A stabilitás a célja a honi szinkronúszóknak

A stabilitás a célja a honi szinkronúszóknak

2013. 09. 05.
Megosztás

Elkészült a Magyar Szinkronúszó Szövetség új elnöksége által kidolgozott munkaprogram, amelynek célja, hogy megteremtse a szervezet számára a mindennapi működéshez szükséges stabil feltételeket, és lehetőséget adjon a jövőbeni sikerek elérésére.

Az MSZUSZ sajtótájékoztatóján elhangzott: az idén tavasszal megválasztott új vezetés azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy a Magyarországon 1990 óta működő szakág anyagi helyzetén javítson, és megteremtse az olimpiára és más világversenyekre való sikeres felkészülés feltételeit.

"Tavasszal azért vágtunk bele ebbe a komoly kihívást jelentő feladatba, hogy ismertté és elismertté tegyük a magyar szinkronúszó sportot egy, a saját szakterületükön profi menedzserek által működtetett szövetség égisze alatt" - jelentette ki Simon Gábor, az MSZUSZ elnöke.

(Forrás: mti)