A Pánamerikai Játékokon is nyílt lobbilehetőség a budapesti olimpiarendezés mellett

A Pánamerikai Játékokon is nyílt lobbilehetőség a budapesti olimpiarendezés mellett

2015. 07. 29.
Megosztás

"Az esemény, melyet hagyományosan az olimpia előtti évben rendeznek, az ötkarikás felkészülés fontos állomása a kontinens sportolói számára" - hangsúlyozta a mob.hu-nak Ádámfi Attila, a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának tagja, aki a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főigazgatójaként, technikai delegátusaként felügyelte a versenyeket. "Többekkel beszéltem a budapesti olimpiarendezés lehetőségéről is. Nagyon pozitív benyomásokkal távoztam Torontóból" - húzta alá.

Az Óceániai Játékokkal (Pacific Games) szinte egy időben rendezték a vasárnap befejeződött Pánamerikai Játékokat.

"A programban hagyományosan szerepelt a súlyemelés is. Véleményem szerint nem csak a súlyemelést - amelyben 29 Pánamerikai Játékok-rekord dőlt meg, mutatva a sportág folyamatos fejlődését -, de mind a 36 sportág 364 versenyszámát közel olimpiai színvonalon rendezték meg. Érdekességként: mind a sportok, mind a versenyszámok száma több, mint egy olimpián.

Az esemény, mely hagyományosan az olimpia előtti évben kerül megrendezésre, az olimpiai felkészülés fontos állomása a kontinens sportolóinak. Szemben például az Európa Játékokkal, itt a kontinens legjobbjai versengenek az értékes bajnoki cimekért. A torontói játékoknak egy külön aktualitása és érdekessége, hogy a Kanadai Olimpiai Bizottság nem titkolt terve, hogy a játékok sikerére alapozva Torontó beszálljon a 2024-es olimpiai játékok megrendezéséért folytatott küzdelembe. Ehhez természetesen még szükséges a város pozitív döntése és a kormány támogatása is, de mindenképp fontos megemlíteni, hogy Rio is - több sikertelen próbálkozás után - a 2007-es Pánamerikai Játékok megrendezése után kapta meg az olimpia rendezés jogát. Toronto hamarosan ismét a figyelem középpontjába kerül a kontinensen, ugyanis - akárcsak az olimpiai játékok után a paralimpia - augusztus 7. és 15. között kerül megrendezésre a Parapanamerikai Játékok" - magyarázta a sportdiplomata.

Az esemény a sportszakmai jelentőségén túl fontos sportdiplomáciai találkozóknak és megbeszéléseknek is nagyszerű alkalmat biztosít.

"Több NOB-taggal, nemzetközi sportszövetségi és nemzeti olimpiai bizottsági elnökkel és főtitkárral is tudtam találkozni (a fotókon a perui Jose Quinonesszel, az ecuadori Danilo Carrerával és a bolíviai Jorge Espanával). A 2024-es olimpiára kandidálók közül is többen jelen voltak, akkor még Boston és Párizs képviselőivel is egyeztettünk. Párizs profizmusát és eltökéltségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a Francia Olimpiai Bizottság elnöke és Etienne Thobois, 'Párizs 2024' pályázati bizottságának főigazgatója is a helyszínen kampányolt, akivel több órás eszmecserét folytattam. A francia főváros sokat tanult a korábbi kudarcokból és 'Párizs 2024' vezetői már most elkezdtek konzultálni a nemzetközi sportszövetségekkel, hiszen egy város sem lehet sikeres megfelelő sportszakmai koncepció és a nemzetközi sportszövetségek támogatása nélkül" - vélekedett Ádámfi Attila.

(MOB)