A sportjogászok két jelentős témakörben ismét konferenciát terveznek

A sportjogászok két jelentős témakörben ismét konferenciát terveznek

2014. 05. 29.
Megosztás

Éves rendes közygűlését tartotta szerda délután a MOB által is támogatott SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság. Az ilyenkor "kötelező" pontok mellett a jövőt érintő célok is napirendre kerültek. Akadémiai szintre emelés és két jelentős kongresszus is szerepel a tervek közt.

A társaság munkájáról dr. Nagy Zsigmond elnök számolt be, majd a jelenlévők elfogadták a 2013-as szakmai és pénzügyi beszámolót, a közhasznúsági jelentést, megszavazták a következő időszak céljait, feladatait.

A társaság elnöke köszönetet mondott a tagságnak, kiemelve, hogy munkájukat ellenszolgáltatás nélkül végzik, a teljes magyar sport szolgálatában. Dr. Nagy Zsigmond elismerően beszélt a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásáról, majd emlékeztetett arra, hogy a MOB közgyűlésébe egy tagjukat delegálhatták dr. Szilágyi Zoltán olimpikon úszó személyében. Hangsúlyozta, hogy igen "illusztris" társaság alkotja a hazai sportjogászok szakmai közösségét, kiemelte többek közt dr. Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszót, aki az úszószövetség, illetve dr. Ábrahám Attila olimpiai bajnok kajakost, aki a kajak-kenu szövetség főtitkáraként dolgozik nap mint nap a magyar sportért.

"Célunk a sportjogászképzés minél magasabb elismertsége, annak akadémiai szintre emelése. Erre igen jó kezdeményezés a Pázmány Péter Egyetemen korábban elindult képzés, melyben többen is részt veszünk" - mondta dr. Nagy Zsigmond, aki egyben a MOB nemzetközi igazgatója.

A társaság elnöke elmondta, az elmúlt időszakban több jelentős konferenciát szerveztek a sportszakma számára, például legutóbb néhány nappal ezelőtt a doppingellenes szabályozás témakörében, vagy előzőleg a fogyatékosok sportjával összefüggésben.

"A SPORTJUS a közeljövőben két fontos témában tervez konferenciát: egyik a kiskorúak védelmét állítja majd fókuszba, másik a sportolói szerződésekkel kapcsolatos jogi környezetet fogja elemzni" - tette hozzá a sportvezető.

A SPORTJUS - mint honlapjukon, a www.sportjus.hu-n írják - a Magyar Sportjogász Társaság sportszakmai érdekvédelmi, tanácsadási, oktatási és jogvédő tevékenység céljára létrejövő, továbbá a sportjog önálló jogággá történő elismerése érdekében elméleti és gyakorlati kérdéseinek kimunkálását, valamint a vonatkozó szakmai és tudományos munka kimunkálását céljául kitűző - az 1989. évi II. törvénynek megfelelően - egyesületi formában működő non profit társadalmi szervezet. Működése az ország egész területére kiterjed.

(MOB/Vasvári Ferenc)