A NOB elégedett a pjongcsangi előkészületekkel

A NOB elégedett a pjongcsangi előkészületekkel

2015. 09. 24.
Megosztás

A NOB a 2018-as téli játékokért felelős koordinációs bizottsága befejezte háromnapos, ötödik helyszínlátogatását a dél-koreai Pjongcsangban. A testület ezúttal is elégedetten távozott a dél-koreai városból; a munkálatok megfelelő tempóban haladnak, a szervezők és a bizottság tagjai a látogatás során különös hangsúlyt fektettek az ötkarikás tesztesemények megvalósításának fontosságára.

A tesztversenyekkel kapcsolatos egyeztetések során a koordinációs bizottság tagjaihoz összesen hét, a három év múlva esedékes téli olimpiai programban szereplő sport nemzetközi szövetségének képviselői is aktívan csatlakoztak.

“Remekül haladnak a 2018-as téli olimpia előkészületei – mondta a NOB koordinációs bizottságának elnöke, Gunilla Lindberg. A szervezők remek munkát végeznek, a dél-koreai és a regionális kormányzat is teljes mértékben az esemény mögött áll, minden tárgyaláson, egyeztetésen jelen voltak ők is. Külön örömünkre szolgált, hogy köreinkben üdvözölhettük hát, az olimpia programjában szereplő sportág szövetségeinek képviselőit is, akik számos hasznos meglátással, ötlettel és szakértelmükkel segítették munkánkat – folytatta Lindberg. „A pjongcsangi szervezők számára is sokat jelentett a sportágak jelenléte, hiszen az előkészületek immár a megvalósítás szakaszába érkeztek, melynek részeként kerül kidolgozásra a sportolók, a kísérők és a hivatalos személyek számára nyújtott szolgáltatások is. A jövő év elején már ennek is kiemelt fontossága lesz; olyan eseményeknek ad majd otthont Pjongcsang mint a FIS alpesi sí világkupa, vagy a FIS síakrobatika és snowboard világkupa.”

A pjongcsangi játékok szervezőbizottságának elnöke, Jang-ho Cso szerint is remekül sikerült a koordinációs bizottság látogatása.

„Három termékeny nap áll mögöttünk – mondta a dél-koreai sportvezető. „Úgy érzem, jó irányban haladunk, hogy fantasztikus téli olimpiai és paralimpiai játékokat rendezzünk. A koordinációs bizottság segítségével és visszajelzéseinek köszönhetően számos döntő kérdésben határoztunk. Szeretném továbbá megköszönni a nemzetközi sportszövetségeknek az általuk számunkra nyújtott útmutatást és támogatást. Szakértelmük és ötkarikás tapasztalataik elengedhetetlenek a szervezőbizottság munkájának sikere érdekében.”

A NOB koordinációs bizottsága legközelebb jövőre, 2016 márciusában látogat majd újra a 2018-as téli játékok színhelyére, Pjongcsangba.

(olympic.org-MOB, fotó: insidethegames.biz/pjongcsang2018)