1904 St. Louis
1904 St. Louis
1900 Párizs
1900 Párizs
1908 London
1908 London
1912 Stockholm
1912 Stockholm
1920 Antwerpen
1920 Antwerpen
1924 Párizs
1924 Párizs
1932 Lake Placid
1932 Lake Placid
1928 Amszterdam
1928 Amszterdam
1928 St. Moritz
1928 St. Moritz
1932 Los Angeles
1932 Los Angeles
1936 Berlin
1936 Berlin
1936 Garmisch-Partenkirchen
1936 Garmisch-Partenkirchen
1948 London
1948 London
1948 St. Moritz
1948 St. Moritz
1952 Helsinki
1952 Helsinki
1952 Oslo
1952 Oslo
1956 Melbourne
1956 Melbourne
1956 Cortina d'Ampezzo
1956 Cortina d'Ampezzo
1960 Róma
1960 Róma
1960 Squaw Valley
1960 Squaw Valley
1964 Tokió
1964 Tokió
1964 Innsbruck
1964 Innsbruck
1968 Mexikó
1968 Mexikó
1968 Grenoble
1968 Grenoble
1972 Szapporo
1972 Szapporo
1972 München
1972 München
1976 Montreal
1976 Montreal
1976 Innsbruck
1976 Innsbruck
1988 Szöul
1988 Szöul
1984 Szarajevó
1984 Szarajevó
1980 Moszkva
1980 Moszkva
1980 Lake Placid
1980 Lake Placid
1984 Los Angeles
1984 Los Angeles
1988 Calgary
1988 Calgary
1992 Barcelona
1992 Barcelona
1992 Albertville
1992 Albertville
1994 Lillehammer
1994 Lillehammer
1996 Atlanta
1996 Atlanta
1998 Nagano
1998 Nagano
2000 Sydney
2000 Sydney
2006 Torino
2006 Torino
2008 Peking
2008 Peking
2010 Vancouver
2010 Vancouver
2012 London
2012 London
1904-es Olimpiai küldöttség
1904-es Olimpiai küldöttség
Fuchs Jenő
Fuchs Jenő
1912-es Olimpiai Kardcsapat
1912-es Olimpiai Kardcsapat
Németh Imre
Németh Imre
Papp László
Papp László
Takács Károly
Takács Károly
1896 Athén
1896 Athén
1924 Chamonix
1924 Chamonix
2002 Salt Lake City
2002 Salt Lake City
2004 Athén
2004 Athén
Hajós Alfréd
Hajós Alfréd
1956-os Női kéziszer csapat
1956-os Női kéziszer csapat
Puskás Ferenc
Puskás Ferenc
Balczó András
Balczó András
Magyar Zoltán
Magyar Zoltán
Borkai Zsolt
Borkai Zsolt
Tordasi Ildikó
Tordasi Ildikó
Weisz Richárd
Weisz Richárd
2014 Szochy
2014 Szochy
Bauer Rudolf
Bauer Rudolf
Posta Sándor
Posta Sándor
Tersztyánszky Ödön
Tersztyánszky Ödön
Parti János
Parti János
1964-es Olimpiai labdarúgó válogatott
1964-es Olimpiai labdarúgó válogatott
1968-as Olimpiai párbajtőr csapat
1968-as Olimpiai párbajtőr csapat
Hegedűs Csaba
Hegedűs Csaba
Zsivótzky Gyula
Zsivótzky Gyula
Foltán László
Foltán László
Vaskuti István
Vaskuti István
Varga Károly
Varga Károly
Kovács Ágnes
Kovács Ágnes
Csollány Szilveszter
Csollány Szilveszter
Nagy Tímea
Nagy Tímea
Gyurta Dániel
Gyurta Dániel
Pars Krisztián
Pars Krisztián
Risztov Éva
Risztov Éva
Keleti Ágnes
Keleti Ágnes
Fábián László
Fábián László
Mizsér Attila
Mizsér Attila
Martinek János
Martinek János
Darnyi Tamás
Darnyi Tamás
Szabó Bence
Szabó Bence
Egerszegi Krisztina
Egerszegi Krisztina
Ónodi Henrietta
Ónodi Henrietta
Czene Attila
Czene Attila
Kőbán Rita
Kőbán Rita
Igaly Diána
Igaly Diána
Kammerer Zoltán
Kammerer Zoltán
Storcz Botond
Storcz Botond
Vereckei Ákos
Vereckei Ákos
Dr. Mező Ferenc
Dr. Mező Ferenc
Pelle István
Pelle István
Kabos Endre
Kabos Endre
Csák Ibolya
Csák Ibolya
Horváth Gábor
Horváth Gábor
2008-as Olimpiai bajnok vízilabda csapat
2008-as Olimpiai bajnok vízilabda csapat
Kovács Katalin
Kovács Katalin
Vajda Attila
Vajda Attila
Janics Natasa
Janics Natasa
Fazekas Krisztina
Fazekas Krisztina
Kozák Danuta
Kozák Danuta
Szabó Gabriella
Szabó Gabriella
Kovács Katalin
Kovács Katalin
Berki Krisztián
Berki Krisztián
Szilágyi Áron
Szilágyi Áron
Berczelly Tibor
Berczelly Tibor
Kovács Pál
Kovács Pál
Gerevich Aladár
Gerevich Aladár

