A Szeged győzelemmel búcsúzott az évtől

A Szeged győzelemmel búcsúzott az évtől

2012. 12. 19.
Megosztás

Győzelemmel fejezte be 2012-es idényét a Szeged férfi vízilabdacsapata: a csongrádiak a Bajnokok Ligája főtábláján az idei utolsó csoportkörben a török Galatasarayra mértek háromgólos vereséget kedd este, a Gyarmati Dezső nevét viselő hódmezővásárhelyi uszodában.

Két hazai emberelőny elpuskázása után 2-0-ra elhúztak a vendégek, s bár Szivós Márton hatalmas bombával válaszolt, megint eredményes tudott lenni a délszláv légiósokkal felerősített isztambuli gárda (1-3). Kiss Csaba büntetőjével, majd akciógóljával azonban a Szeged az első szünetig utolérte a Galatasarayt (3-3).

A második negyedben Molnár Tamás, a háromszoros olimpiai bajnok center révén lett 4-4, ám ahelyett, hogy végre átvette volna a vezetést a Tisza parti alakulat, megint a vendégek húztak el, méghozzá két góllal (4-6). Szivós szépített szabaddobásból, majd 5-7 után távolról volt eredményes, a nagyszünetre meglepetésre mégis vendégelőnynél vonulhattak el a csapatok (6-7).

A harmadik nyolc perctől aztán helyre állt a pólós világ rendje: az ellenállhatatlanul játszó Szivós elébb fórból egyenlített, majd a hat az öt elleni játékban az ő ötödik góljával először volt a vezetés a magyar együttesnél (8-7). A házigazdák horvát légiósa, Aljosa Kunac is megrázta magát, majd Molnár duplázott (10-7), így már magabiztosabban várhatta a befejező negyedet a Szeged.

Amely az utolsó játékrészben egyszer még közelebb engedte ugyan a törököket (10-8), a végén azonban a hazai nyitótalálat gazdája, Kiss keretbe foglalta a meccset, amennyiben az utolsó gólt ő lőtte fórból, beállítva a 11-8-as végeredményt. Sikerével a Szeged csoportelsőként várhatja a jövő évi folytatást a Bajnokok Ligájában.

A BL legjobb 16 csapata között szereplő másik magyar együttes, az Eger szerda este az A-csoportban a Schuurman ellen száll vízbe Hollandiában.

Bajnokok Ligája, csoportkör

D csoport, 6. forduló:
Szeged-Galatasaray 11:8 (3:3, 3:4, 4:0, 1:1), Hódmezővásárhely, v.: Koryzna (lengyel), Vanhelms (francia)
Szeged: Baksa, Kiss Cs. 3, Kunac 1, Molnár T. 2, Younger, Szivós 5, Hegedüs. Cs.: Decker Á., Somogyi, Török, Kayes, Juhász
Galatasaray: Sezer, Cagatay, Akszentijevics, Nikics 2, Paskovics 1, J. Smith 1, Sutalo 2. Cs.: Biyik, Okman 1, Ozbek, Piskin 1, Yilmaz, Gulec
Gól - emberelőnyből: 4/10 ill. 3/13 Gól - ötméteresből: 1/1 ill. -.
Kipontozódott: Akszentijevics (22. perc), Cagatay (26. perc), Paskovics (32. perc)

A csoport állása:
1. Szeged 15, 2. Partizan Belgrád 7., 3. Galatasaray Isztanbul 4, 4. Spandau 04 3., 5. Nagyvárad 3 pont

(Forrás: MTI)