Vasárnap kezdenek a birkózók, páston a férfi párbajtőrcsapat

A múlt és az idei eredmények alapján is van esély a sikeres folytatására

2017. 07. 19.
Megosztás

A négy-négy érmet hozó olimpia és Európa-bajnokság után következik szerdától a vívók számára az év fő versenye, a lipcsei világbajnokság, melyen ugyancsak van esély a jó szereplésre. Amint arra a hazai szövetség honlapja a felvezetőjében emlékeztet, az elmúlt évihez képest két klasszis hiányzik a válogatottból, mivel a Rióban egyéniben második, a párbajtőrcsapattal harmadik Imre Géza, illetve olimpiai bronzérmes csapattársa, Boczkó Gábor már nem vállalta az idei felkészülést, utóbbi azóta a szövetség megbízott főtitkára lett, és a vb-re csapatvezetőként utazott ki.

A férfi párbajtőr-válogatott így átalakult, s bár ért el biztató eredményeket az idény során, érmet elvárni tőle talán még korai. Mivel a női együttes visszacsúszott a világranglistán, a legerősebbnek ezúttal a kardozók tűnnek. A férficsapat az év valamennyi versenyén bejutott a legjobb négy közé, és erre a sorsolás ismeretében most is van esélye, emellett a női válogatott tagjai is több kellemes meglepetést szereztek idén. Ugyanakkor tőrben nagy bravúr kellene ahhoz, hogy a négy közé jusson magyar csapat.

Egyéniben tartja jó formáját az olimpiai bajnok kardozó Szilágyi Áron és a párbajtőröző Szász-Kovács Emese, ők elsők a világranglistán, míg az ugyancsak kardozó Márton Anna második.

A júniusi Európa-bajnokságon, Tbilisziben ezüstérmes lett Szilágyi, és harmadikként zárt - szintén kardban - a mindössze 16 éves Pusztai Liza, illetve Szász-Kovács, valamint a Szilágyi, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású kardcsapat.

A tavalyi olimpián győzött Szilágyi és Szász, második lett Imre és harmadikként végzett az Imre, Boczkó, Rédli András, Somfai Péter összeállítású párbajtőrcsapat. Utóbbi együttesből Rédli és Somfai most is a válogatott tagja.

Legutóbb 2005-ben rendeztek Lipcsében vívó-világbajnokságot, azon a magyarok három érmet - egy ezüstöt és két bronzot - szereztek. A második helyezett női párbajtőrcsapatban már akkor is benne volt Szász Emese, és egy további éremszerző, a női tőrben harmadik Knapek Edina is tagja még a válogatottnak.

Az már a nevezések alapján két hete eldőlt, hogy a résztvevő országok, illetve a férfi párbajtőrben indulók számát tekintve rekordot dönt a mostani vb: az előzetes adatok szerint 119 ország 875 vívója indul. Utóbbi szám nem rekord, mivel ennél a 2015-ös moszkvai, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon kicsivel többen, 892-en vettek részt, a 119 nemzet viszont abszolút csúcs. Ebben a tekintetben eddig Moszkva 108-cal tartotta a rekordot.

Ugyancsak rekord az előzetes adatok alapján a férfi párbajtőrben indulók létszáma, mind egyéniben - 228 vívó -, mind csapatban - 41 válogatott.

Az első két napon az egyéni versenyek selejtezőjét rendezik meg, majd péntektől következnek az egyéni 64-es táblák asszói, hétfőtől szerdáig pedig a csapatversenyek.

(MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)