A Telekom a Ferencváros utánpótlását is a szívén viseli

A Telekom a Ferencváros utánpótlását is a szívén viseli

2014. 08. 26.
Megosztás

Gyárfás Tamás elsőként üdvözölte elismeréssel, hogy a Telekom a Ferencváros utánpótlását is a szívén viseli.

Kis idővel az után, hogy a Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Telekom közös közleményben adta hírül, hogy három évre szóló megállapodást írtak, amelynek keretében a piacvezető távközlési szolgáltató a 12-19 éves korosztály képzési feltételrendszerének javításához kíván hozzájárulni, elsőként és áttételesen érintettként Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke fejtette ki az összefogással kapcsolatos elismerő véleményét.

"A jövő bajnokainak felnevelése és felkarolása minden sportágban, így az úszásban és a labdarúgásban is sarkalatos kérdés. Ennek szellemében, mi, az úszósport vezetői a berlini felnőtt Európa-bajnokságon és a nanjingi nyári ifjúsági olimpiai játékokon elért sikereink méltatásakor minden alkalommal hangot adunk annak a véleményünknek, hogy remek dolog ilyen nagyszerű versenyzőkkel rendelkezni, de legalább ugyanilyen jó az is, hogy az országos fejlesztési programunk 350 kiválasztott úszója és a többi ifjú titán máris ott liheg a "nagyok" nyomdokában. Sőt, ha így folytatják, hamarosan konkurenciát is jelenhetnek az előttük járók és példaképeik számára.

Szerintem egy sportvezetőnek mindenképpen így kell gondolkodnia: örülni a napi sikereknek, de azok mellett, sőt, néha azok helyett is a jövő eredményeinek letéteményeseire legalább így kell figyelnie. Ezért is értékelem nagyra a nagyvállalat és a Ferencváros egymásra találását, mert én már pontosan tudom, hogy mit jelent a sportágam, bajnokaink és reménységeink számára, ha egy olyan sikeres és kiszámítható támogató áll mögé, mint amilyen a Telekom " - jelentette ki a sikerelnök.

A megállapodás spontán méltatása után Gyárfás Tamás egy érdekes párhuzamról is szót ejtett.

"Sajátos módon éppen a napokban találkoztam Kubatov Gábor elnök úrral a stadionavatón és ezt az alkalmat megragadva arról is beszéltünk, hogy közös erővel mielőbb igyekszünk majd megteremteni a Ferencváros úszóinak a számára a még jobb feltételeket. Így hát az utánpótlás felkarolásának fontos kérdése más megvilágításban már közöttünk is felmerült. Amely, mint már említettem, minden célratörő sportág, szövetség és klub számára alapvető kérdés." - hangsúlyozta a sportvezető.

(Telekom Sporthír Szolgálat - Szalay Péter)