A vajákolás diszkrét művészete

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Sorozatunkban a Magyar Olimpiai Bizottság november végén megjelent kiadványában, a Sport 2014-ben olvasható érdekesebb anyagokat közöljük – a magyar labdarúgásban történt eseményeket Vincze András, a Nemzeti Sport rovatvezetője foglalta össze.

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy... Hagyd már, fater, szól rám a gyerek, aki – legalábbis ezt mondja nekem – unja már a „magyarfocis” sztorijaimat, az ilyenkor szokásos „...és amikor a Törő, a Jokka, az Ebi, a Nyíl, a Döme, a Lajos bá’” kezdetűeket, ugyanakkor ő az első, aki a magyar érdekeltségű Bajnokok Ligája-, Európa-liga-előelőelőselejtező vagy a válogatott meccsek napján mantrázva közli, majd rögvest utána megkérdi mindig ugyanazt: Este meccs! Na, mi lesz az eredmény? Ebből az szűrhető le, hogy igenis van még ifjonti szerelem a labdarúgásunk iránt, s talán nem is akkora hülyeség ez a „génjeinkben van a futballtudás és -imádat” kezdetű közhelymondat, mert a gyerek is csinált már mindent, ami a labdán túl van, azaz kajakozott, golfozott, testépített, aztán lám, lám, mégis itt, a „magyarfocinál” köt ki:

„Este meccs! Na, mi lesz az eredmény?” Mit tudom én, mondanám, mert azért mindig van bennem félsz, hogy lesz még lejjebb, a közelmúltbéli máltai, podgoricai égés is friss seb még a rajongói lelkeken, az ember pedig nehezen teszi túl magát a sokkon, amit minden egyes kudarc jelent, amikor a klubcsapataink és a válogatott küzdelme mélyebb, sötétebb, kilátástalanabb dimenzióba kerül. Oda, ahonnan a futballisták az aktuális meccsük előtt kellő önbizalommal már nem lefele nézhetnek, hanem roppant szerényen és vágyakozva felfelé – talán tetszenek érezni, hogy ilyen megközelítésből hol van most a helyünk a futballvilágban. És ezt bizony nehéz elfogadni. Nehéz, mert nemhogy nagyapáinknak, apáinknak, de még az erősen középkorú férfiaknak is vannak szép emlékei (ezt hurrogja le manapság sok-sok ezer srác, ha a nagyfaterja, faterja rákezd a Törőcsik András, Nyilasi Tibor, Baróti Lajos játékos-, illetve edzőkori magasztalására), sőt az ifikorból kilépők is elvannak még úgy, ahogy a királyozással, dárdaizással, illésezéssel – na, de a legifjabbak? Márpedig a példaképmítosznál nincs fontosabb, és akkor ezen a ponton máris átrántható a történetet a jelenbe, mert manapság azt látni, hogy – divatos szóval – a trollkodás viszi a pálmát, ma már nem nevetik, hanem egyenesen kiröhögik a focivalóságot, márpedig a kedves vicc és a maró gúny között a különbség ég és föld.

A rajongásfaktor (pardon, de ehelyütt nem arról a bizonyos X-ről lesz szó...) megléte a sportban, így az oly népszerűtlennek kikiáltott magyar futballban is elrugaszkodási alap lehet. Márpedig nálunk az embereknek lassacskán meg kellene bolondulniuk azért, hogy kijussanak egy-egy meccsre, hipp-hopp itt lesz ugyanis 2020, amikor is Budapesten négy Európa-bajnoki mérkőzést rendeznek: a sportágat az életképesség határára lendítő állami segítségnek és persze az MLSZ-lobbinak hála annyi pályázatírás, projekt- és makettkészítés után hat év múlva három Eb-csoportmeccsre és egy nyolcaddöntőre indulhat sarokletaposó tempóban a nép.

