A női kajaknégyes és a Vasbányai, Mike kenupáros mehet éremért szombaton

A női kajaknégyes és a Vasbányai, Mike kenupáros mehet éremért szombaton

2016. 08. 19.
Megosztás


A riói olimpia pénteki versenynapján a női kajaknégyes 500 méteren és a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenukettes 1000 méteren jutott be a szombati A döntőbe, így nekik szurkolhatunk az újabb éremért. Az 1000 méteres férfinégyes, valamint a kajakos Molnár Péter 200 méteren a B döntőben folytathatja a szereplést. A női K4 címvédőként áll rajthoz.

A magyar női kajaknégyes megnyerte pénteki előfutamát, ezzel egyből bejutott a szombati döntőbe 500 méteren a riói olimpián. A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású kvartett a címvédő - annyi különbséggel, hogy a londoni győzelem alkalmával Csipes helyén Kovács Katalin ült. Kozák már két aranyérmet szerzett Rióban, Szabó pedig egyet. A magyar négyes semmit sem bízott a véletlenre, a rajt után fokozatosan elhúzott a többiektől, az első helyüket nem fenyegette veszély. A féltávnál már csaknem egy hajóval vezettek, az utolsó 200 méteren pedig tovább növelték előnyüket, s fölényes győzelmet arattak a lelkes magyar szurkolók ovációja közepette. Mögöttük az ukránok jöttek be másodiknak több mint két másodperces hátránnyal, a németek pedig harmadiknak. A futamból a győztes egyből a döntőbe jutott - a másik ágon ez a fehéroroszoknak sikerült -, a többiek a később sorra kerülő középfutamban is vízre szállnak. „Könnyed futamnak éreztem. A németek elengedték az első helyet, bár az elején szerintem még próbálkoztak" - nyilatkozott Szabó Gabriella, a négyes vezérevezőse, hozzátéve, hogy az ellenfelekkel nem foglalkoztak, de kíváncsi az időeredményekre. „Van négy-öt erős hajó, az előfutamokból pedig komoly következtetést nem lehet levonni." Azt valamennyien elmondták, hogy nagyon várják már a szombat délelőtti finálét.

A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus duó harmadikként zárt középfutamában 1000 méteren, így szintén bejutott a szám szombati döntőjébe. A KSI SE kettőse 2013-ban világbajnok volt ebben a számban, tavaly és tavaly előtt pedig ezüstérmes lett, így az éremesélyesek közé tartozik. A négy hajót számláló futamból az első három került a legjobb nyolc közé, a magyarok csak arra figyeltek, hogy egy riválisukat maguk mögött tartsák. A versenyt nem jellemezte öldöklő küzdelem, az ukránok vették a legkomolyabban a feladatukat, s megnyerték a csonka futamot. Mögöttük a csehek következtek, míg Vasbányaiék az elsőhöz képest több mint 17 másodperces hátránnyal csorogtak a célba.

Az 1000 méteres magyar férfi kajaknégyes az ötödik helyen végzett pénteki középfutamában, így szombaton a B döntőben szállhat majd vízre. A Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás összeállítású hajó harcolt a legjobb nyolc közé jutást érő harmadik helyért az egyre erősödő, néha szinte viharos szélben, de a hajrát nem bírta. A kvartett 250 méternél a negyedik helyen haladt, aztán féltávnál sikerült feljönnie a finálét érő harmadik helyre a portugálok és az ausztrálok mögé. De a táv második felében visszacsúszott a magyar hajó, s végül csak ötödik lett. Ebből a futamból Ausztrália, Portugália és Szerbia került az A döntőbe, s még a kazah négyes is Hufnágelék előtt ért célba. „Belülről teljesen egységesnek éreztem, már amennyire ilyen vízen egységes lehet egy négyes" - mondta a vezérevezős Hufnágel Tibor a futam után. „Kívülről lehet, hogy nem úgy tűnt, de belül tényleg nagyon rossz volt. Mintha egy hullámvasúton ültünk volna, egyszer fent, egyszer lent. Én dunai gyerek vagyok, de ilyen vízen még nem versenyeztem, az biztos." A futamból az első három hajó jutott az A döntőbe. Hufnágel és Ceiner csütörtökön párosban a hetedik helyen végzett a fináléban.

