A riói olimpia szervezőivel is tárgyalt Brazíliában a MOB elnöke és főtitkára

A riói olimpia szervezőivel is tárgyalt Brazíliában a MOB elnöke és főtitkára

2013. 03. 07.
Megosztás

Szakmai látogatáson vett részt Dél-Amerikában Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Szabó Bence, a szervezet főtitkára. A magyar sportvezetők kiemelten a 2016-os riói olimpiával kapcsolatban folytattak tárgyalásokat.

A tapasztalatokról, a tárgyalásokról Szabó Bence adott tájékoztatást honlapunk olvasóinak.

„Összességében három nagyobb területre terjedt ki látogatásunk. Egyrészt eleget tettünk a Paraguayi Olimpiai Bizottság meghívásának. Az ország Brazília mellett fekszik, kiváló klímája van, és sok pénzt fordítanak a sportingatlanok fejlesztésére. A megbeszélések során felmerült annak lehetősége, hogy a riói olimpiára készülő magyar sportolók a játékok előtt ott akklimatizálódjanak; az atlétáknak, teniszezőknek, úszóknak, vívóknak és a judósoknak állna rendelkezésére megfelelő infrastruktúra. A paraguayi vendéglátóinknak nagyon szép székházuk van, a nyílt, baráti beszélgetések során sok jó tapasztalattal gazdagodtunk.

A második „körben” Frank György segítségével – aki korábban 20 évig élt Brazíliában, ez idő alatt hatalmas kapcsolatrendszerre tett szert a sport területén – meglátogattunk néhány nagy múltú dél-amerikai klubot. Jártunk a Flamengónál, a Botafogónál és a Vasco da Gamanál. Ha ezeket a neveket egy magyar ember meghallja, egyből a labdarúgás jut eszébe, azonban, ezek az egyesületek olyan, több szakosztályt működtető klubok, mint például itthon az UTE, a Ferencváros vagy a Honvéd. Kísérőnk bemutatott bennünket a Flamengo korábbi elnökének, Luiz Augusto Velosonak, aki az úszóknak és a kajak-kenusoknak kínált edzőtábori lehetőségeket az olimpiai helyszíneken. A bemutatót vegyesen fogadtuk: gyönyörű a környezet, komoly és szép létesítmény a Botafogo uszodája, ellenben a Flamengo és a Botafogo vízitelepén a lelakottság érzése fogott el bennünket.

Az olimpia egyébként csodálatos helyszíneken lesz megrendezve. Az evezős és kajak-kenu versenyek a „Lago” tavon, a Corcovado hegy alatt fognak lezajlani, ahogy a helyiek mondják: „Krisztus oltalma alatt”.

Vendéglátóink nagyon kedvesek voltak, igen nagy a fogadókészség a magyar sportolók fogadására. A magyar vízilabda számukra olyan, mint a magyaroknak a brazil futball. Elmondták, szívesen fogadnák a magyar vízilabda-válogatottat, közös edzőtábort és tornát is terveznek velünk a jövőben. A kajak-kenusok is napirendre kerültek a klubokkal való megbeszélések folyamán; elmondták, hogy ha majd a sportág magyar vezetői látogatást tesznek az ötkarikás játékok előtt, szívélyesen fogadják, segítik őket, többek közt a hajótárolás, telepítés, logisztika tekintetében.

Az Ipanema és a Copacabana partszakaszai 10-12 perc autóútra vannak innen, ott rengeteg szálloda van a környéken, különböző minőség és kategória közül lehet választani.

A harmadik, egyben legfontosabb „projectünk” keretében a 2016-os riói olimpia szervezőivel tárgyaltunk, tájékozódtunk az infrastrukturális fejlesztésekről. Fontosnak tartom az elején megemlíteni, hogy a 2007-es Pánamerikai Játékok idején rengeteg létesítmény épült Rió de Janeiróban, több teljesen újszerű állapotban van még, például a tornacsarnok és a vízilabda-mérkőzéseknek helyt adó uszoda is. A riói szervezés e tekintetben analóg Münchennel, ott ’70-ben volt a labdarúgó vébé, a meglévő infrastruktúrát igénybe tudták venni két év múlva az olimpián is.

A riói szervezőbizottság képviselőivel kellemes és pozitív megbeszélést folytattunk. Partnereink meglepően pontosak voltak, mint kiderült, a team nemzetközi, korábbi olimpikon sportolókat is bevontak a munkákba, a logisztikai szervezésekbe. Megmutatták az olimpiai falut, mely kiválóan, logikusan épül fel; megnéztük a Rio Centro-t, ez nem azonos Rió belvárosával, talán a londoni ExCelhez tudnám hasonlítani. Gyönyörű és elegáns az olimpiai központ környéke, a Barra, mely felhőkarcolóiról, új úthálózatáról híres. Ezen az olimpián minden közel lesz egymáshoz, még a vitorlázás esetében sem kell majd hosszú autóúttal tervezni. Jól haladnak a stadion-felújítások, a világ legnagyobbjában, a Maracanaban rendezik majd a megnyitót és a labdarúgó-mérkőzéseket; az atlétikának a Joao Havelange Stadion ad majd otthont. Rohamos tempóban haladnak az építkezések, a létesítmények készültsége közel 60 százalékos. Az olimpiai parknak a riói Forma-1-es pálya, a Jacarepaguá ad majd otthont. Nagy élményt jelentett számunkra, hogy meghívást kaptunk egy Flamengo – Botafogo bajnokira. Azt, hogy a Copacabanan milyen rengetegen sportolnak – irigykedve néztem. Eszembe jutott Mospart Sarolta, milyen elégedett lenne, ha látná, hogy gyakorlatilag 0-tól 24 óráig folyamatosan futnak, görkorcsolyáznak, röplabdáznak, kerékpároznak, mindezt fiatalok, idősebbek, soványak és teltebbek egyaránt. Ez fantasztikus élmény volt! És itt megemlítem, hogy remek a brazil konyha, erre figyeljenek majd azok a sportolók, akiknél fontos a súlyhatár.

Összességében pozitív érzésekkel tértünk haza elnök úrral Dél-Amerikából, rengeteg új információval gazdagodtunk a 2016-os olimpia tekintetében. A közeljövőben a vízilabda, úszó és kajak-kenu sportágak szakembereivel szeretnénk részletesen megosztani tapasztalatainkat, megbeszélni a jövőbeni lehetőségeket.”

(MOB)