Ám a stadion előtti tülekedés reményében a szurkolóknak meg kellene tanulniuk újra szeretni a futballunkat (nem könnyű folyamat ez, figyelembe véve, hogy milyen csata megy az atomkori beléptetési rend miatt...), és ehhez a szeretethez már nem elég csak a jószándék, a pénz, hanem eredmény és produkció is kell. Azt ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy nálunk működne az amerikai minta, mint az 1994-es világbajnokságon, amelyen a hazafias húrokat pengető marketing bűvös hatására milliók váltak egycsapásra soccerrajongóvá, és hogy legyen kiért sikítozni, őrjöngeni. Az amcsik a semmiből teremtettek magunknak egy szakállas népmesei hőst Alexi Lalas személyében. Persze, lehet, a siker nálunk is a tökéletes menedzselésen múlik. Azonban azt is látni kell, hogy a magyar futballnak már régóta semmi és senki sem jó – és most csak néhány kiragadott példa, mert ez a papír is elfogy egyszer –: a Honvéddal bajnokságot nyerő Martti Kuusela csak egy finn síszakember volt; Lothar Matthäus az örökké röpködő, úton lévő bizniszmen; a holland Erwin Koeman egy kicsit halvérű, egy kicsit lustácska; Egervári Sándor túlságosan atyáskodó; Pintér Attila pedig túl smirglis... Egyszóval nálunk nincs olyan arc- és viselkedési szerkezet, ami (vagy aki) a majd’ harminc esztendeje uralkodó tespedtségből kilendítené a labdarúgásunkat.

Ugyanakkor a nagy szakemberkeresés közepette az igazán fontos kérdés hosszú évek óta a képünkbe üvölt: mi a helyzet a futballtudással? Hááát... Semmi. A felbukkanó tehetségeket engedelmükkel most nem számolnám össze, azért sem, mert nálunk még az ígéretek kategóriába sorolják a huszonegy esztendős fiatalurakat is, miközben a norvégoknál 2014. október 13-án bizonyos Martin Ödegaard tizenöt évesen és háromszáz naposan Bulgária ellen már a második válogatottságát ünnepelhette. Talán ezért is van az, hogy az agyonféltett magyar futballista akkor lesz igazán jó játékos, amikor már az öregfiúk-bajnokságban rúgja a labdát (az alsó korhatár a totyogósnak is becézett küzdelmekben harmincnégy év, azaz a mieink a huszonegy esztendős „jaj, de tehetséges ez a gyerek!”-státuszukat tekintve valóban a legjobb korban öregszenek ki a profizmusból), mintha akkorra ülepedne le a hazai ászokban minden megszerzett tudás, arról nem is beszélve, hogy a tempó itt fekszik igazán a hosszú évek cicázásai „felépített”, a sokpasszos játékra kidolgozott izmoknak... Ilyen hendikeppel pedig mi a túró kényszerítené rá a sportágat arra, hogy bízzon a tizenéves ifjaiban? Az pedig ezredszerre leírva is igaz, hogy a középszerűnél gyengébb légiósokkal – akikkel a menedzserek elárasztották az NB-s mezőnyt – a magyar futball nem tud előrébb lépni. Ennek egyik bizonyítéka, hogy az élvonal szintjén az agyonkényeztetett, s gyakorta túlfizetett külföldi játékosok nem képesek olyan teljesítményre, hogy a velük megerősített (...) klubjuk kiejtse – mondjuk – a montenegrói bajnokság reprezentánsát, illetve a legjobb csapataink manapság már erősen izzadtságszagú továbbjutásra képesek a máltai, fehérorosz, északír csapatok ellen (s ha valaki tudja a választ, mondja már meg: vajon mi süllyedtünk le, vagy a nem is olyan régen még kicsinek tartott riválisok jöttek fel?)

