A riói olimpiát és a győri EYOF-ot is szem előtt tartja a jövő évi költségvetés tervezete

A riói olimpiát és a győri EYOF-ot is szem előtt tartja a jövő évi költségvetés tervezete

2014. 11. 06.
Megosztás

A 2015-ös büdzsé tervezésekor figyelembe vették a kiemelt sportágakat, az utánpótlás-nevelési programokat, a 2016-os olimpiára való kvalifikációs időszakot és a 2017-es győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) is. A jövő évi költségvetés-tervezet sportos vonatkozásairól dr. Simicskó istván, sportért felelős államtitkár tartott sajtótájékoztatót csütörtökön.

Az eseményen a sportpolitikus sportbarátnak nevezte a parlamentnek benyújtott jövő évi költségvetés tervezetét, amelyben összesen 118,8 milliárd forint a sporttal kapcsolatos összeg. Hangsúlyozta, az idei évhez képest 20,7 százalékos növekedést jelent a mostani javaslat, ami egyértelműen mutatja, hogy a kormány továbbra is stratégiai ágazatként tekint a sportra.

A 16 kiemelt sportágat érintő sportágfejlesztésre jövőre 11 milliárd forintot különítenek el. Mint Simicskó István mondta, a 2013 júliusát követő egy évben a felnőtt és utánpótlás korosztályokban a különböző rangos versenyeken összesen 508 érmet, köztük 163 aranyat szereztek a magyar sportolók. Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy a jó eredmények megbecsülése és elismerése is fontos a számukra, erre a célra 2,65 milliárd forintot tartalmaz a büdzsé 2015-ben.

A jövő év a riói olimpiát megelőző utolsó esztendő, ezt is szem előtt tartották a költségvetés készítésekor. A versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatására közvetlenül 1,7 milliárd forintot szán a kormány. A versenysport mellett az utánpótlás is kiemelt figyelmet kap, s folytatódnak a tehetséggondozó programok, az utánpótlás szakmai fejlődését elősegítő programok.

A létesítményfejlesztésnek továbbra is kiemelt figyelmet szentel a kormány, s 20,5 milliárddal fordít majd többet az idei esztendőhöz képest. A Nemzeti Sportközpontok beruházására jövőre 44,3 milliárd forintot biztosít az állam, de a stadionfejlesztési program is folytatódik, mint ahogy a nagy világversenyek rendezésével kapcsolatos munkálatok is kiemelt összeget kapnak. A 2021-es vizes világbajnoksághoz szükséges építkezésekhez 6,1 milliárd forint jut majd jövőre, a 2017-es győri EYOF előkészületeihez pedig 1,6 milliárd. Ugyanakkor többek között a Tüskecsarnok további munkálataira, vagy a tatabányai multifunkcionális sportcsarnokra és a gödöllői uszoda beruházására is jelentős összegeket fordítanak.

A tervezetet az államtitkár reálisnak nevezte, majd hozzátette, várhatóak módosító indítványok, s ő ésszerű keretek között hajlandó kompromisszumra.

(MTI-MOB, fotó: MOB/Kovács Anikó - archív)