A tiszaújvárosi vk-n debütál a kieséses rendszer

A tiszaújvárosi vk-n debütál a kieséses rendszer

2012. 07. 05.
Megosztás

Teljesen új rendben bonyolítják le a 16. triatlon világkupa-futamot Tiszaújvárosban a jövő hétvégén.

„Ez a kieséses rendszer az egész világon most debütál élesben” – jelentette ki az eseményt felvezető szerdai budapesti sajtótájékoztatón Márkus Gergely, a nemzetközi szövetség sportigazgatója.

„Több csoportba osztva a versenyzőket szombaton sprinttávon tartjuk meg a selejtezőket mindkét nemnél, majd vasárnap a legjobb huszonöt-huszonöt versenyző méri össze tudását a fináléban, szintén sprinttávon” – közölte.

A 34 éves sportvezető többek között azzal indokolta az új lebonyolítási rend bevezetését, hogy így sokkal többen nevezhetnek a viadalokra, például Tiszaújvárosban a férfiaknál csaknem 100, míg a nőknél nagyjából 60 induló lesz. Hozzátette, egyúttal sokkal látványosabbá válik a viadal, ráadásul az egész verseny a város központjában zajlik majd.

A londoni olimpia közelsége ellenére is akadnak jó néhányan, akik Tiszaújvárost, a több, mint 30 ország sportolóit felvonultató világkupát választják egyik utolsó felkészülési állomásuknak az ötkarikás játékokra vezető úton. A mintegy 90 sportolót számláló jelenlegi férfi rajtlistáján olyan “nagyágyúk” szerepelnek, mint a világbajnoki-sorozat pontversenyének első két helyezettje, az orosz Alexander Bryukhankov és Dmitry Polyanskiy, a többszörös Európa-bajnok francia Frederic Belaubre, vagy a korábban egyaránt világbajnok brit Tim Don és a kazah Dmitriiy Gaag. A feltörekvő generáció tagjai közül a 2010-es szingapúri ifjúsági olimpia győztese, az osztrák Alois Knabl is Tiszaújvárosba készül. A remélhetően vállsérüléséből felépülő, tavalyi bronzérmes budaörsi Vanek Ákos nevével fémjelzett népes magyar “kontingens” a következő: Balogh Bence, Ifj. Faldum Gábor, Fecskovics Attila, Hankó Dávid, Pocsai Balázs, Rendes Csaba, Ruzsás Dávid, Török Dániel, Tóth Tamás.

A három előfutamba sorolt hatvan hölgy közül a 2010-ben Tiszaújvárosban győztes ukrán Yuliya Yelistratova tűnhet a legnagyobb névnek, akinek egyebek mellett az Eb-bronzérmes, tavaly a magyar vk-n második olasz Annamaria Mazzetti, az ausztrálok két fiatal tehetsége, Ashlee Bailie és Ashleigh Gentle, az oroszok olimpikonja, Alexandra Razarenova, vagy a németek közül Anja Knapp lehet a legkellemetlenebb kihívója. Ebbe a sorba tartozik – mindenféle elfogultság nélkül – Kovács Zsófia is, aki jelen állás szerint egyedüliként képviselheti hazánkat Londonban.

A mieink közül ott lesz még a rajtnál az elsőszámú olimpiai tartalék Vanek Margit, a szülés után nemrégiben visszatért, korábbi vk-résztvevő Koch Renáta és a MOL Új Európa Alapítvány által támogatott, felnőtt világkupán most bemutatkozó Dudás Eszter.


(Forrás: MTI, boon.hu)