A Szolnok kikapott a Ventspilstől, előny a letteknél

A Szolnok kikapott a Ventspilstől, előny a letteknél

2012. 03. 14.
Megosztás

A férfi kosárlabda EuroChallenge-kupa negyeddöntőjének első felvonásán a Szolnoki Olaj 19 pontos vereséget szenvedett a lett BK Ventspils vendégeként.

A nyitány a szolnokiaké volt, de a második negyedben összeszedett hátrány után már csak kapaszkodhattak, a végére aztán meggyőző lett a házigazdák sikere, akik így előnyhöz jutottak az egyik fél második győzelméig tartó párharcban. Csütörtökön az Olaj Szolnokon egyenlíthet, és akkor utazhat a továbbjutásról döntő meccsre Lettországba.

1. negyed
Másfél perc és több rontott dobás után született meg a mérkőzés első kosara, amelyet a házigazdák szereztek, de a Szolnok Báder Márton büntetőivel postafordultával egalizált. És még ez sem volt elég a vendégeknek: Julien Mills két-, majd négypontosra növelte a szolnoki előnyt, miközben a védekezésük sorra verte vissza a Ventspils támadásait. Már a felvonás hajrájánál tartottak a felek, amikor Obie Trotter triplával még mélyebbre lökte a letteket (6–11), akik viszont nem zuhantak össze, hanem feléledtek. Sőt egy büntető, tripla, akció kombinációval visszavették a vezetést (13–11), az Olaj azért Mills bravúrgóljával dicséretesen ikszre hozta az első negyedet (13–13).

2. negyed
Amilyen jól kezdődött, olyan rosszul folytatódott a mérkőzés. Sőt egyesen rémálommal ért fel, hiszen a lettek nagyon összekapták magukat, a felpuhult szolnoki védelem áttörése akkor lényegesen kevesebb gondot jelentett számukra. Jöttek a kinti dobások, a két amerikai légiós, Steven Gray és Jahmar Young is megtalálta a gyűrűt. A vendégek viszont megzavarodtak, négy perc után Steven Gray triplájával hátrányuk már tetemes lett (28–17). Az Olaj a folytatásban éledt, nem engedte magát még jobban a parkettbe döngölni, és a Mills, Trotter páros vezérletével tartani tudta a hátrányt, amelyet a végjátékban tízen belülre faragott (40–31).

3. negyed
Belátható távolságon tartotta magát a Szolnok, de a vendégeket ez aligha nyugtatta meg, az meg egyenesen idegesíthette, hogy a Mills, Trotter párost gyakorlatilag kivették a játékból a házigazdák. A kevés, mindösszesen tizennégy pontot hozó első öt perc után csak az eredmény változott, a különbség nem (47–38). Young négy büntetőjével, illetve Todd Abernethy mezőnykosarával azonban meglépett a Ventspils, Pór Péter mínusz tizenötnél indokoltan kért időt (56–41). A kétperces szolnoki gólcsendet Horváth Ákos törte meg, de az Olaj sokkal közelebb nem tudott kerülni ellenfeléhez, az egyre magabiztosabb lettek előnye a záró rész előtt tovább nőtt (58–45).

4. negyed
Mills állt a szolnoki hadak élére, mezőnykosara mellett triplát is bevállalt, de önmagában ez kevésnek bizonyult, miután a szolnoki védelem továbbra sem tudott olyan ellenállást kifejteni, mint a találkozó előtt, a vége előtt öt perccel elúszni látszott a hajó (69–54). Miután lerázta a rá áradó figyelmet, Trotter is összekapta magát a hajrára – előbb a tripla, aztán a dupla –, az idő azonban szorította a vendégeket, akik gyakran lőttek. A házigazda viszont nyitott, játéka már régen nem pár húzóemberről szólt, Arturs Berzins (a képen) okozta ekkor a legtöbb fejfájást a szolnokiaknak, no meg az éppen pályán lévő másik négy lett...

Ronalds Zakis például a pontok mellett az asszisztokat is számolatlanul adta. A vége közte tizenkilenc lett (82–63), az Olajnak sok választása nem lévén erre kell lapot kérnie csütörtökön hazai pályán. Viszont bizakodhat, hiszen az egypontos sikere is harmadik meccset ér, nem kell ledolgoznia a tetemesnek mondható hátrányt. Bár, aligha eldönthető, melyikhez kell nagyobb bravúr: egyszer legyőzni őket otthon minimum hússzal – hogy ne kelljen számolgatni –, vagy kétszer megverni őket, másodszor idegenben.

UROCHALLENGE-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS BK VENTSPILS (LETT)–SZOLNOKI OLAJ 82–63 (13–13, 27–18, 18–14, 24–18), Ventspils, 2300 néző. V: Sharro (svéd), Calik (lengyel), Bertrand (svájci)
VENTSPILS: Abernethy 11, YOUNG 14/3, Diane 9, BERZINS 16/12, Meiers 4. Cs: ZAKIS 12, GRAY 14/9, Willard 2, Strelnieks, Laksa
SZOLNOK: Trotter 13/6, Horváth Á. 12/6, MILLS 13/3, Nikolov 5/3, Báder 8. Cs: Trepák, Gay, FODOR M. 7/3, Grebenár 5

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Ventspils javára

(Forrás: NSO)