A pólósok nem bírtak Kanadával az olimpiai selejtezőn

A pólósok nem bírtak Kanadával az olimpiai selejtezőn

2016. 04. 04.
Megosztás

Franciaország legyőzése után Kanadával döntetlent játszott (14–14) a magyar férfi vízilabda-válogatott a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán, így mindkét csapat egy ponttal gazdagodott.

Az első negyedben többek között Varga Dénes duplájának köszönhetően úgy tűnt, meg tud lépni a magyar válogatott, ám a kanadaiak nagy hajrával 4–3-re felkapaszkodtak a játékrész végére. Sőt, a második negyed elején állva hagyták a magyar válogatottat, 5–4-re fordítottak a tengerentúliak.

A Benedek-csapat számára nem is kellett több, egy 3–0-s szériát produkálva ismét átvette a vezetést. A második játékrész utolsó 30 másodperce eseménydúsra sikeredett: George Torakis kiegyenlített, ám a dudaszó előtt kicsivel Hárai Balázs betalált, így a nagyszünetben nálunk volt az előny.

A harmadik harmad elején rögtön egyenlített Kanada egy kiállítást követően, sőt, Oliver Vikalo megúszása és ziccergólja után már ismét vezettek a tengerentúliak. Fordulatokban nem volt hiány ezen a mérkőzésen, ugyanis nem sokkal később már újra Benedek Tibor legénysége volt előnyben. Ezt nem is engedte ki a kezéből, 5–4-re hozta a játékrészt és bizakodva várhatta a záró negyedet.

Az utolsó játékrész gyors gólváltással kezdődött, majd Kanada felzárkózott egy gólra, ám úgy tűnt, az egyenlítésre már nem futja az erejéből. Fél perccel a mérkőzés vége előtt Magyarország támadhatott, ám kontrát fújtak a mieink ellen, sőt, egy emberfórt is kapott Kanada az utolsó 11 másodpercre, amit gólra is váltott, így a találkozó gólgazdag döntetlennel zárult.

„A 14 kapott góllal nyilván nem tudok elégedett lenni, a 14 lőtt góllal igen. Támadásban nem volt nagy gond, az emberelőnyök jobban mentek, azért 15-ből 10-et belőttünk. Akadtak hiányosságok védekezésben, amik előjöttek, de összességében nem volt rossz a védekezésünk. Egy-egy elmaradt blokk, egy rossz visszasegítés vagy egy szerencsétlen gól, mind közrejátszott. Szerintem erős volt a csapat, tudtuk, mekkora a tét, és azt, hogy ezt a meccset meg akarjuk nyerni. Vezettünk is a végén már magabiztosan, de aztán ahogy jöttek előre a végén a kanadaiak, nagyon könnyen találtak gólokat. Holnap mérkőzés van, minden kezdődik elölről, a célunk ugyanúgy a csoportelsőség megszerzése. Innentől ez egy nagy csata. Nem lep meg, hogy vannak meglepetések a tornán, hiszen mindenki az életéért játszik, mindenki a legjobbat akarja, ráadásul minden nap mérkőzést játszunk, ami tovább nehezíti a helyzetet. De a célunk változatlan!” – nyilatkozta a waterpolo.hu Facebook-oldalának a mérkőzést követően Benedek Tibor szövetségi kapitány.

A Benedek-csapat kedden Románia ellen folytatja az olimpiai kvalifikációs tornát.

Eredmények és program:

A csoport: Oroszország, Szlovákia, Franciaország, Magyarország, Románia, Kanada

1. forduló:
Franciaország–Magyarország 7–13 (0–6, 4–2, 0–3, 3–2)
Oroszország–Kanada 6–7 (1–1, 2–2, 2–1, 1–3)
Szlovákia–Románia 11–13 (4-3, 2-5, 3-2, 2-3)

2. forduló:
Kanada–Magyarország 14–14 (3–4, 4–4, 4–5, 3–1)
Románia-Franciaország 11-12 (4-3, 3-3, 3-4, 1-2)
Oroszország-Szlovákia 7-4 (2-0, 3-3, 0-1, 2-0)

Állás:
1. Magyarország 2 1 1 0 27-21 3
2. Kanada 2 1 1 0 21-20 3
3. Oroszország 2 1 0 1 13-11 2
4. Románia 2 1 0 1 24-23 2
5. Franciaország 2 1 0 1 19-24 2
6. Szlovákia 2 0 0 2 15-20 0

3. forduló (04.05.)
Magyarország-Románia 13.50
Szlovákia-Kanada 15.10
Franciaország-Oroszország 16.30

4. forduló (04.06.)
Kanada-Románia 16.30
Oroszország-Magyarország 17.50
Szlovákia-Franciaország 19.10

5. forduló (04.07.)
Franciaország-Kanada 13.50
Magyarország-Szlovákia 15.10
Oroszország-Románia 16.30

B csoport: Olaszország, Dél-Afrika, Spanyolország, Hollandia, Németország, Kazahsztán

1.forduló:
Spanyolország-Hollandia 5-7 (3-2, 0-2, 0-2, 2-1)
Dél-Afrika-Németország 4-23 (0-6, 2-4, 1-8, 1-5)
Olaszország-Kazahsztán 14-3 (4-1, 3-0, 4-1, 3-1)
2. forduló:

Kazahsztán–Hollandia 5–8 (0–3, 2–2, 2–2, 1–1)
Németország–Spanyolország 5–10 (1–1, 1–0, 1–2, 1–5)
Olaszország-Dél-Afrika 22-3 (5-1, 6-0, 7-1, 4-1)

Állás:
1. Olaszország 2 2 0 0 26- 6 4
2. Hollandia 2 2 0 0 15-10 4
3. Németország 2 1 0 1 28-14 2
4. Spanyolország 2 1 0 1 15-12 2
5. Kazahsztán 2 0 0 2 8-22 0
6. Dél-Afrika 2 0 0 2 7-45 0

3.forduló (04.05.)
Hollandia-Németország 17.50
Dél-Afrika-Kazahsztán 19.10
Spanyolország-Olaszország 20.30

4.forduló (04.06.)
Kazahsztán-Németország 13.50
Dél-Afrika-Spanyolország 15.10
Olaszország-Hollandia 20.30

5.forduló (04.07.)
Spanyolország-Kazahsztán 17.50
Hollandia-Dél-Afrika 19.10
Olaszország-Németország 20.30

A folytatás:

Április 8., péntek: (a mérkőzések győztesei szerzik meg az olimpiai részvétel jogát)

31. meccs: 1A-4B 16.00 - negyeddöntő
32. meccs: 2A-3B 17.30 - negyeddöntő
33. meccs: 3A-2B 19.00 - negyeddöntő
34. meccs: 4A-1B 20.30 – negyeddöntő

Április 9., szombat:
35. meccs: 31 vesztes-33 vesztes 16.00
36. meccs: 32 vesztes34 vesztes 17.30
37. meccs: 31 győztes-33 győztes 19.00
38. meccs: 32 győztes-34 győztes 20.30

Április 10., vasárnap:
35 vesztes-36 vesztes 11.00 – a 7-8. helyért
35 győztes-36 győztes 12.30 – az 5-6. helyért
37 vesztes-38 vesztes 15.30 – a bronzmeccs
37 győztes-38 győztes 17.00 – a döntő

Sorsolás az olimpiára (nők és férfiak) – 19.00

(MOB, fotó: waterpolo)