Csipes Ferenc 50 éves!

A Tokióra készülő Csipes Tamara kislánya hasznos ajándékot kap húsvétkor

2018. 04. 01.
Megosztás

Rövidesen öt hónapos lesz Molnár Olívia, a kajakozó olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Csipes Tamara, valamint Molnár Ákos, a vb-ezüstérmes Verrasztó Dávidot felkészítő úszóedző tavaly novemberben világra jött kislánya. Egyelőre nem okoz fejtőrést a szülőknek, hogy mit is hozzon a nyuszi szépen cseperedő szemük fényének.

„Szerintem most még annak örül majd a kislányunk a legjobban, ha kap egy rágcsálni való játékot, ugyanis éppen mostanában bújnak ki a tejfogacskái. Nehéz éjszakák várnak ránk, virrasztós hetek, a legfontosabb viszont az, hogy a kis hölgy makkegészséges, és továbbra is a világ legtermészetesebb táplálékát kapja” – mondta a 28 éves olimpiai bajnoknő, a riói aranyérmes kajaknégyes tagja az SzPress Hírszolgálatnak.

Tamara a dunavarsányi edzőtáborból, Ákos a debreceni országos úszóbajnoksáról érkezik haza a húsvéti ünnepekre, távollétükben a nagyszülők vállalkoznak a helyettesítésükre. Nemrégiben bébiszittert is fel kellett fogadniuk, mert a „nagyik” még nem nyugdíjasok, ezért csak akkor tudnak segíteni, ha éppen nem dolgoznak.

A nehéz időszakot is megélt kajakozónő január végén kezdett el újra edzeni, máris tekintélyesnek nevezhető munkát végez, de még nem olyan erőbedobással, mint két éve, az olimpia előtt.

„Idén még nem emelem túl magasra a mércét magam előtt, elsősorban azért dolgozok, hogy ne eresszek le és ne veszítsek sokat a rutinomból. A válogatókon természetesen részt fogok venni, mert a versenyzésben mindig is az örömömet leltem, ugyanakkor nem leszek bánatos, ha idén néhányan megelőznek. A teljes leállás felérne a feladással, hiszen máris öthónapos a hátrányom, tudom, ezt sem lesz könnyű ledolgozni. Hamarosan kiderül, hogy az idei edzésmunkámból mit is tudok kihozni”– folytatta Tamara, akinek az édesapja és az edzője az 1988-ban Szöulban szintén csapathajóban olimpiai bajnokságot nyert Csipes Ferenc.

A riói aranyérmes roppant büszke az aranyos kislányára, örül minden percnek, amit Olíviával tölthet, és azt sem titkolja, hogy egyszer majd kistestvért is szeretnének neki.

„Tapasztalatból tudom, hogy jó dolog, ha valakinek testvére van, főleg akkor, ha a tesóra számítani is lehet. Nagy terveket szeretnék még megvalósítani a versenypályán, elég, hogy ha csak a közelgő tokiói olimpiát említem. Ezért is gondolom úgy, hogy a családi „utánpótlás” kérdése legkorábban három év múlva kerülhet otthon a napirendre” – mondta befejezésül az élsportoló kismama.

(SzPress Sporthírszolgálat/Szalay Péter)