A szocsi tapasztalatokból is okulna Tokió

A szocsi tapasztalatokból is okulna Tokió

2014. 09. 15.
Megosztás

Mori Josiro, a 2020-as tokiói nyári olimpia szervezőbizottságának elnöke Moszkvában találkozott Oroszország elnökével, Vlagyimir Putyinnal, akit személyesen hívott meg a játékokra.

A két vezető az orosz-japán fórum alkalmából találkozott, ahol Alekszander Zsukov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke is ismertette tervezetét a két ország közti együttműködésről a tokiói olimpia kapcsán.

Zsukov elmondta, hogy Oroszország örömmel megosztja azt a tudását Japánnal, amit a szocsi téli olimpia alkalmával szerzett, így segítve a japán rendezést.

„Megosztjuk Japánnal a játékok rendezésének tapasztalatainkat, valamint azon sportágak edzésprogramját, melyekben sportolóink kiemelkedően szerepeltek” – fogalmazott Zsukov, majd hozzátette:

„Japánban és Oroszországban is rengetegen szeretik a sportot és sokan közülük kiválóan szerepelnek a nemzetközi színtéren. A sport területén történő együttműködésnek pedig semmi sem szabhat határt a két ország között. Japán jó barátunk, így mindenben támogatjuk és segítjük a 2020-as tokiói olimpia alkalmával."

(MOB)