A szolnoki ob-n vette át A hónap műhelye-díjat a Győri Graboplast VSE kajak-kenu szakosztálya

A szolnoki ob-n vette át A hónap műhelye-díjat a Győri Graboplast VSE kajak-kenu szakosztálya

2015. 08. 29.
Megosztás

Szolnokon, a felnőtt kajak-kenu országos bajnokságon vette át a Győri Graboplast VSE kajak-kenu szakosztálya a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt.

A győri műhely júliusi teljesítményével, a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságon elért eredményeivel, többek közt 6 aranyéremmel érdemelte ki az elismerést. A gőri kajak-kenusok dupláztak, hiszen másodszor vehették át a díjat.

„A díj bő két és fél éve tartó történetében először adjuk át egy versenyen az elismerést. Az ok prózai, hiszen a nyertes szakosztály versenyzői a milánói világbajnokságon remekeltek, majd egy-két nap kihagyással már itt, a szolnoki országos bajnokságon lapátolnak. Igaz, ennél autentikusabb helyszínt nem is találhatnánk” - hangsúlyozta Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu kiadója, a MediaBook Kft. ügyvezetője.

"Nagy zavarban voltunk, mert ismét kiváló eredményekkel pályáztak a szakosztályok. Mégis, összhang volt közöttünk, hiszen a győriek a jók közül is kiemelkedtek. Olyan sikerek övezik a műhelyt, amelyhez hasonlót kevés más egyesület mondhat a magáénak" - fogalmazott dr. Géczi Mariann, a MOB osztályvezetője.

A MOB képviselője méltatta az évtizedes győri hagyományokat és sikereket, egyúttal sok sikert kívánt a riói tesztversenyhez.

Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója az első díjátadóra emlékezett vissza. „Bár általában elmondom, milyen kötődésem van az adott sportághoz, ezúttal ez elmarad, hiszen nincsen kajak-kenus múltam. Hacsak annyi, hogy nagy örömmel gondolok vissza az első díjátadóra, amikor szintén a győriek nyertek. Nem véletlen, hogy visszatértünk ehhez a szakosztályhoz, csak idő kérdése volt, mikor kapják meg újra az elismerést. És nagy eséllyel indulhatnak az éves díjért is. Már a kezdet kezdetén az volt a célunk, hogy hozzájáruljunk a sikeres utánpótlásműhelyek felkészüléséhez, és hogy reflektorfénybe kerüljenek a szakosztályok, amelyekről a mindennapokban talán kevesebbet beszélnek."

"A két és fél év alatt olyan utat jártunk be, amelyet talán mi sem gondoltunk volna. Több, az utánpótlással foglalkozó kezdeményezést is támogatunk - például juniormelléklet a Nemzeti Sportban, utánpótlás-magazin az M4 sportcsatornán -, ráadásul teljesen véletlen egybeesés, de októberben itt, Szolnokon nyílik meg a 17. áruházunk” - tette hozzá a Decathlon igazgatója.

Kadler Gusztáv kettős minőségben volt értékelt Siolnokon, hiszen a Graboplast Győri VSE elnöke és a hazai szövetség általános alelnöke is egyben.

„Az itt látható versenyzők mindegyike – akik világverők – még mindig abban a pólóban vannak, amelyeket az első díjjal kapott utalványból vásároltunk. Nagy öröm volt számunkra az első elismerés, amely akkor nagy meglepetés volt. Most kicsit azért bizakodóbbak voltunk, mint akkor. Az idei teljesítmény kiemelkedő, ráadásul a versenyzők nem csak az utánpótlásban teljesedtek ki. Széles bázison nyugszik a győri kajak-kenu sport, és bízunk benne, hogy még több eredményt tudunk elérni. A kajak-kenu sportot hál’ istennek nagyon nagy társadalmi elismerés övezi, de ezek a díjak mindig visszajelzést adnak, hogy jó úton járunk. Egyre többen hozzák a gyerekeket Győrbe, s már az a probléma, hogy a befogadóképességünk határán járunk" - foglalta össze a sportvezető.

A százezer forintos Decathlon-közönségdíjat szintén a győri kajak-kenusok nyerték.

Az augusztusi produkciók alapján szeptember 5-ig az Utanpotlassport.hu címlapján találhatófelületen lehet jelölni szakosztályokat „A hónap műhelye”-díjra.

(Utanpotlassport.hu-MOB, fotó: Nemzeti Sport/Földi Imre)