A négy közé jutás a cél a hazai junior vízilabda-vb-n

A négy közé jutás a cél a hazai junior vízilabda-vb-n

2013. 04. 24.
Megosztás

Legalább a négy közé kell jutnia a magyar válogatottnak az augusztusi szombathelyi junior vízilabda-világbajnokságon - jelentette ki Horkai György, a korosztályos nemzeti csapat szövetségi kapitánya.

A szakvezető a helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, a vb előtt több felkészülési meccset játszik csapata. Nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a juniorválogatott részt vehetett a február közepi, kecskeméti Volvo Kupán, ahol felnőtt csapatokkal szemben játszhattak és bizonyíthattak a fiatalok.
Hozzátette: a jó szereplés eredménye az is, hogy meghívták az együttest Nagyváradra, ahol július elején újabb felnőtt-tornán vesz majd részt az orosz, a román és a szlovák válogatott társaságában.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke hangsúlyozta: ma már egyre kevesebben lepődnek meg azon, hogy a junior vb-nek - az eredeti helyszín, Sopron helyett - éppen Szombathely ad otthont, noha a városnak még nincs rájátszásra esélyes első osztályú vízilabdacsapata. Szavai szerint érezhető az a szeretet, amelyet Szombathely a sportágnak ad, az utánpótlás fejlődése pedig egy folyamat, amely biztosan eredményekhez fog vezetni. A világbajnokság és az azt megelőző Savaria nemzetközi ifjúsági vízilabda kupa Kemény Dénes szerint nagy ünnep lesz.

A szövetség elnöke szólt arról is, hogy jelenleg országos roadshow keretében mutatják be azt a szakmai anyagot, amelyet az utánpótlás nevelésében tevékenykedő edzőknek ajánlanak. Az anyag érdekessége, hogy korosztályonként és posztonként is tartalmazza a legfontosabb elvárásokat.

(Forrás: MTI)