A teniszszövetségben is megkezdte munkáját a női bizottság

A teniszszövetségben is megkezdte munkáját a női bizottság

2020. 11. 02.
Megosztás

A Magyar Tenisz Szövetség új elnöksége által létrehozott női bizottság Temesvári Andrea vezetésével az esélyegyenlőség megteremtése mellett a női teniszezők, edzők és sportvezetők érdekképviseletére is vállalkozik. A testület vezetője tagja a MOB Sportolói Bizottságának, a tagok sorát Sinkó Andrea, annak elnöke is erősíti.

A nemek közötti sportágon belüli esélyegyenlőség megteremtésére, valamint a női teniszezők, edzők és sportvezetők arányának emelésére, teljesítményük férfitársaikkal azonos elismerésére törekvő munkacsoport nemcsak a magyar teniszbe, de az egyetemes magyar sportéletbe is új színt hozhat, hiszen a nők helyzetét érintő sportpolitika ma még igencsak gyerekcipőben jár hazánkban – írja a tenisz-palya.hu. A beszámoló kitér arra is, hogy a bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy a női sportolók és sportszakemberek érdekképviselete messze elmarad azoktól az eredményektől, amelyeket a hölgyek nap mint nap letesznek az asztalra.

Megtiszteltetésnek tartom az elnökségi döntést, és minden tudásommal azon leszek, hogy a női versenyzők, edzők, szakvezetők érdekeit hatékonyan képviseljük. Úgy gondolom, ez egy olyan ügy, amelyet a bizottság tagjaival együtt teljes szívemmel képviselhetek, miközben hosszútávon a sportág fejlődéséhez is hozzájárulhatunk" – mondta a Nemzeti Edzésközpontban tartott első ülést követően Temesvári Andrea.

Az MTSZ új elnöksége az Orbán-Sebestyén Katalin által kezdeményezett bizottság megalakítására, az előremutató és innovatív javaslatok támogatásának szellemében adott zöld jelzést, elnökének pedig a sportág egyik kiemelkedő női személyiségét, Temesvári Andreát kérte fel. Az 1984-es női felnőtt világranglista 7. helyezettje sportolóként, edzőként és teniszező gyermekek édesanyjaként egyaránt megtapasztalta az érvényesülés nehézségeit, így korántsem meglepő, hogy mostantól ő vezeti az új bizottságot.

A megbeszélésen részt vett az MTSZ nemrégiben kinevezett szakmai igazgatója is. Sávolt Attila az új vezetés részéről egyértelmű bizalmat szerette volna személyes jelenlétével kifejezni. Munkám során nagyban fogok a bizottságok, így a női bizottság tevékenységére is építeni. Úgy gondolom, hogy a teniszben is szükséges a nemek közötti esélyegyenlőség kérdésével foglalkozni, s biztos vagyok benne, hogy ez a láthatóan lelkes és dinamikus csapat hasznára válik majd a szövetségben zajló megújulásnak.

Sinkó Andrea, a szöuli olimpia hatodik helyezett ritmikus gimnasztikázója, a MOB Sportolói Bizottságának elnöke a Magyar Olimpiai Bizottsággal való kapcsolattartásért lesz felelős, aminek azért is lesz különleges jelentősége, mert az MTSZ Női Bizottsága programjában a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által meghatározott elveket szeretné követni. Mint ismeretes, az Agenda 2020 reformprogram külön pontban foglalkozik a nők és férfiak arányának kérdésével.

Az elnökségi kapcsolattartó Schmitt Gréta, a nemzetközi szövetséggel veszi fel a kapcsolatot, az ITF ugyanis rendelkezik egy, a nemek közötti esélyegyenlőséget segítő, jól működő programmal.

Az MTSZ Női Bizottságának tagjai: Temesvári Andrea elnök, Cseresnyés Réka, Gál Andrea, Gy. Szabó Csilla, Hossó Nikoletta, Orbán-Sebestyén Katalin és Sinkó Andrea tagok.

A Magyar Olimpiai Bizottság Nők a Sportban Bizottságának alakuló üléséről itt olvasható cikkünkben számoltunk be. A testület vezetője Kelemen-van de Konijnenburg Ildikó, a bizottság összetétele itt található.

(tenisz-palya.hu-MOB; fotó: tenisz-palya.hu)