A pszichológus úgy érzi, hogy Szilágyi Áron a budapesti VB-n is remekelhet

A pszichológus úgy érzi, hogy Szilágyi Áron a budapesti VB-n is remekelhet

2013. 07. 23.
Megosztás

Dr. Faludi Viktória pszichológus - egészen pontosan tanácsadó szakpszichológus–krízisterapeuta – ismertségi foka tavaly július 29-én, azaz szinte pontosan egy évvel ezelőtt néhány óra leforgása alatt egy képzeletbeli tízes skálán az egyesről a kilencesre emelkedett. Ha nem a tízesre. Köszönhette ezt annak, hogy Szilágyi Áron, a kardvívás újdonsült olimpiai bajnoka segítőtársait méltatva az elsők között nyilatkozott hálával és nagy elismeréssel kettejük kiváló együttműködéséről, azokról a mentális tréningekről, amelyek nélkül nem juthatott volna a fel a csúcsra. A pszichológusnő, aki önmagát akkor egy szakmai csapat szürke eminenciásának nevezte, példás szerénységgel fogadta az akkor még csak 22 esztendős bajnok szívből jövő szavait, de ezek ismeretében is azt emlegetette, hogy a megbízatása az olimpiával lejárt, a közös munkájuk folytatásáról Áronnak kell majd idővel döntenie…

„Büszkén mondhatom, hogy az útjaink nem váltak el egymástól, mint kiderült, ez fel sem merült a londoni győztes versenyző, illetve a stáb vezetőinek a fejében. Maradt minden a régiben, illetve annyiban mégsem, hogy a munka minősége egy szinttel magasabbra emelkedhetett. Köszönhető ez annak, hogy Áron megkezdte az egyetemen a pszichológiai tanulmányait, félig-meddig tehát már kollégának tekinthetem, és ez – hadd fogalmazzak így – az én malmomra hajtja a vizet. Felkészítői értelemben még közelebb kerültünk egymáshoz: ő egyre jobban tudja, hogy mit kérhet tőlem, én pedig azt, hogy min változtathatok, és mit kezdeményezhetek” – hangoztatta a tavaly még kicsit félszegen nyilatkozó, idénre viszont már a média világában is sokkal otthonosabban mozgó Dr. Faludi Viktória a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársával beszélgetve…

A vívósporthoz már a nyári játékok előtt is több szál fűzte a pszichológusnőt, ma viszont arról számolhat be, hogy az augusztusi budapesti világbajnokságra készülődő férfi és női kardcsapat felkészítésébe is bekapcsolódott. Emellett a jövő kis vívóival is foglalkozik.

„Tizenkét esztendős vívópalántákkal is találkozom, és próbálok a segítségükre lenni. Az úgynevezett „teljesítmény-szorongás” már ebben a korban is jelentkezik, és sokkal jobb elkezdeni ezzel a problémával foglalkozni a pályafutás legelején, mint akkor, amikor a kezdeti sikereket kudarcok váltják fel. Feltétlenül hasznos, ha a gyerekek már tizenévesen megszokják a mentális segítőtárs közelségét, és ebben nem valami furcsát vagy rosszat látnak, hanem egy lehetőséget. Ha minden jól megy, később - képletesen fogalmazva – már csak amolyan „emlékeztető oltást” kell kapniuk, ha ennek szükségét látjuk.”

Nem titkolja: bár továbbra is a krízisterápia jelenti számára a hazai pályát, a sport berkeiben is egyre otthonosabb mozog, és cseppet sem bánja, hogy a vívók mind inkább számítanak a tanácsaira és a tréningjeire. Örült annak, hogy a júniusi zágrábi Európa-bajnokságon a magyar kardcsapat ezüstérmet nyert, és egyáltalán nem esett kétségbe amiatt, hogy az olimpiai bajnok paciense ezúttal már a legjobb 32 között elvérzett, és a találatok számának összegzése után 18. helyen kötött ki.

„Történt már hasonló dolog Szilágyi Áronnal, nem is régen. Tavaly, a londoni olimpia előtt az Európa-bajnokságon a 24. helyen végzett, aztán viszont az év legnagyobb erőpróbáján mégis kitűnően megállta a helyét. Úgy érzem, persze csak a saját szemszögemből, hogy hasonló fordulat 2013-ban is bekövetkezhet. Ennél konkrétabban: bár nem vagyok a vívás avatott szakértője, egyre inkább úgy gondolom, hogy Áron a budapesti világbajnokságon ismét remekelhet. Iszonyatosan motivált és összeszedett, és más jelekből is azt lehet kiolvasni, hogy a hazai pálya csak fokozhatja a küzdőképességét. Természetesen mindig ott leszek a világbajnokságon, amikor pástra lép, állandó készültségben, de szerintem az út utolsó szakaszát már az én segítségem nélkül is meg tudja tenni. Nagyon sokat változott az elmúlt egy esztendő leforgása alatt, érett férfiember lett, és ha lehet ezt mondani, még érettebb vívó. Csak az előnyére változott” – jelentette ki – a már nem szürke eminenciás - Dr. Faludi Viktória.

(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)