A szakmai alelnök Kárász Annát emelte ki

A szakmai alelnök Kárász Annát emelte ki

2013. 05. 28.
Megosztás

A kajak-kenusok szakmai alelnöke szerint Douchev-Janics Natasa technikailag is nagyon jól evezett a szegedi válogatón, ahol három számban is Eb-csapatba harcolta magát. Schmidt Gábor a Digi Sport Reggeli Start című műsorában jelezte: a fiatal Kárász Anna női kajaknégyesbe kerülésére számít, miközben feltűnt nyolc-tíz új tehetség Rióra. A portugáliai Eb-n nincs eredménykényszer, de hat-nyolc éremre számítanak.

„Az Európa-bajnokság felkészülési verseny a vb-re, úgyhogy pontos éremelvárások nincsenek: hat-nyolc biztosan benne van a csapatban, meglátjuk, mennyi lehet belőle az arany. A világbajnokságra természetesen számszerűsített eredményelvárása lesz a szövetségnek. Ami biztató: nyolc-tíz új, tehetséges versenyző tűnt fel a sportágban a válogatón, ami jó startot jelent 2013-ban Rio felé, őket szakszerűen kell menedzselnünk, vigyázva a nagy nevekre is közben” – mondta Schmidt Gábor.

„Douchev-Janics Natasára mindig is nagy versenyzőként tekintett a mezőny, a vetélytársak, most sem volt ez másként a szegedi válogatón. Ráadásul a hazai közönség szerette, a teljesítményét értékelték, visszafogadták. Natasa kétszáz egyesben technikailag is roppant biztatóan evezett, kiegyensúlyozott és koncentrált, három számban is biztosította a helyét az Eb-csapatban. A négyesről majd a kapitány dönt, pénteken lesz csapatvéglegesítés" – jelezte a szövetség korábbi főtitkára.

A vezető hozzáfűzte: „Ki kell emelni Kárász Anna nagy teljesítményét, ötszáz egyesben szerzett harmadik helyével újabb nevet kell megjegyeznünk, aki odaérhet nagy feladatokhoz és helyet kaphat a csapathajóban is. Komoly esélyes lehet arra, hogy bekerül a négyesbe, szerintem lesz ilyen meglepetés csapathirdetéskor.”

Kitért más olimpiai bajnokok teljesítményére is: „Kovács Katit semmiképpen sem nevezném vesztesnek, mert kiegyensúlyozottan hozza azt a teljesítményt, amellyel a csapathajók tagja lehet - szerintem most is így volt ez. Az ilyen régóta menő nagy versenyzőknek amúgy is idő kell a csúcsforma elérésére. Talán Szabó Gabi okozott számomra csalódást, reméljük, figyelmeztetés volt számára ez az eredménye, mert nagy szükség van rá a csapathajókban.

(Forrás: reggeli start)