S ha már az az északírek! Velük kapcsolatosan nemcsak földrajzilag evezhetünk át egy, a magyar labdarúgás számára oly leküzdhetetlen távolságban lévő csatornán túlra, hanem (elnézést a képzavarért) érzelmileg is megmártózhatunk a kellemetlen emlékeink tengerében, hiszen még friss emlék a válogatott 2014-es, szeptemberi lebőgése. Vannak, akik az amszterdami 8–1-es gyalázatnál is mélyebb és fojtogatóbb kudarcként élték meg az Észak-Írország ellen hazai pályán elszenvedett 2–1-es vereséget, ám időközben kiderült, hogy mégis van valami különleges rendszer Michael O’Neill taktikájában, mert a derék, mackós legények csak elkalapálták Feröert és Görögországot is, és úgy fordultak neki a novemberi meccsüknek, hogy vezették az Eb-selejtezők F-csoportját. S miközben nálunk az arcpirítónak mondott 1–2 után a sokadik futballreformot követelve döngették az emberek az asztalt, eszembe jutott az a régi mese, hogy hol volt, hol nem volt, volt egyszer 1979-ben a Népstadionban egy Magyarország–Egyesült Államok mérkőzés, amelyen az amerikaiak – akikről amúgy akkoriban is azt gondoltuk, hogy csak tojás alakú labdát rúgtak, vagy inkább csak fogdostak – 2–0-ra győztek. Akkor (is) azt hittük, annál a „kettőnullánál” nem lehet arcpirítóbb vereség. Lett. Mexikóban, 1986-ban, a szovjetek lódítottak minket lejtőre, hogy aztán jöjjön a szakadékugrási kísérletek során Izland, Liechtenstein, Hollandia, Málta, Észak-Írország – nagy pofára esés lett mindből. S bár ilyenkor ripityára tört a futballunk minden csontja, valahogy mégis összeforrt. Felejteni ugyanis jól tudunk, ráadásul ősi nemzet a miénk, a diszkrét vajákolás pedig ideig-óráig mindig begyógytíja a sebeket, egy kis kence ide, egy kis ráolvasás oda, és újra várhatjuk a futballcsodát. Ebben profik vagyunk...

 

 

Kiszámíthatatlan kupakalandok

Meghökkentő a magyar klubfutball hullámvasutazása az európai kupákban: ugyebár a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt már a Ferencváros (1995) és a Debrecen (2009), szintúgy a Fradi volt már UEFA-kupa-csoportkörös (2004), míg a kisebbik kupában, az Európa-ligában a Loki (2010) és a Videoton (2012) is ott volt a legjobb harminckét együttes között. Ugyanakkor a csapataink képesek arra is – lásd a 2013-as drámaian gyenge kupaszezon –, hogy már az elő-előselejtezőben elvérezzenek, mégpedig nemzetközi összehasonlításban harmatgyenge ellenfelekkel szemben. A kiszámíthatatlan kupakalandok rejtélyét sokan próbálták már megfejteni, és talán az a vélekedés jár a legközelebb az igazsághoz, hogy ezen a szinten a pénz határoz meg mindent. Fityingekből gazdálkodva csak a szerencse segíthet, míg – ha a ciprusi, ukrán, svájci példát nézzük – a komoly gazdasági befektetés, a minőségi játékosok szerződtetése éveken át stabil kupaszereplővé, és a jó BL-, El-szereplés révén jövedelmező vállalkozássá tehet egy-egy klubot. A nemzetközi szinthez viszonyítva kevés pénzből gazdálkodó magyar egyesületek gyaníthatóan ezentúl is megizzadnak majd a máltai, északír ellenfelekkel szemben, míg a fehérorosz, horvát, norvég, svéd csapatok ellen reális esélyük aligha lehet, legfeljebb Fortuna segít a rá jellemző kiszámíthatatlansággal egyik-másik évben. A mostani, 2014-15-ös szezonban a BL-ben a Debrecen kínkeservesen jutott tovább az északír Cliftonville ellen (0–0, 2–0), majd – a legendásan szomorú és dühítő Selim Bouadla-kiállítás miatt – kiesett a fehérorosz BATE Boriszov ellen (1–0, 1–3). Az Európa-ligában szereplő csapatok közül a Ferencváros a máltai Sliema Wanderers ellen szenvedett (1–1, 2–1), hogy aztán a horvát Rijeka kiejtse (0–1, 1–2). A DVTK a máltai Birkirkara ellen némi ijedtség után továbbjutott (2–1, 4–1), a bolgár Liteksz Lovecset is kiejtette (2–0, 1–2), de az orosz Krasznodar már megmutatta, ki az úr a kupában (1–5, 0–3). A Győr El-szereplése rövidke volt, a svéd Göteborg könnyedén elintézte az ETO-t (0–3, 0–1). Amúgy a BL-ben a BATE, míg az Európa-ligában a Krasznodar bejutott a csoportkörbe, a Göteborg viszont elbúcsúzott a kupaporondtól – de ez vigasztal bennünket?

