A SAPA Fehérvár AV19 a Miskolc Holding Magyar Kupa győztese

A SAPA Fehérvár AV19 a Miskolc Holding Magyar Kupa győztese

2013. 03. 29.
Megosztás

A SAPA Fehérvár AV 19 nyerte meg a 2012/2013-as szezonban a Miskolc Holding Magyar Kupát. A döntőben 4-0-ra sikerült a hazai pályán játszó Miskolcot legyőzniük. A döntőre teljesen megtelt a jégcsarnok, a szurkolók remek hangulatban búcsúztatták a hokis szezont. A bronzmérkőzésen a Dab.Docler nyert a Ferencváros ellen.

Érdekesség, hogy a Magyar Kupa döntője volt az 50. meccs, amit a DIGI Sport élőben közvetített ebben a szezonban. Összesen tehát 188 meccsből 50 alkalommal követhették a nézők otthonról is a meccseket élőben.

Döntő:


Sapa Fehérvár AV19 - Miskolci Jegesmedvék 4:0 (2:0, 0:0, 2:0)
gólszerzők: Hajós, Banham, Sofron, Mihály

A Fehérvár a mérkőzés első pillanatától kezdve magas fordulatszámon pörgött. A 7. percben meg is szerezték a vezetést: Hajós lövése talált utat a lábak között Budai kapujába, aki nem sokat láthatott mindebből (0-1). A csapatok nagy tempót diktáltak, a mezőnyben a Macik felvették a versenyt az EBEL-csapattal, ám a góllövéssel nem volt szerencséjük. A nagy sebesség ugyanakkor kemény, de sportszerű küzdelemmel járt, a bíróknak ebben a harmadban senkit sem kellett kiállítaniuk. A 16. percben ismét a vendégszurkolók örülhettek: Banham egy gyönyörű csuklómozdulattal vágta a korongot a kapuba (0-2). A második harmadban is folytatódott a remek iramú, élvezetes játék. A hazaiak nem vették fel az ijedt nyuszik szerepét, keményen védekeztek, pedig a Volán igyekezett rákényszeríteni akaratát a sárga-feketékre. Budai azonban remekül védett, ugyanakkor Bálizsnak is akadt védenivalója a másik oldalon. A harmad közepén emberelőnybe került a Volán, amit nem sikerült kihasználniuk. Nem sokkal később viszont a miskolciak hagytak kihasználatlanul egy előnyt. Az utolsó néhány perc sok helyzetet hozott, de mindkét kapus remekelt. A harmadik harmadban gyorsan eldöntötte a mérkőzés sorsát a Sapa: a 42. percben Sofron volt eredményes (0-3). A miskolciak keményen hajtottak, ám a becsületgól nem jött össze. Az 54. percben Mihály emelt a léc alá egy lecsorgó korongot, és állította be a végeredményt (0-4).

Rich Chernomaz (vezetőedző, SAPA Fehérvár AV19)
– Elégedett vagyok a srácokkal, nehéz meccset játszottunk, de tudtuk, hogy ilyen lesz. A Miskolcnak fiatal csapata van és semmi veszíteni valójuk nem volt, így nagyon nyomtak. Szerencsére gólt nem tudtak szerezni, de nem adták könnyen magukat. Holnap délelőtt nevezzük meg azokat a játékosokat, akik elkezdhetik velünk a felkészülést április 2-án. Nehéz döntés lesz, de ilyen a biznisz.

Tim Kehler (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék)
– Erre számítottunk, a Fehérvár nagyon jól játszott a meccsen, de úgy gondolom, mi meg remekül reagáltunk rájuk. Nagyon kemény mérkőzés volt, gyors, az elején mire felvettük a tempót, már kettő góllal vezettek. A második harmadban úgy gondolom, nekünk volt több helyzetünk, ám ezekkel sajnos nem sikerült élni. Büszke vagyok a csapatomra, és az egész MOL Liga büszke lehet rájuk, hiszen méltó ellenfelei voltak a SAPA Fehérvár AV 19-nek.
Az aranyérmeket átadta: Németh Miklós, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke és dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. Az ezüstérmeket pedig Kovács Csaba, a Magyar Jégkorong Szövetség alelnöke, illetve Egri István, a Miskolci Jegesmedvék elnöke akasztotta a miskolciak nyakába.
A Magyar Kupa serlegét Sebestyén László, illetve Csöbör Katalin, országgyűlési képviselők adták át. Végül Miskolc városának különdíját dr. Kriza Gábor nyújtotta át a miskolciaknak.

Bronzmérkőzés:

Dab.Docler-Ferencváros-ESMTK 2:0 (1:0, 1:0, 0:0)
gólszerzők: Szappanos, Azari

Hamar, az első harmad harmadik percében már vezetett a Dab.Docler, Szappanos vette be Meravy kapuját (1-0). A Ferencváros ezután hiába igyekezett nagyon, és alakított ki sok helyzetet, még a két emberelőny sem segített, nem tudtak gólt lőni. A második játékrészben dominált a Fradi, több helyzetük volt, de csupán a kapuvasig jutottak. A DAB egy ellentámadásnál szépen kipasszolta a zöld-fehéreket, majd Azari nem hibázott a végén (2-0). Az utolsó felvonás már nem tartogatott jelentős izgalmakat, maradt a 2-0-s végeredmény, a Dunaújváros szerezte meg a Magyar Kupa bronzérmét.

Stephan Lundh (vezetőedző, Dab.Docler)
– A legjobb játékosunk a kapusunk volt ma, Kiss Tamás remekül védett. Egy nagyon hosszú, nehéz szezon után egy ugyancsak nehéz mérkőzéssel búcsúzunk. Nagyon boldog vagyok, hogy meg tudtuk nyerni, és büszke vagyok a csapatomra. A szezon vége nagyon sűrűre sikerült, és volt egy nehéz időszakunk, amikor sérülések is hátráltattak minket. Ez a két év, amit itt töltöttem, olyan gyorsan eltelt. Két fantasztikus év volt, egy fantasztikus csapatnál, remek emberekkel ismerkedtem meg. Tulajdonképpen megnyertünk mindent, amit lehet, nagyon élveztem. Nem tudom jövőre mi lesz, ami biztos, hogy most hazamegyek Svédországba, aztán meglátjuk.

Dobos Tamás (vezetőedző, Ferencváros-ESMTK)
– Nagyon jól játszottunk, sajnos nem tudtuk kihasználni a rengeteg helyzetünket. Így pedig nem lehet mérkőzést nyerni. Kicsit olyan volt ez a mai, mint a Miskolc elleni meccsünk, ott is nagyon sok helyzetünk volt, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Most jön egy hosszabb szabadság, aztán el kell kezdenünk a jövőnket tervezni.
A bronzérmeket átadta: dr. Pásztor György, a Magyar Jégkorong Szövetség tiszteletbeli elnöke és Boda Bence, a Dab.Docler klubmenedzsere.

Végeredmény:
1. SAPA Fehérvár AV19, 2. Miskolci Jegesmedvék, 3. Dab.Docler, 4.Ferencváros-ESMTK

A Miskolc Holding Magyar Kupa legjobbjai:

a legjobb kapus: Budai Krisztián (Miskolci Jegesmedvék)
a legjobb hátvéd: Frank Banham (SAPA Fehérvár AV19)
a legjobb csatár: Victor Lindgren (Dab.Docler)

(Forrás:icehockey.hu)