A kajakos Molnár Péter a hatodik helyen végzett középfutamában 200 méter egyesben, s ezzel ő is a B döntőbe jutott. A Budapesti Honvéd sportolója - aki csütörtökön, párosban negyedikként zárt Tótka Sándorral - 2008-ban és 2011-ben Európa-bajnoki ezüstérmes volt ebben a számban, de az utóbbi időben inkább a párosra helyezte a hangsúlyt. Molnár ezúttal sem rajtolt jól, akárcsak az előfutamban, de ellentétben ottani teljesítményével, most a pálya második fele sem sikerült a szeles, hullámos pályán. A finalista helyeken célba érkezőktől tisztán elmaradt, a futamot ismét a világbajnoki második francia Maxime Beaumont nyerte. A magyar kajakos tőle csaknem egy másodperccel kapott ki, de a negyediktől is fél másodperccel elmaradt. „Csalódott nem vagyok, sokkal inkább dühös" - kezdte értékelését Molnár. „Tudom, hogy mindenkinek ugyanolyanok a körülmények, ez nem is kifogás, de borzalmas ilyen vízen kajakozni, ráadásul egy-két percig kellett állni a rajtgépben." A 30 éves sportoló mindehhez azt is hozzátette, hogy nem tudta kikajakozni magából, ami benne van. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a párosra koncentrált, az volt a fontos, az egyesre szinte nem is készült külön. A futamból az első négy jutott az A döntőbe, a többiek szombaton a B fináléban fejezik be szereplésüket. Molnár Péter a riói játékok kezdete előtt három nappal került be az olimpiai csapatba Tótka Sándorral együtt a doppinggyanúba keveredett Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett.

A női kajaknégyes pénteki, magabiztos döntőbe jutásával maximálisan elégedett Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott vezetőedzője, a férfi kenu páros produkciója viszont nem nyűgözte le. „A női négyes nagyon jó pályát ment. Nem is evezték ki magukat teljesen, technikailag tényleg egyben voltak" - mondta a szakvezető a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina egységről, melytől sokat vár a szombati fináléban. „Kozák Danuta egyesben megvédte olimpiai bajnoki címét, így most azt mondanám, hogy a négyesen a sor, hogy ugyanezt tegye." A szakember a férfi kajak egyes 200 méteren B döntőbe jutott Molnár Péterről és a szintén B döntős Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás összeállítású férfi kajaknégyesről hasonlóan nyilatkozott. „Ugyanazt tudom mondani a négyesről és Molnár Péterről is. Sajnos erre volt elég a teljesítményük, így nem tudtak A döntőbe kerülni" - fogalmazott. A kajakosok által egyhangúlag borzalmasnak nevezett körülmények a vezetőedző szerint másokat is zavartak, amint mondta többen panaszkodtak arra, hogy rengetegszer húztak „lyukat" futam közben, vagy túl mélyen ment a lapát a hullámba, vagy nem érte a vizet. „Mindenki sima vízen szeret készülni, mi is azon szeretünk, de otthon is megtartjuk a versenyeket ilyen időjárás mellett is" - tette hozzá ugyanakkor. Storcz Botond a nap másik A döntőbe jutott egységétől, a világbajnok, kétszeres vb-ezüstérmes Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus duótól egyértelműen sokkal többet várt. „A döntőbe jutásuk nem volt kérdéses, de nagyon nem tetszett elsősorban a hozzáállásuk, mert így nem lehet" - mondta a szakember, aki szerint a középfutamban harmadik helyen, az első kettőtől messze lemaradva végzett versenyzőknél nem fizikai problémák vannak. „Ők egyértelműen éremesélyesek. Fel kell őket rázni, csak azt lehet, hogy holnapra elfelejtenek minden eddigi rossz, negatív élményt, tapasztalatot, amit összehoztak, többek között ebben a középfutamban és félre tudják tenni az időjárási körülményeket, amelyek egyébként mindenkit ugyanannyira zavarnak, csak ők lelkileg szerintem rosszabbul élték meg, mint mások. Csak rajtuk múlik."

(MOB-MTI, fotó: MTI/Kovács Tamás)