NOB küldöttség első látogatása Tokióban a 2020-as házigazdánál

NOB küldöttség első látogatása Tokióban a 2020-as házigazdánál

2013. 11. 15.
Megosztás

A NOB küldöttsége november 15-én sikeresen lezárta az első orientációs szemináriumát a Tokió 2020 küldötteivel, amelynek Hakubun Shimomura, többek között a sportért és kultúráért is felelős minisztere, Naoki Inose, Tokió kormányzója és Tsunekazu Takeda NOB tag és a Japán Olimpiai Bizottság Elnöke, is a tagjai.

A kétnapos tanácskozás, amely egy héttel megelőzi Thomas Bach, NOB elnök és John Coates, a koordinációs bizottság elnökének tokiói látogatását, abban segít a japán szervezőknek, hogy sikeresen tárgyalhassanak a létfontosságú átmeneti szakaszról.

A delegáció vezetőjéhez, Gilbert Fellihez (a képen középen) – a NOB olimpiai játékoknak a végrehajtó igazgatója – csatlakozott Xavier Gonzalez, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (NPB) vezérigazgatója, és tanácsokkal látták el a helyi szervezőket az olimpiával és paralimpiával kapcsolatban. Ezen túlmenően lefektették az együttműködés kereteit, amelyek az elkövetkező hét év alapjait adják majd és felvázolták az elmúlt játékok legjobb gyakorlatait.

„Izgatottak vagyunk, hogy itt lehetünk nem sokkal azt követően, hogy Tokió elnyerte a rendezés jogát és láthatjuk a korai előkészületeket. – nyilatkozta a szemináriumot követően Felli. - Az olimpiai játékok megrendezése egy komplex vállalkozás, amely rendkívül nagy csapatmunkát és partnerséget igényel azoktól, akik ebben részt vesznek. Elégedettek vagyunk a szervezők elkötelezettségével. Ez a szeminárium lehetőséget adott arra, hogy lefektessük a jövő alapköveit.”

Az kockázatvállalók erős együttműködésének jeleként, a szemináriumon részt vevők közt voltak a kormány tagjai, sportvezetők, valamint az üzleti világ befolyásos emberei. A szemináriumon a már megtett intézkedéseket is átellenőrizték: a játékok felelős miniszterének a kijelölése, egy promóciós iroda felállítása, különböző bizottságok és csoportok létrehozatala a kormány különböző szintjein, melyeknek célja az olimpia szervezésének és végrehajtásának támogatása. A szervezők következő feladata majd a szervező bizottság véglegesítése lesz.

„A szeminárium több széles témát is érintett és rendkívül sok segítséget nyújtott abban, hogy megértsük, milyen szerepe is lesz pontosan a szervező bizottságnak és, hogy milyen feladatokat kell majd ellátnia. – nyilatkozta Takeda. – A szemináriumnak 200 résztvevője volt, és a feltett kérdésekből kiindulva, úgy vélem, hogy mindnyájan rendkívül sokat tudtunk meg egy ilyen nagy presztízsű rendezvény komplexitásáról és kihívásairól, mint az Olimpiai és Paralimpiai játékok. Köszönetet szeretnék mondani Gilbert Fellinek és a többi NOB tagnak a szeminárium aprólékos tervezéséért, valamint, hogy felhívták a figyelmünket a lehetséges csapdákra. A NOB csapattal folytatott diskurzusaink elképesztően produktívnak bizonyultak és újult erővel tekintünk a NOB-bal való együttműködés elé. Biztosítani szeretnénk mindenkit, hogy a tokiói rendezés emlékezetre méltó lesz az olimpiai mozgalom hosszú és kiváló történelmében.”

Habár most búcsút intettek egy NOB küldöttségnek, a delegáció már egy újabb NOB látogatásra készül. November 20-án Thomas Bach és John Coates első hivatalos látogatását teszik a japán fővárosban, ahol a delegációval és a kormány tagjaival találkoznak majd.

(Forrás: olympic.org)