 

A magyar kispad ingatag

Amilyen megtisztelő, olyan bizonytalan kimenetelű hivatás a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának lenni. Az első Gillemot Ferenc volt, ő 1902-től 1904-ig vezette a nemzeti csapatot, de csupán öt mérkőzésen. Azóta – ahogy mondani szokás – sok víz lefolyt a Dunán, és a legendás mestert 2014 novemberéig még ötven szakvezető követte, mígnem legutóbb a négy mérkőzés erejéig szóló megbizatásának köszönhetően a nagyobb edzői tapasztalattal nem rendelkező, ellenben a németországi pályafutása miatt profi értékrenddel bíró Dárdai Pál irányíthatta a válogatottat. Száztizenkét esztendő leforgása alatt ötvenegy szakvezető próbált meg nálunk csodát tenni, sokuknak sikerült, hiszen legendás mesterei is voltak a futballunknak. A sok váltás azonban azt is jelenti, hogy egy-egy kapitányra átlagosan 2,2 évnyi regnálás jutott, és ez mutatja azt is, hogy – a nyolcvanas években beinduló leváltáscunami után – mennyire lehet hosszú távú koncepcióban gondolkodni a magyar élfutball kapcsán. Ezzel az adattal szembeállítva a világbajnoki címet védő Németországot (korábban NSZK-t), azt láthatjuk, hogy 1928-tól – amikor is először irányított egyszemélyben kapitányként Otto Nerz – összesen tíz szakvezető dolgozott, ami azt jelenti, hogy a német mestereknek átlagban kicsivel több mint nyolc és félévnyi munka jutott.


(Szerző: Vincze András; fotó: MTI, Reuters, Szalmás Péter)


A Sport 2014 a Líra könyvesboltjaiban kapható 7940 forintért.

Házigazdát keres a 2023-as Európa Játékok

Az Európai Olimpiai Bizottság elnöke megerősítette, elindult a jelentkezési folyamat a 2023-as, III. Európa Játékok megrendezésére. A szervezet még a ...

Házigazdát keres a 2023-as Európa Játékok

Olimpiai bajnokok látogattak el a szöuli játékok helyszínére

A Magyar Olimpiai Bizottság, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztálya valamint Magyarország Szöuli Nagykövetségének szervezésé...

Olimpiai bajnokok látogattak el a szöuli játékok helyszínére

Elhunyt Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója

Hosszan tartó betegség után, életének 78. évében, szeptember 19-én este elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai, háromszoros világbajnok párbajtőrví...

Elhunyt Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója

Az olimpiai mozgalom top-partnere lesz az Allianz

Az olimpiai mozgalom szövetségre lép az Allianz-cal, a felek a sport erejét felhasználva kívánnak szélesebb közönséget megszólítani a digitális csator...

Az olimpiai mozgalom top-partnere lesz az Allianz

Fogadalmat tettek az ifjúsági olimpiára készülő magyar sportolók

Szerdán a MOM Kulturális Központban ünnepélyes keretek között fogadalmat tettek a 17 nap múlva, október 6-án kezdődő Buenos Aires-i, 3. Nyári Ifjúsági...

Fogadalmat tettek az ifjúsági olimpiára készülő magyar sportolók

NOB Edzői Életműdíjat kap Fábiánné Rozsnyói Katalin

A MOB javaslata alapján Edzői Életműdíjban részesíti a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-kenu mesteredzőt. A mexikói olimp...

NOB Edzői Életműdíjat kap Fábiánné Rozsnyói Katalin

Egyetlen olimpiai bajnok judósunkat, Kovács Antalt a Hírességek Csarnokába választották

A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) kedden este Bakuban látványos gálaműsor közepette tizenkilenc sportembert – köztük dr. Kovács Antalt – választott be...

Egyetlen olimpiai bajnok judósunkat, Kovács Antalt a Hírességek Csarnokába választották

Együttműködési megállapodást kötött a MOB a Testnevelési Egyetemmel

Együttműködési megállapodást írt alá Kulcsár Krisztián MOB-elnök és Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TF) rektora kedden, a felsőo...

Együttműködési megállapodást kötött a MOB a Testnevelési Egyetemmel

Sportdiplomáciai siker evezésben: Szántó Éva a nemzetközi szövetség elnökségében!

Sportdiplomáciai, egyben sporttörténeti siker született a magyar evezős sportban: a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) plovdivi kongresszusán Szántó É...

Sportdiplomáciai siker evezésben: Szántó Éva a nemzetközi szövetség elnökségében!

Olimpiai érmeink

A magyar sportolók által eddig nyert

arany, ezüst és bronzérmek száma:


177 151 174

Hírlevél feliratkozás



Születésnapok ma

Platina fokozatú támogatók

 

Toyota logó

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Arany fokozatú támogatók

  

Olympic Worldwide partners

Coca-ColaAlibaba groupBridgestoneDow PanasonicP&GsamsungToyotaVisa

Facebook
Rss
YouTube