A Pénzügyőr birkózóié a novemberi hónap műhelye-díj

A Pénzügyőr birkózóié a novemberi hónap műhelye-díj

2017. 12. 22.
Megosztás


Kiváló novemberi teljesítményük elismeréseként a Pénzügyőr SE birkózói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és a százezer forintos utalvány a Törekvés SE vívóihoz került.

A Pénzügyőr SE birkózói novemberi teljesítményükkel az első alkalommal érdemelték ki a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye elismerést. És messzemenően rászolgáltak az elismerésre.

November 21-én kezdődött meg a lengyelországi Bydgoszczban az első U23-as birkózó-világbajnokság. A kötöttfogás 85 kg-os súlycsoportjában Szilvássy Erik világbajnok, míg a 71 kg-os Fritsch Róbert második lett, miután a döntőben legyőzte őt a már felnőttvébé-ezüstérmes, moldovai Daniel Cataraga.

A két Pénzügyőr-érem fényét még inkább kiemelte az a tény, hogy a versenyen több magyar érem már nem született.

Egyik birkózónk sikere sem volt váratlan: Szilvássy tavaly U23-as Európa-bajnoki címet ünnepelhetett, Fritsch pedig az idei Eb-n nyert ezüstöt. Azt gondolná az ember, hogy ilyen eredmények mögött stabil háttér áll. És tényleg az áll. Még akkor is, ha a sportág egyik legfiatalabb, nagy célokkal létrehozott szakosztályáról beszélünk. Ráépült a megszűnt budapesti nagyegyesület, a Spartacus Kőér utcai birkózóbázisára, fuzionált a CSABI (Csepeli Amatőr Birkózó Iskola) jobb sorsra érdemes klubjával, és Kecskeméten is van szakosztálya, felvállalva az egyik, már meglévő, helyi birkózóegyesület támogatását.

Korántsem mellékesen a Pénzügyőr a sportolóinak életpályát is kínáló utánpótlás-nevelést folytat; a fiatalokat a kívánságukra beiskolázzák, és később a NAV-ban álláslehetőséget is kínálnak nekik. A szakosztály igen hamar ért el látványos sikereket, a november volt a kiemelkedő hónapja. A szabadfogású juniorbajnokságot nemcsak remekül megrendezte, hanem annak a pontversenyét is megnyerte. Nagyszerű eredmény a felnőtt-csapatbajnokságon (Extraliga), csupa fiatallal megszerzett második hely, szoros küzdelemben a jelenlegi legjobbal, az ESMTK-val (az első kör után még a Pénzügyőr állt az élen), miközben például a nagy hagyományokkal bíró Vasas kiesett.

A csepeli és a kecskeméti bázison már több mint száz gyerekkel foglalkoznak, folyamatosan töltik fel a különböző korosztályokat, és várhatóan egyre több eredményt érnek el. Kiváló szakemberek vezetik ugyanis a munkát: Hajdu Imre, egészen pontosan ifjabb Hajdu, hiszen az édesapja volt a hetvenes évek kiváló magyar kötöttfogású (felnőtt)válogatottjának az edzője; és Gulyás Zoltán, az egykori CSABI megalapítója és mestere.

A díjra ezúttal is sok jelölés érkezett a sportszervezetektől, a szakemberektől és a sportkedvelőktől, amelyek közül a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselői által alkotott kuratórium a teljesítmények alapján döntötte el, melyik öt műhely kerüljön fel végül a szavazólapra. A helyezésekről a kuratórium és a közönség közösen határozott. Az újpesti sportlövők mögött, a Kőbánya SC (úszás), a KSI SE (női torna), a Törekvés SE (vívás) és az OMS-Tata Iron Trade Vívó SE végzett.

A közönségszavazást a Törekvés vívói nyerték, így a százezer forintos sportszervásárlási utalvány boldog tulajdonosai lettek.

A novemberi végeredményt ITT találhatják.

A hónap műhelye díj folytatódik, január 5-ig a decemberi teljesítmények alapján lehet jelölni az egyéni, illetve negyedéves (október–december) eredményeiket figyelembe véve a csapatsportágakat képviselő szakosztályokra ITT.

A közönségszavazás január 10-én kezdődik EZEN a felületen.

(utanpotlassport.hu, fotó: uww)