A NOB kalapot emel Rio előtt

A NOB kalapot emel Rio előtt

2015. 08. 11.
Megosztás

Naval el-Mutavakel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság koordinációs bizottságának elnöke szerint kiválóan haladnak az egy év múlva kezdődő Rio de Janeiró-i olimpia előkészületei.

„Rio jó úton jár, nagyszerű sikereket ér el. A marketingprogramjuk révén Brazília néhány legkiválóbb vállalatát sikerült megnyerni a játékoknak. Emellett a helyszínek időben elkészülnek, melyek komoly szolgálatot fognak tenni a következő generációknak” – mondta az olimpiai bajnok sportdiplomata.

Hozzátette, a riói teszteseményeket örömmel fogadták a sportolók és a nemzetközi szövetségek, továbbá kiemelte, eddig az eladott jegyek száma is hatalmas siker.

„A helyi lakosság körében népszerű az olimpia – a többi mellett ez is a kemény munka eredménye. Mindenkinek jár a gratuláció.”

El-Mutavakel ugyanakkor hangsúlyozta, még mindig nagyon sok munka van hátra, de reméli, hogy „a legjobb még csak most következik”.

A koordinációs bizottság tagjai hétfőn, kedden és szerdán tájékozódnak az előkészületekről, és járják végig a jövő nyári olimpia helyszíneit.

Rióval kapcsolatos friss hír, hogy a játékok szervezőbizottsága tízezer ingyenes angolórát biztosít a taxisoknak, hogy azok zökkenőmentesen tudjanak kommunikálni az oda érkező turistákkal.