A rövidpályás gyorskorcsolyázók kihagyják a megnyitót, helyette edzenek

A rövidpályás gyorskorcsolyázók kihagyják a megnyitót, helyette edzenek

2018. 02. 06.
Megosztás


Kedden eldőlt, hogy a rövidpályás gyorskorcsolya csapat tagjai kihagyják a megnyitót, mivel akkorra kaptak edzésidőpontot.

Az olimpiai faluban négyágyas apartmanokban laknak a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók, a női staféta mind az öt tagja egy helyen alszik.

"Most ki aludjon külön? Senkinek nem lett volna jó, ezért megoldottuk a problémát és egy másik szobából átvittünk egy matracot" - árulta el az MTI-nek a kedd esti edzést követően Heidum Bernadett, aki hozzátette, Bácskai Sára Luca alszik a "pótágyon".

A harmadik olimpiájára készülő sportoló beszélt arról is, hogy próbálják különféle módon oldani a bennük lévő feszültséget, így kedden például közös filmnézés is szerepelt a programban, de voltak, akik asztalitenisszel múlatták szabadidejüket, a férfi váltó tagjai pedig városnézést iktattak a programjukba.

"Mindennek örülünk, aminek ők örülnek és jobban érzik magukat tőle. Ez is mutatja az egységüket" - mesélt a beköltözésről Bánhidi Ákos csapatmenedzser.
A sportvezető arról számolt be, hogy mindenki egészséges a tízfős csapatból, akik még Magyarországon influenzás tüneteket produkáltak, azok is túl vannak a betegségen. Megjegyezte, próbálják óvni a versenyzőket, mert a mínusz 10 fokos, többnyire szeles időben könnyű megfázni.

"Megérkezett Liu Shaoang új korcsolyacipője és szerencsére úgy tűnik, hogy bevált" - mondta Bánhidi arra vonatkozóan, hogy az Ádó becenevű sportoló azért hagyta ki januárban az eskütételt, mert éppen akkor volt Milánóban cipőöntésen. "Az szerencse, hogy a régi cipő problémája a januári Európa-bajnokságon ütközött ki és nem itt az olimpián, de a legjobb az lett volna, ha csak a következő idényre kell új cipő".

A férfiváltó a drezdai kontinensviadalon úgy lett harmadik, hogy a viszonylag magabiztos előnnyel vezető magyar stafétában Liu Shaoang megbotlott, s az így ismét szorossá váló futam végén ketten is megelőzték a magyarokat.
A rövidpályás gyorskorcsolyázók már az első hivatalos, szombati versenynapon érdekeltek lesznek. Ezzel kapcsolatban Bánhidi elmondta, egyéniben körvonalazódott a kép, hogy kik indulnak, de a kihirdetéssel megvárják a csütörtök 18 órás határidőt. A női váltó összeállítását tekintve viszont úgy fogalmazott, még vannak nyitott kérdések.


Az valószínűsíthető, hogy szombaton férfi 1500 méteren a három magyar induló közül kettő Liu Shaoang és bátyja, Liu Shaolin Sándor lesz, míg a női 500 méter két magyar résztvevője közül Jászapáti Petra az egyik.

"Biztosan nagyszerű élmény és felemelő pillanat lenne a sportolók számára a megnyító ünnepség. Gondolkoztunk is azon, hogy akik nem szerepelnek szombaton, azok elmehessenek az eseményre annak ellenére, hogy órákat kellene a fagyos időben ácsorogniuk, de az élet máshogy akarta" - mondta Bánhidi Ákos arra vonatkozóan, hogy a játékok pénteki nyitóünnepségén nem lesz jelen a rövidpályás gyorskorcsolyázók csapata, mert éppen akkorra kapott edzéslehetőséget. Megjegyezte, hogy mind a verseny helyszínén, mind a gyakorló jégcsarnokban kiváló a jég minősége, bár előbbi létesítményben mostanra kissé romlott, mivel együtt használják a műkorcsolyázókkal, akiknek a puhább felület a jobb.

A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók érmes reményekkel érkeztek a dél-koreai játékokra, ugyanis az elmúlt három világbajnokságon összesen kilenc érmet nyertek, s mindegyik eseményen legalább kettőt, köztük egy aranyat Liu Shaolin Sándor révén.

(MTI, fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)