelső fokán a lejjebb álló román Penes és osztrák Janko mellől. Két-három elszabadult, kósza hajszál alól kitűnik mosolya Németh Miklós mellett is a beállított reklámképen, amikor mindketten azonos mozdulattal, szinkronban emelik fejük fölé a gerelyt. Mosolyog Kulcsár Gergely, Dömötör Zoltán, Kárpáti György társaságában is az olimpikonok egyik rendezvényén. Mosolyog a MOB Női Bizottságának fényképén és mosolyog, amint átveszi a Budapest díszpolgára címet Tarlós Istvántól 2012-ben.

Ez a mosoly volt a védjegye! Kedves, bájos, diszkrét, huncut, megértő, biztató, együtt érző, pajkos, diszkrét, fenyítő, elnéző, boldog és ki tudja, még milyen a mosoly széles skáláján. Amikor találkoztunk, mindig megjelent szemében valami cinkosság. „Testvérek” voltunk. Mexikóban ő megnyerte a magyar küldöttség első aranyát, én meg közvetítettem. Mind a hat dobást. Az elsőt, amellyel átvette a vezetést. A másodikat, a legnagyobbat, amikor 60 méter 36 centiméterre repítette a gerelyt. A magyarok közül ő volt az első, aki a 60 méter fölé jutott, s közvetítettem a többit is, meg a verseny végét, amikor meg kellett várni Penes, a jugoszláv Urbancsics és a német Koloska dobását, hogy az ember világgá kiálthassa: Németh Angéla olimpiai bajnok! Volt, hogy hónapokig nem találkoztunk, s ha összejöttünk, azt is többnyire a véletlen hozta, de az a mexikói siker egy életre összekötött minket.

Érdekes, hogy előbb közvetítettem a kosárlabdázó Németh Angéla mérkőzését, mint az atlétáét. Kosarasként kezdte, de Koltai Jenő rávette, hogy versenyszerűen atletizáljon, meglátta benne a gerelyhajító tehetséget. „Ha csak kosarazom, biztos, hogy nem lennék olimpiai bajnok. A sors tudja, mit akar” – mondta később. Koltai Jenőről mindig csillogó szemmel beszélt, ő alakította ki technikáját, nemcsak a gerellyel gyakoroltak, hanem véget nem érően kislabdával is. Előbb a kislabdadobás, azután az igazi szer. De nemcsak legendás mesterétől tanult, hanem például Németh Miklóstól is. Angi a nőies hátrahajlós technikáról átváltott a férfiak által alkalmazott elfordulós technikára. A sors fintora, hogy Angéla már 1968-ban olimpiai bajnok lett, Miklós csak 1976-ban.

Angéla Mexikó után háromnegyed évvel Európa-bajnokságot nyert Athénben, háromszoros magyar bajnok, háromszor javított magyar csúcsot, Az év sportolónője, kétszer az év atlétája. Idővel MOB-tag, a Nemzeti Testnevelési és Sporttanács tagja, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnökségi tagja, a MOB női bizottságának első elnöke. Mexikó évétől tanított. „Mindig egyetemistákat tanítottam, jó korosztály az övék – mondta Malonyai Péternek. – Fiatal – na jó, inkább fiatalos – maradok köztük, jó látni, hogy tudják, mit akarnak, ugyanakkor telis-tele vannak jó szándékkal. Azt mondják, én is ilyen voltam… Remélem, maradtam is…” Regőczy Krisztina is arra emlékeztetett, hogy Németh Angéla mennyire szeretett tanítani: „Ez is az önmegvalósítás egyik formája. Egyébként is, ha az ember elér valamit, utána felelős minden tettéért…” „Csodálatosan dolgozott, nagy tehetség volt – emlékezett Angélára Kulcsár Gergely. – Nagyon jó versenyzői adottságokkal rendelkezett, mindig az adott pillanatban tudta magából kihozni a legjobbat.” Bodnár András – aki interneten kért segítséget a súlyos beteg olimpiai bajnoknőnek – értékes, szerény, tisztafejű embernek ismerte Angélát, akivel együtt dolgozott a Mező Ferenc Közalapítványban. Az utolsó napokban Rudasné Antal Mártának még így összegzett Angéla: „Nem vagyok elkeseredve. Olyan szép, boldog életem volt, megköszönöm a Jó Istennek.” Regőczy Krisztina pedig azt emelte ki, hogy Angéla „jó kedélyét még akkor sem veszítette el, amikor már régen harcban állt a támadó kórral.”

Németh Angéla birtokában volt a Pál apostoli 15 jelzőnek. Ismerte a szeretet teljes egészének színeit. Ilyen: a tapintat, a türelem, a figyelem, az áldozat, az átlátszóság, a megbocsátás, a derű és a humor. A vidámság a hit jele. A derű abból az optimizmusból fakad, hogy az Angéla-félék, mi, az Istennel való végső találkozásra és együttlétre készülünk. Nem a végre, hanem a kiteljesedésre.

Angéla ismerte az igazi örömöt és vidámságot. Tudott örülni a másik embernek, megmutatta, hogy van a teremtésben rendszer és néha szépség is. Elhozott valamit a túlvilágról, megmutatta, és hagyta, hogy gyarapodjunk általa. Egy csodálatos, erős és mégis érzékeny nő volt, s maradt élete végéig.

(Szerző: Novotny Zoltán, fotó: MTI)

A Sport 2014 a Líra könyvesboltjaiban kapható 7940 forintért.