A Tóth, Póta páros esélyes az éremre

A Tóth, Póta páros esélyes az éremre

2012. 10. 17.
Megosztás

A szakvezetés a Tóth Krisztina, Póta Georgina duótól várja a legjobb eredményt az asztalitenisz Eb-n.

Tíz magyar játékos, öt-öt férfi és nő képviseli a magyar színeket a dániai Herningben szerdától vasárnapig sorra kerülő asztalitenisz Európa-bajnokságon. A kontinensviadalon csak egyes és páros versenyszámokban rendeznek küzdelmeket, az európai szövetség tavalyi döntése értelmében ugyanis csapatversenyt csak kétévente bonyolítanak le.

A nőknél Tóth és Póta mellett Lovas Petra, Madarász Dóra és Pergel Szandra kapott bizalmat Téglás Péter szövetségi kapitánytól. A 2008-ban Európa-bajnok, tavaly bronzérmes Tóth, Póta kettős az előzetes kiemelési listán a második helyet foglalja el, azaz most is eséllyel pályázik az éremszerzésre. Egyesben Póta, Lovas és Tóth is a főtáblán kezd, a többiek viszont selejtezőre kényszerülnek - újdonság, hogy a kvalifikáció nem egyenes kieséses rendszerben zajlik majd, hanem csoportokban, ahonnan létszámtól függően az elsők és másodikak jutnak az elitmezőnybe.

A férfiaknál egyedül a londoni olimpián is indult Pattantyús Ádám kapott alanyi jogon besorolást a főtáblára, Zwickl Dániel, Kosiba Dániel, Nagy Krisztián és Lakatos Tamás a selejtezőben kezd.

A magyar Eb-csapat (a szövetség tájékoztatása alapján):
férfi egyes: Kosiba Dániel, Lakatos Tamás, Nagy Krisztián, Pattantyús Ádám, Zwickl Dániel
női egyes: Lovas Petra, Madarász Dóra, Pergel Szandra, Póta Georgina, Tóth Krisztina
férfi páros: Zwickl-Nagy, Kosiba-Lakatos, Pattantyús-Sas Lasan (szlovén)
női páros: Tóth-Póta, Lovas-Pergel, Madarász-Britt Eerland (holland)

A program:

szerda: egyes és páros selejtező 10 ó
csütörtök: egyes és páros selejtező 10 ó, páros főtábla 20 ó
péntek: egyes és páros főtábla 10 ó, páros negyeddöntők 20:45 ó
szombat: egyes főtábla 10 ó, páros elődöntők 13:40 ó, egyes negyeddöntők 15:20 ó, női páros döntő 18:50 ó, férfi páros döntő 19:40 ó
vasárnap: női egyes elődöntő 10 ó, férfi egyes elődöntő 12 ó, női egyes döntő 14:40 ó, férfi egyes döntő 15:50 ó

(Forrás: MTI)