Könnyűsúlyban a Varga-Hirling pár a legjobb

A reményfutamban a Hirling, Varga evezős duó

2012. 07. 29.
Megosztás

A könnyűsúlyú kétpárevezősök között szereplő Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős negyedik lett vasárnapi előfutamában, így kedden a reményfutamban folytathatja szereplését a londoni olimpián.

A brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban jól kezdtek a magyarok, s erre szükség is volt, hiszen az egyenes ági középdöntőbe jutáshoz az első kettő közé kellett kerülni. Féltávnál, 1000 m-nél a második helyen álltak, majd a hajrára már elsőként érkeztek, azaz úgy tűnt, simán meglesz a továbbjutás. A végén azonban nagyon visszaestek, és csak negyedikként értek a célba. Kedden 11:30-tól lesz lehetőségük a javításra, a legjobb 12 közé kerülés kiharcolására.

A magyar duó harmadszor szerepel az ötkarikás játékokon: Athénban az ötödik helyen végzett, majd 2005-ben világbajnoki, 2007-ben pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Ezek után Pekingben csak a csalódást keltő 14. helyen zárt, utána szét is vált a páros, Hirling pedig jó időre abbahagyta az evezést. Tavaly ősszel ültek ismét össze, s májusban kiharcolták az olimpiai részvétel jogát.

A másik magyar evezős egység, a kormányos nélküli kettesben érdekelt Simon Béla, Széll Domonkos duó - amely szombati előfutamában utolsó lett - hétfőn, 11:10-től folytatja szereplését a reményfutamban.

(Forrás: MTI)