A Puskás Ferenc Stadionon belül épülhet az új nemzeti aréna

A Puskás Ferenc Stadionon belül épülhet az új nemzeti aréna

2013. 04. 24.
Megosztás

Stadion a stadionban: 65 ezer néző befogadására alkalmas stadion építése várhatóan a jövő év végén kezdődhet.

Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos keddi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a 65 ezer néző befogadására alkalmas stadion építése várhatóan a jövő év végén kezdődhet, és a tervek szerint 2017 végén kerülhet átadásra. A kormány a 3000-4000 euró közötti székárral számolt, így a létesítmény 60-80 milliárd forintba kerülhet, ám a kiszolgáló egységek - például parkoló létesítése - miatt a beruházás összköltsége 70-90 milliárd forint lehet.

A Nemzeti Sportközpontok (NSK) tájékoztatása szerint az elmúlt egy évben három koncepció versenyzett egymással: a régi mellett, a régi helyén, illetve a régiben, s azért az utóbbira esett a választás, mert egyrészt gyorsabb és költséghatékonyabb, a másik kettőnél, másrészt pedig jobban szolgálja a kormány azon szándékát, hogy a lehető leghamarabb világszínvonalú körülmények között készülhessenek a magyar sportolók.

A régi és az új stadion fala közötti gyűrűt beépítik, az itt rendelkezésre álló több tízezer négyzetméteres helyre edzőtermeket, versenypályákat hoznak majd létre, amellyel így többek között a jégkorongozók, asztaliteniszezők, vívók, ökölvívók és birkózók számára is felkészülési lehetőséget biztosítanak.

Az új stadion első sora a tervek szerint nagyjából a jelenlegi futópálya második vonalánál helyezkedik el, a játéktértől így az oldalvonalnál - az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szabályainak megfelelően - négy-hat, míg az alapvonalnál négy méterre lesznek a szurkolók. A lelátók 34 fokos szögben helyezkednek majd el.

Az aréna egyik különlegessége lesz a tetőre kerülő, körülbelül egy kilométer hosszúságú kivilágítható panoráma futópálya.

A régi stadion falai megmaradnak, így - amint azt Giró-Szász András kormányszóvivő a sajtótájékoztatón megjegyezte: „Puskásék szelleme egy 21. századi létesítményben fog megjelenni”.

Giró-Szász András a 30-40 milliárd forintos Nemzeti Olimpiai Központ-beruházás további részleteiről elmondta: felújítják majd a Körcsarnokot és a Millenáris Velodrómot, átépítik a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokot, megépül egy úszó- és vízilabda versenyek lebonyolítására alkalmas létesítmény, továbbá multifunkcionális edzőcsarnok, valamint atlétikai központ is. Utóbbit várhatóan a KSI pálya átépítésével oldják meg.

A sajtótájékoztatón megjelent Szabó Bence, a MOB főtitkára is, aki örömének adott hangot, hiszen a tervek elkészítésénél nemcsak a versenysport, hanem a szabadidő sport igényeit is figyelembe vették.

(Forrás: MTI)