A párizsi önkormányzat támogatja a 2024-es pályázatot

A párizsi önkormányzat támogatja a 2024-es pályázatot

2015. 04. 13.
Megosztás

A párizsi önkormányzat támogatja, hogy a francia főváros harcba szálljon a 2024-es olimpia rendezési jogáért.

A politika így teljes mellszélességgel a kandidálás mellé állt: Francois Hollande elnök és Anne Hidalgo, a város polgármestere már korábban jelezte: szorgalmazzák, hogy Párizs megméresse magát a versengésben.

Anne Hidalgo az önkormányzat döntése kapcsán elmondta:

„Történelmi szavazás volt a mostani, egy nagyon fontos pillanat mindnyájunk életében. Elkötelezettek vagyunk az olimpiai kaland mellett.”

Bernard Lapasset (képünkön), aki a várakozások szerint a pályázati bizottságot vezetné, az Associated Press hírügynökségnek elárulta: Francois Hollande csütörtökön Svájcba látogat, ahol személyesen egyeztet Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével.

„Az önkormányzat döntése több volt egyszerű szavazásnál. A fejünknek azonban tisztának kell maradnia, és a továbbiakban is keményen kell dolgozunk” – fogalmazott Lapasset.

A labda most a Francia Olimpiai Bizottság térfelén pattog, annak kell kimondania a végső szót a tekintetben, hogy Párizs valóban pályázik-e 2024-re.

Párizs legutóbb 1924-ben adott otthont a játékoknak, az 1992-es, a 2008-as és a 2012-es olimpiára viszont sikertelenül kandidált.

Boston, Róma és Hamburg már most biztos pályázónak tekinthető, de Budapest, Isztambul, Baku és Doha szintén kihívó lehet.