A Szeged a Crvena zvezdát, az Eger a Kirisit kapta

A Szeged a Crvena zvezdát, az Eger a Kirisit kapta

2013. 03. 26.
Megosztás

A férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az A-HÍD Szeged az egrieket búcsúztató szerb Crvena zvezdát kapta ellenfélnek a hétfői római sorsoláson.

Amint az a waterpoloworld.com honlapon olvasható, a Tisza-partiak kezdik a párharcot hazai medencében április 17-én, a belgrádi visszavágó időpontja május 1-je. Az is eldőlt, hogy ha a szegediek továbbjutnak, akkor a görög Vuliagmeni és a spanyol Barceloneta párharcának győztesével találkoznak a Final Four elődöntőjében.

Andrija Prlainovics, a belgrádi piros-fehérek játékosa a vajdasági vajma.info-nak elmondta, bizonytalan kimenetelű és érdekes párharcra számít.

A Crvena zvezda a hét végén 8–8-as döntetlent játszott a kragujevaci Radnicskivel, s ha nem történik csoda, akkor a belgrádi együttes nyeri meg a szerb bajnokság alapszakaszát.

„Az alapján, amit a Radnicski ellen, valamint az utolsó néhány találkozónkon láttam, optimista vagyok. Van esélyünk, és nagyon jó, hogy a visszavágót Belgrádban játsszuk, vagyis a tasmajdani uszodában dől el a továbbjutás sorsa” – mondta Prlainovics a vajma.info-nak , s hozzátette, a Szegedet tapasztalt csapatnak tartja, amely nagy ambíciókkal vágott neki az idénynek.

„A Szeged három évvel ezelőtt megnyerte a LEN-kupát, most pedig a csoport első helyén végeztek a Bajnokok Ligájában, s a magyar bajnokságban is az első helyen állnak. Kiváló vízilabdázókból áll a magyar csapat, amit az is bizonyít, hogy tíz olyan játékosuk van, akik az elmúlt években vagy állandóan vagy ideiglenesen tagja volt a magyar válogatottnak. Van egy Molnár Tamásuk, aki a vízilabdasport történetének egyik legjobb játékosa, s vannak erős külföldi pólósaik is” – nyilatkozta Prlainovics.

A Crvena zvezda játékos kerete:

1. Duško Pijetlović
2. Strahinja Rašović
3. Denis Šefik
4. Viktor Rašović
5. Petar Ivošević
6. Marko Draksimović
7. Boris Vapenski
8. Sava Randjelović
9. Nikola Radjen
10. Nenad Stojčić
11. Marko Avramović
12. Andrija Prlainović, kapiten
13. Nikola Eškert
14. Mihajlo Milićević
Edző: Dejan Savić
Másodedző: Risto Maljković

A férfi BL negyeddöntőjében:

A-HÍD Szeged - Crvena zvezda (szerb)
Galatasaray (török)-Jug Dubrovnik (horvát)
Vuliagmeni (görög) - Atletic-Barceloneta (spanyol)
Partizan Beograd (szerb)-Szpartak Volgográd (orosz)

Az első mérkőzéseket április 17-én, a visszavágókat május 1-jén rendezik. A győztesek bekerülnek a Final Fourba.

Az elődöntők párosítása:
Szeged-Crvena zvezda párharc győztese - Vuliagmeni-Barceloneta győztese
Galatasaray - Jug Dubrovnik győztese - Partizan Beograd-Volgográd győztese



A női Bajnokok Kupája elődöntőjében pedig a házigazda Eger a Kinef Kirisit kapta ellenfélnek.
Az Eger női csapata házigazdája a Bajnokok Kupjának. Amennyiben a hevesiek legyőzik az orosz Kirisit, a spanyol Sabadell és a görög Vuliagmeni elődöntőjének nyertesével döntőzhetnek hazai medencében.

A női Bajnokok Kupája négyes döntőjének elődöntőjében:

ZF-Eger - Kinef Kirisi (orosz)
CN Sabadell (spanyol)-Vuliagmeni (görög)

A Final Fournak április 26-án és 27-én Eger ad otthont.

(Forrás: mti)