A Nemzetközi Fair Play díj is Gyurta vitrinjébe kerülhet

A Nemzetközi Fair Play díj is Gyurta vitrinjébe kerülhet

2012. 08. 03.
Megosztás

Gyurta Dániel igazolta a papírformát. A már egészen kisgyermekként is rendkívül tehetségesnek bizonyult, még mindig csak 23 éves úszó kiválóság a két, felnőtt világbajnoki címe mellé ugyanis begyűjtötte a legjobban vágyott, harmadik medált, az olimpiai aranyérmet is.

Gyurta alapvetően jó beszélgetőpartner. Így volt ez az olimpia sajtóközpontjában, az MPC-ben is, ahol még a román televíziók egyike is interjút kért tőle. Ő pedig természetesen állta a sarat. Megerősítette, amit korábban mondott, mely szerint a győzelemhez valószínűleg világrekordra lesz szükség, bárki is lesz az. Természetesen nagyon örül annak, hogy ez éppen neki sikerült. Ám mint olimpiai bajnoknak,semmiképpen sem fog érdemben változni az élete, hiszen folytatja tanulmányait és magától értetődő módon a versenyzői pályafutása sem szakad meg. „Elvégre még csak huszonhárom éves vagyok, reményeim szerint előttem még nagyon hosszú és komoly, aktív időszak állhat. Erőt érzek magamban a 2016-os olimpián az ismétlésre is.„

A 200 méteres mellúszás újdonsült olimpiai bajnoka azt sem felejtette el megemlíteni, hogy a Komjádi uszoda a második otthona, hiszen naponta 4-6-8 órát is eltölt ott – mikor mennyit... S hogy a szintén a kerületben élő Széles Sándor az edzője, aki Kovácshegyi Ferenccel és Wirth Balázs-zsal együtt a lehető legeredményesebben készíti fel őt a nagy erőpróbákra. Olyannyira így van ez, hogy másokat el sem tudna képzelni ezekben a szerepkörökben.

Azt pedig sosem felejti el nyomatékosítani, hogy a családja számára a legfontosabb. Külön is említi Gergely öccsét, akit sok éve istápol, testvéri szeretettel és hatalmas drukkereként.

Közismert Vajda Attilával, Peking olimpiai bajnokával való, kivételesen erős, baráti kötődése. Vajda korábban nyilvánosan „beígérte”,amennyiben Dani győz az olimpián, akkor valami világraszóló bulit rendeznek. A diplomáciai érzékéről (is) híres Gyurta erre a kérdésre azonban nem adott választ. Sem a holra, sem a mikorra vonatkozóan. Feltehetően előbb megvárja augusztus második hétvégéjét, amikor Vajda Attila vizsgázik itt, az olimpián. Azután is ráérnek megbeszélni a részleteket...

Végül, de nem utolsó sorban egy olyan cselekedetről, amelyét Gyurta egészen biztosan újabb érmet fog kapni. Elhatározta ugyanis, hogy a tavasszal tragikus hirtelenséggel elhunyt norvég mellúszó, Alexander Dale Oen családjának elküldi olimpiai bajnoki aranyérmének másolatát, tisztelete és elismerése jeléül. „Szerintem ő nyerte volna a 100 méteres mellúszást, ennyivel minimum tartozom neki, az emlékének” - mondta Gyurta.

Nem vitás, ezért a gesztusért dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság magyar elnöke már most készítheti a javaslatot az idei év eseményei alapján, az év végén odaítélésre kerülő díjjal kapcsolatosan.

(Forrás és fotó: JochaPress)