A sílövők is elkezdték

A sílövők is elkezdték

2012. 11. 26.
Megosztás

Orosz váltósikerrel kezdődött a vk-idény Östersundban

A svédországi Östersundban a vegyes váltók versenyével megkezdődött a sílövők világkupa-sorozata. A győzelmet az Olga Zajceva, Olga Viluhina, Alekszej Volkov, Jevgenyij Usztjugov összeállítású orosz csapat szerezte meg a norvégok és a csehek előtt.

Az első váltásnál Tora Bergernek köszönhetően a norvégok vezettek, a másodiknál viszont Olga Viluhina révén már az oroszok, több mint húsz másodperces előnnyel. Alekszej Volkov ebből tizenhatot meg is őrzött, s így adta át a stafétát Jevgenyij Usztjugovnak. A második helyen ekkor a csehek, a harmadikon pedig a norvégok álltak mintegy félperces hátránnyal.
A fekvő lövészetet az orosz és a közben a cseheket utolérő norvég Emil Hegle Svendsen is hibátlanul teljesítette, így köztük a különbség húsz másodpercre csökkent. Sőt ezt követően a norvég óriási iramban jött fel, az álló lövészetig megfelezte a különbséget, az orosz azonban ekkor sem rontott, Svendsen viszont kétszer is, így végül a lövészetet követően fél percre nőtt köztük a különbség, amely a hátralévő távon már behozhatatlan volt.

SÍLÖVŐ-VK, ÖSTERSUND (SVÉDORSZÁG)
VEGYES VÁLTÓ: 1. Oroszország 1:12:41.3 (0 büntetőkör+6 póttöltény), 2. Norvégia +21.2 mp (0+10), 3. Csehország +36.4 mp (0+8)

Síugrás: Az olimpiai bajnok 41. győzelme

Az olimpiai bajnok osztrák Gregor Schlierenzauer nyerte a síugrók 2012/13-as Világkupa-sorozatának második versenyét Lillehammerben.
A 22 éves sportoló pályafutása 41. Vk-sikerét aratta.

Eredmények:
1. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 275,5 pont (141 m/137 m), 2. Anders Fannemel (norvég) 275,4 (140/134), 3. Thomas Morgenstern (osztrák) 269,4 (135/134)
A Vk állása 2 verseny után: 1. Thomas Morgenstern 140 pont, 2. Gregor Schlierenzauer 132, 3. Anders Fannemel 120

Északi összetett: Moan duplázott Lillehammerben

A norvégiai Lillehammerben folytatódott az északi összetett versenyzők világkupa-sorozata. A vasárnapi büntetőkörös versenyt – a szombati Gundersenhez hasonlóan – a norvég Magnus Moan nyerte meg honfitársa, Haavard Klemetsen és a német Eric Frenzel előtt.
A síugrást – ahogyan szombaton – Klemetsen nyerte meg 140.5 méteres ugrásával. A mezőnyben egyedül neki és az osztrák Bernhard Grubernek nem kellett büntetőkört futnia, a japán Josito Vatabénak egyet, további tizenegy versenyzőnek pedig kettőt is, köztük volt az összetett világkupa-címvédő francia Jason Lamy-Chappuis és a tegnapi győztes Moan.
A versenyszám szabályainak megfelelően Klemetsen tíz másodperccel előbb indult a mezőnynél, de az első kör végére ezt gyakorlatilag behozták a riválisok. Aztán a különböző taktikáknak megfelelően változott az állás, de az utolsó kör megkezdésekor már csak hárman voltak az élen: Moan, Klemetsen és Gruber.
Az osztrák azonban nem bírta a norvégok tempóját, és leszakadt, őt aztán Frenzel, Lamy-Chappuis és a német Johannes Rydzek is megelőzte, míg a célba elsőként Moan ért öt másodperccel megelőzve Klemetsent.

ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK, LILLEHAMMER (NORVÉGIA)
BÜNTETŐKÖRÖS VERSENY: 1. Magnus Moan (norvég) 26:54.4, 2. Haavard Klemetsen (norvég) +5.0, 3. Eric Frenzel (német) +15.2
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Magnus Moan (norvég) 200, 2. Jason Lamy-Chappuis (francia) 130, 2. Haavard Klemetsen (norvégia) 130

Sífutás: mindkét váltót a norvégok nyerték meg a gälliveri vk-n

A svédországi Gälliverben a férfiak 4x7.5 km-es, illetve a hölgyek 4x5 km-es váltóversenyével folytatódott a sífutók világkupa-sorozata. A győzelmet mindkét nemnél a norvégok szerezték meg nagy fölénnyel a házigazda svédek előtt.

A hölgyeknél a Vibeke Skofterud, Therese Johaug, Martine Ek Hagen, Marit Björgen összeállítású négyes mintegy húsz másodpercet vert a második helyen célba érő svédekre, akik újabb tíz másodpercet a mögöttük érkezőkre. A bronzéremért viszont nagy csata alakult ki az Egyesült Államok és a norvégok második csapata között, a hajrát viszont jobban bírta Jessica Diggins, mint Marthe Kristoffersen, így végül az amerikaiak nyakába akasztották a bronzérmet.

A férfiak most először versenyeztek 4x7.5 km-en (eddig 4x10 km volt a táv), de a főszereplők nem változtak. A második embereknél a norvégok, a németek és az oroszok leszakították a riválisokat – köztük az olimpiai címvédő svédeket is –, majd a második váltás után a norvég Sjur Röthe már egyedül vezetett, így most nem volt szükség Petter Northug legendás hajrájára, aki kényelmesen sétálva is 6.4 másodperces előnnyel ért célba.
A második helyért viszont nagy csata volt az oroszok, a németek és az őket utolérő svédek, svájciak és kanadaiak között. Ebből végül a házigazdák jöttek ki a legjobban, míg a harmadik helyen az oroszok értek célba.

SÍFUTÓ-VK, GÄLLIVER (SVÉDORSZÁG)
FÉRFI 4x7.5 KM-ES VÁLTÓ: 1. Norvégia I 1:01:59.3, 2. Svédország I +6.4, 3. Oroszország I +7.2
NŐI 4x5 KM-ES VÁLTÓ: 1. Norvégia I 45:32.2, 2. Svédország +19.4, 3. Egyesült Államok +28.2

(Forrás: NSO)